Nyilatkozott a BioNTech: így hat ránk a harmadik oltás

Forrás: AFP/Jeff Pachoud -
immunrendszer járványhelyzet egészség koronavírus vírus fertőzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A harmadik oltás nem csupán azért fontos, mert helyreállítja az új típusú koronavírus okozta Covid-19 ellen a védelmet, de erősíti a szervezet védekező rendszerét is  - nyilatkozta a német BioNTech nevű vállalat. 

Németországban az oltottaknál aggodalmat okozott, hogy emelkedett a fertőződések száma, ezért a német BioNTech necű cég vezérigazgatója, Ugur Sahin nyilatkozatott az ügyben. A német cég és az amerikai Pfizer együttműködésével kifejlesztett vakcináról a legújabb vizsgálatokból kiderült, hogy akik rendelkeznek a frissitő oltással, azoknál hússzor ritkábban fordul elő a megbetegedés.

Forrás: AFP/Jeff Pachoud

Ugur Sahin azt is kiemelte: nem csodálja, hogy az embereket elbizonytalanítják az olyan kijelentések, hogy, akik a koronavírus miatt kórházba kerültek a hatvan felülieknél, azoknak 45%-a volt oltott. Azonban figyelembe kell venni, hogy ebben a korosztályban elég magas az átoltottság, és, hogy a teljes oltás 85%-os hatékonysággal védi őket a súlyós megbetegedéstől.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.