Figyelem: ez a két súlyos mellékhatás akár 12 hónappal a koronavírus-fertőzés után is megjelenhet

Forrás: https://www.kardiokozpont.hu/hireink/szivbetegsegek-okozta-fulladas-nehezlegzes -
mellékhatás poszt-Covid koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újabb két mellékhatásra hívja fel a figyelmet egy kutatás a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban.

Egy kutatásból kiderült, hogy azok is szenvedhetnek szívelégtelenségtől és vérrögöktől a koronavírus-fertőzés után 12 hónappal, akik enyhe tünetekkel megúszták a covidot és nem szorultak kórházi kezelésre.

A tanulmány 151 195 Covid-túlélő adatait hasonlította össze 3,6 millió olyan társának adataival, akik nem fertőződtek meg.

A tanulmány szerint a koronavírus-fertőzés súlyosságával arányosan nő a szívroham és más, kardiovaszkuláris esemény esélye.

A nagyobb ellátást igénylő betegek nagyobb kockázatnak vannak kitéve, de azoknál is 39%-kal nagyobb volt a szívelégtelenség kialakulásának kockázata, akik nem kerültek kórházba, sőt, 2,2-szeresére nőtt a halálos vérrög kialakulásának kockázata a betegség utáni 12 hónapban azokhoz képest, aki nem kapták el a vírust - írja a Bloomberg.

A kép illusztráció Forrás: https://www.kardiokozpont.hu/hireink/szivbetegsegek-okozta-fulladas-nehezlegzes

A kutatás továbbá felhívja mindenki figyelmét arra, hogy ez a két durva mellékhatás több ezer embert érinthet, így nagyon fontos a poszt-covid kivizsgálás azoknál is, akik kevésbé súlyos tünetektől szenvedtek a betegség lefolyása alatt.

"A Covid-19 utóhatásai jelentősek. A kormányoknak és az egészségügynek szem előtt kell tartaniuk, hogy a hosszú Covid járványnak pusztító következményei lehetnek. Aggódom, hogy nem vesszük ezt elég komolyan"

- nyilatkozta Ziyad Al-Aly kutatásvezető.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.