Fényérzékeny bőr, vérvörös fogak: a porfíria betegség a vámpírlegendák alapja

Forrás: Northfoto/Barcroft Media -
különleges betegségek betegség vámpír porfíria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bíborbajnak, vámpírbetegségnek és Drakula-kórnak is hívják ezt a ritka betegségcsoportot, ami Európában körülbelül minden 1000. embert érint. Szerencsére nem minden esetben olyan súlyosak a tünetei, mint a középkori, vámpíroknak nézett betegei esetében, de kétségkívül ijesztőek.

A porfíria igazából nem egyetlen betegség, hanem egy betegségcsoport gyűjtőneve. Ami közös ezekben a betegségekben, hogy mind az anyagcserét érintik, és mind a hem nevű makromolekula (a vörösvértesteket felépítő hemoglobin egyik összetevője) bioszintézisének zavara okozza őket; a hem termelésében érintett enzimek hiánya miatt alakulnak ki.

A hem a testünk szinte minden szövetében megtalálható, ily módon nélkülözhetetlen az egészséges működéshez. A vele kapcsolatos zavarok és hiányok miatt pedig felszaporodnak a vérben a porfirinek előanyagai – és már meg is érkeztünk a porfíria nevéhez. A szó a görög 'porphyria'-ból származik, ami bíborszínűt jelent, utalva a betegség tüneteinek gyakori jellemzőjére. A betegség magyar népi neve, a bíborbaj is ezt a logikát követi. De szokták Drakula-kórnak vagy vámpírbetegségnek is hívni a porfíriát a vele kapcsolatos legendák miatt.

A porfíria Európában a leggyakoribb, itt körülbelül minden 1000. embert érint kisebb vagy nagyobb mértékben. Általában öröklött módon alakul ki, de kis százalékban szerzett betegség is lehet. A felismerése azért nehéz, mert a tünetei lassan, fokozatosan alakulnak ki és válnak egyre súlyosabbá, így sok esetben már csak akkor észleli őket a beteg és az orvosa, amikor komoly problémává alakulnak.

A Simon és George Cullen testvérpár porfíriában szenved Forrás: Northfoto/Barcroft Media

A porfíria különböző típusainak tünetei lehetnek például: a fényérzékenység, amikor napfény hatására hegesen gyógyuló hólyagok, elszíneződések alakulnak ki a bőrön. Egy másik típus esetében a hasi panaszok, puffadás, hasmenés, akár csillapíthatatlan hányás alakulhat ki, a tünetek pedig idővel kiterjedhetnek az idegrendszerre és a húgyhólyagra is, hallucinációkat, illetve sötétvörös színű vizeletet okozva. De előfordulhatnak a porfíriában szenvedőknél vörösesbarnára színeződött fogak és ujjbegyek, szőrnövekedés abnormális helyeken és ínysorvadás is.

Valószínűleg a porfíria az alapja az oly népszerű vámpírlegendáknak is. Hiszen évszázadokkal ezelőtt még nem ismerték a betegség okait, kezelni sem tudták, a benne szenvedők pedig egyre ijesztőbben néztek ki. A porfirinek lerakódása miatt az arcuk és végtagjaik eltorzultak, a napfény elől elbújtak, az ínysorvadás miatt a fogaik agyarnak tűnhettek, ráadásul a színük miatt véres agyarnak. A magas kéntartalmú ételekre, mint például a fokhagyma, érzékenynek bizonyultak, vörös színűt vizeltek, a népi gyógyászat pedig vér fogyasztásával próbálta meg kezelni a betegséget, és már kész is volt a vámpírlegenda.

A történelem során számos hírességet is érintett, vagy mai tudásunk szerint érinthetett a porfíria. Az egyik híres eset III. György brit királyé, akinek a rosszulléteiről 1788-tól szólnak feljegyzések, amelyek végül odáig fajultak, hogy uralkodói kötelezettségeinek sem tudott eleget tenni. György király hangulatváltozásairól több feljegyzés is tanúskodik: előfordult, hogy „barackocskáimnak" hívta a felsőházat, máskor azonban olyan dühroham tört rá, hogy kényszerzubbonyt kellett ráadni a saját és mások épsége érdekében. Egy másik forrás szerint az angol uralkodó egy alkalommal egy fával beszélgetett, mert azt hitte, a porosz király áll előtte.

III. György brit király Forrás: Wikipedia/Johann Zoffany/Royal Collection RCIN

A közelmúltban mi is beszámoltunk Julia Gnuse, a Tetovált hölgy esetéről, akinek a teste 95%-át tetoválások borítják, ezzel pedig ő a legtöbb tetoválással bíró nő a Guinness-rekordok könyve szerint. Julia tetoválásokkal kapcsolatos szenvedélye a porfíria miatt alakult ki. A betegségtől ugyanis csúnya hólyagok alakultak ki a testén, amelyek később hegekké változtak, és ezeket akarta eltüntetni a tetoválásokkal. Julia szívesen vállal szerepléseket is, így az Aerosmith Pink című dalához készült klipben is látható.

A világ legkülönlegesebb betegségeiről szóló cikksorozatunk korábbi részeiben a progéria, a gigantizmus, a vízallergia, a kék bőr jelenség, a faember-betegség, a Möbius-szindróma és az Alice Csodaországban-szindróma, a kőember-betegség, a kuru, a situs inversus, az idegen akcentus szindróma, a morgellon, a pica evési rendellenesség, a fekete szőrnyelv, a jávorfa szirup betegség, a Wilson-kór, a mikrokefália és a farkasember-betegség tüneteivel, veszélyeivel és híres eseteivel kapcsolatos érdekes információkat olvashatsz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.