Még nem tudni, fel tud-e lépni a Dancing with the Stars szombati adásában Metzker Viki. A dj. bordarepedést szenvedett, jelenleg próbálni sem tud. A híresség néhány hete szenvedett autóbalesetet, lehetséges, hogy akkor sérült meg, amit aztán a tánc csak súlyosbított. 

"Egy teljesen egyszerű koreográfiát gyakoroltak éppen, amikor egyszer csak egy reccsenés hallatszott, Vikinek pedig eltorzult az arca a fájdalomtól. Akkor már tudni lehetett, hogy nagyobb a baj" - árulta el a Blikknek egy bennfentes. 

"Izgatottan vártuk a próbát, végre bemehettünk a díszletek közé, a bőrünkön érezhettük, hogy körülbelül milyen érzés lesz majd közönség előtt, élő adásban azon a hatalmas táncparketten táncolni. A hurrá hangulatunk azonban egy másodperc alatt váltott át a totális kilátástalanságba" - mesélte Viki a Borsnak

"Az utolsó emelésnél norbi a vállára kapott, és pedig vízszintesen, szinte úszom a levegőben. nagyon szerettem ezt az akrobatikus elemet, amit addig minden alkalommal gond nélkül sikerült megcsinálni. a próbán viszont ahogy felkapott norbi, valahogy odaütődhetett a bordám a vállcsontjához, és hallottam a reccsenést...Szerettem volna még egyszer lejárni a táncot, kíváncsi voltam, hogy ezzel a fájdalommal mire leszek képes, de nem engedték, hogy megmozduljak" – tette hozzá a dj., akit azonnal kórházba vittek, megröntgenezték, és látták, hogy elrepedt egy bordája. 

Metzker Viki és partnere, Márki NorbertForrás: sajtoszoba.tv

"Két hónapja gyakorlunk, embertelen munkánk van ebben a táncban. Norbival kitaláltuk, hogy ha táncolhatok szombaton, akkor is s csak úgy, hogy teljesen át kell alakítani a koreográfiát, kimaradnak az akrobatikus elemek, hiszen most még minden apró mozgás elviselhetetlen fájdalmat okoz (...) Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ennyi belefektetett energia csak úgy a semmibe vesszen. A szívem törne össze, ha nem állhatnék ki a táncparkettre" - mondta el a lapnak.