kötelező lesz a harmadik oltás kötelező oltás harmadik oltás kötelező az oltás a Semmelweis Egyetemen Semmelweis Egyetem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az elmúlt időben számos munkahely meghozta azt a döntést, hogy kötelezővé teszi dolgozói számára az oltás felvételét. Sőt, voltak olyan munkaadók, akik jutalmat ígértek az oltakozó kollégáknak!

Jövő évtől újabb helyen lesz kötelező az oltakozás, pontosabban a harmadik dózis felvétele Magyarországon. A Semmelweis Egyetem a legfrissebb közleményében arról tájékoztatta hallgatóit, hogy az egészségügyi dolgozók mellett a diákoknak is muszáj lesz beoltatniuk magukat.

Harmadik oltás nélkül nem kezdhetik meg a második félévet

Az orvostudományi egyetem közösségi oldalára feltöltött bejegyzésben kitérnek arra is, hogy a 2022. év elején kezdődő második félévre csak azok tudnak majd beiratkozni, akik felvették mindhárom, koronavírus elleni védőoltást.

A harmadik oltás nélkül nem kezdhetik meg az új félévet Forrás: AFP/Jack Guez

A posztban részletezik azt is, hogy a kötelező oltakozás alól kivételt képeznek azok a hallgatók, akiknek második oltása óta nem telt el 180 nap, akinek igazolt Covid-fertőzésének gyógyulását követő 3 hónap még nem telt el, illetve akik egészségügyi okokból igazoltan nem oltakozhatnak.

A Semmelweis hallgatói az oltás felvételére időpontfoglalás nélkül, soron kívül jelentkezhetnek bármelyik egyetemi oltóponton: a Városmajori Klinikán, a Rókus Kórházban, valamint az I. számú Gyermekklinikán is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.