Edzője beszélt Csollány Szilveszterről: "Meglepett, hogy a szervezete nem állt ellen a vírusnak"

Forrás: AFP/Damien Meyer -
Csollány Szilveszter Csollány Szilveszter állapota Csollány Szilveszter koronavírusos Vereckei István
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy hete került intenzív osztályra Csollány Szilveszter, miután elkapta a koronavírust. Az olimpikon hetek óta küzdött már a betegséggel, amikor súlyosra fordultak a dolgok.

Az olimpiai bajnok tornászt először Sopronban szállították kórházba, ezt követően került egy budapesti intézménybe. Az állapotáról egymásnak ellentmondó információk láttak napvilágot: egyesek úgy tudják, hamarosan lekerülhet a lélegeztetőgépről, míg mások szerint válságos az állapota. Egykori edzőjét sem avatják be a részletekbe.

"Maga a hír is alapvetően meglepett, hogy a szervezete, az immunrendszere nem állt ellen a vírusnak. Heti egyszer rendszeresen elbeszélgettem vele telefonon, és nemrég tudatta, hogy újabban félmaratonikat teljesít. Ez jó erőnlétre vall, viszont újdonság, mert a tornászok nem arról híresek, hogy rajonganak a hosszútávfutásért"

– nyilatkozta a Borsnak Vereckei István, Szilveszter egykori sikeredzője.

A tornász állapotáról egymásnak ellentmondó hírek érkeznek Forrás: AFP/Damien Meyer

A két férfi kapcsolata barátsággá alakult az évek során. Vereckei szerint sokat jártak össze, sőt afféle főzőversenyeket is rendeztek egymás között. Reméli, hamarosan újra lesz lehetőségük összemérni szakácstudományukat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.