Pszichiáter segítségével dolgozza fel Gór Nagy Mária, hogy megtámadták

TV2 -
támadás Gór Nagy Mária pszichiáter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy megírtuk, Gór Nagy Máriát kirabolták a minap a villamoson. A színésznőt eközben meglökték, kiesett a villamos ajtaján, majd kórházba került. Most azonban már otthon lábadozik, azt nyilatkozta, jobban érzi magát, de még idő kell ahhoz, hogy teljesen felépüljön. 

"Jól esik már otthon lenni, sokkal jobb a hangulatom, kedden engedtek ki a kórházból. De azért még most is félek, van egy kis lámpám, azt felkapcsolva hagyom és úgy alszom el. Még egy hónapig biztosan gipszben lesz a karom, ami nem túl szerencsés, ebben a nyári hőségben, de hát szilánkosra törött a csuklóm, ami elég nagy baj, így tűrnöm kell" – mondta el a Borsnak Gór Nagy Mária és hozzátette visszajár kontrollra a traumatológiára és pszichiáter is foglalkozik vele.

TV2

"A balesetről magáról nem beszéltünk, de szépen haladunk, sokat segít, hogy beszélgetünk, egyre jobban vagyok" – mesélte a színésznő.

Tünetkereső

Nézd meg, milyen betegségre utalhatnak a tüneteid! Az alkalmazás segítségével megtudhatod, hogy milyen egészségügyi problémára utalhatnak a panaszaid. A tünetkereső eléréséhez kattints IDE!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.