Ennek köszönhető, hogy egyre többen szenvednek légúti megbetegedésektől hazánkban

Forrás: Shutterstock -
vírusok légúti betegségek félelem köhögés koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyre többen küzdenek Magyarországon légúti megbetegedésekkel, ráadásul sokan hetekig nem tudnak kilábalni a betegségekből. 

Nem elég, hogy a koronavírus-járvány negyedik hullámának a közepén vagyunk, egyre többen szenvednek különböző légúti megbetegedésektől is.

- nyilatkozta dr. Bense Tamás gyermekgyógyász a Metropolnak.

A felső légúti megbetegedések hetekig is elhúzódhatnak. Forrás: Shutterstock

A köhögés gyakran két-három hétig is elhúzódhat, a gyerekek megbetegedése után gyakran a szülők és nagyszülők is megfertőződnek. A szakemberek abban bíznak, hogy a őszi szünet megszakítja a továbbfertőzési láncot. Rusvai Miklós szerint a koronavírus miatt sokkal jobban odafigyelünk a légzőszervi betegségekre és érzékenyebbek is vagyunk azokra.

- nyilatkozta a professzor. Ráadásul szervezetünk ellenálló-képessége is gyengülhetett azzal, hogy tavaly szeptembertől idén márciusig maszkot viseltünk. Emiatt kevesebben estek át egyéb légzőszervi betegségeken, el is szoktunk tőle, a védettségünk is csökkent.

TÜNETKERESŐ

Nézd meg, milyen betegségre utalhatnak a tüneteid! Az alkalmazás segítségével megtudhatod, hogy milyen egészségügyi problémára utalhatnak a panaszaid. A tünetkereső eléréséhez kattints IDE!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.