Ekkor térhet haza legkorábban a kórházból Rózsa György

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd -
betegség műsorvezető Rózsa György kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiderült, milyen állapotban van most a legendás tévés. 

Ahogy azt korábban megírtuk, Rózsa György egy hónapja van kórházban, mivel egy szerencsétlen esés következtében eltört a csípőcsontja. Mint kiderült, a rákospalotai temető kapujában érte a műsorvezetőt a baleset, melyet követően azonnal kórházba került, ahol meg is operálták, azóta pedig lábadozik.

Apránként javul az állapota, járókerettel egy keveset már sétálni is tud, és szerencsére a jókedve sem hagyta cserben. Ettől függetlenül azonban még hosszú rehabilitáció vár rá, ám úgy tűnik, hamarosan hazamehet a kórházból:

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

"Valószínűleg augusztus 25-ig bent kell maradjak még, mielőtt hazaengednek, még nagyobb kontroll vizsgálat vár rám. Az orvosaim folyamatosan dicsérnek, hogy mennyire jól halad a gyógyulásom. Minden délelőtt gyógytornán veszek részt, délután meg sétálok egy kicsit a kórház folyosóján, és az ágyban fekve is tornáztatom magamat. Persze odafigyelve, hogy ne erőltessem túl magam, mert nagyobb baj is lehet belőle"

- mesélte György a Borsnak.

A családja már lelkesen készül a hazatérésére, át is kell alakítani kissé az otthonukat, hogy minden a lehető legkomfortosabb legyen György számára. Bár a tévésnek időnként még vannak fájdalmai, úgy véli, jól halad a felépülésben és a szakemberek is azt mondják, hogy meg fog gyógyulni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.