Kiderült, mennyi időt kell kihagyni az influenza és a koronavírus elleni védőoltás beadatása között

Forrás: Shutterstock -
védőoltás koronavírus influenza
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nemcsak a koronavírus-járvány tombol, de nyakunkon az influenzaszezon is. Most kiderült, hogy érdemes beadatni a védőoltásokat.

A tavalyi évben nagyon más volt az influenzaszezon, mint az eddigi években, ugyanis a koronavírus-járvány miatt az emberek minimalizálták a társas érintkezést, és jelentős figyelmet fordítottak a személyes higiéniára. Idén Szlávik János szerint a koronavírus-járvány mellett az influenzaszezon is berobbanhat, így sokaknak érdemes lehet beadatni az influenza elleni védőoltást is.

Fontos viszont, hogy az influenza és a koronavírus elleni vakcina beadása között minimum egy hónapnak el kell telnie.

"Minden oltóanyag beadása után a szervezetnek két hétre van szüksége az ahhoz való teljes adaptációhoz, míg a következő két hétnek a regenerációról kell szólnia"

– mondta Dr. Tóth Sándor virológus a Borsnak.

Szlávik János arról beszélt az M1 műsorában, hogy a védőoltások már az ötévesnél idősebb gyermekeknél is jól működnek, és kétéves kortól nyugodt szívvel be lehet oltatni őket. Bár a gyerekek ritkán lesznek súlyos betegek, a vírusfertőzést követően náluk inkább sokszervi gyulladás alakulhat ki.

Forrás: Shutterstock
Rusvai Miklós fontos számokat közölt, és elárulta, hány évig tarthat még a koronavírus járványhttps://www.life.hu/hirek/20210926-rusvai-miklos-fontos-szamokat-kozolt-es-elarulta-hany-evig-tarthat-meg-a-koronavirus-jarvany.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.