Először beszélt róla: elvesztette édesanyját a magyar zenész, a koronavírus egy hét alatt vitte el az asszonyt

Forrás: Instagram -
betegség édesanya gyász Bunyós Pityu kórház koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egykori olimpikon, Bunyós Pityu egy hónapos csatát vívott a koronavírussal, az orvosok az életéért küzdöttek. Szerencsére ő győzedelmeskedett, már otthonában lábadozik. Kemény időszak van Bunyós Pityu mögött: eddig nem beszélt róla, de áprilisban elvesztette 94 éves édeasnyját is.

Az 54 éves volt ökölvívó még októberben kapta el a koronavírust. Napokig 39 fokos láza volt, de mivel a szaglása és az ízlelése nem szűnt meg, nem gyanakodott koronavírusra. Egy idő után mégis leteszteltette magát, ami pozitív eredményt hozott. Mivel egyre rosszabbul lett, úgy döntött, mentőt hívnak, amit - mint kiderült - nagyon jól tett: tüdeje alig negyven százalékosan működött, azonnal intenzív osztályra került.

"Gépekre kerültem, kaptam oxigént is, de lélegeztetőgépre szerencsére nem volt szükség. Hogy mennyire együttműködő vagyok, azt még a kórházban is elismerték, az ott dolgozóknak pedig nagyon hálás vagyok, nagyon rendesek voltak velem" - mondta néhány napja a Blikknek. Bunyós Pityu csaknem egy hónapot töltött kórházban, de mindvégig bízott felépülésében.

Mindeközben még édesanyját is gyászolta, akit április 12-én veszített el. Először a Borsnak mesélt imádott anyukája haláláról:
"Nem mondtam senkinek, hogy milyen nagy fájdalom ért. Mi anyukával nagyon össze voltunk nőve. Én még most sem fogtam fel, hogy elment, mindent nap beszélgetek vele, a fotójával, mintha még itt lenne. (...) Váratlanul ért, amikor be kellett vinni a kórházba, a koronavírus egy hét alatt végzett vele."

Szikora István Bunyós Pityu Forrás: Instagram

Tünetkereső

Nézd meg, milyen betegségre utalhatnak a tüneteid! Az alkalmazás segítségével megtudhatod, hogy milyen egészségügyi problémára utalhatnak a panaszaid. A tünetkereső eléréséhez kattints IDE!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.