Január közepe óta kórházban fekszik Young G felesége

műtét Béci Young G méheltávolítás Mészáros Norina Young G Béci
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még mindig nem lélegezhetett fel a rapper és felesége, akin nemrég életmentő műtétet hajtottak végre.

Béci és Norina év elején mondták ki a boldogító igent, házasságukat pedig igencsak nagy próbatétel elé állítja az élet. A rapper szerelme méhnyakrákkal küzd, ami miatt nemrég eltávolították a méhét. Ez azt jelenti, hogy soha többé nem lehet már gyermeke. Tavaly azonban megszületett közös babájuk, a kis Rebeka Nina, aki azonnal inkubátorba került.

Norina a január 18-ai beavatkozás óta kórházban fekszik. A méheltávolító műtét komoly operáció, és hosszadalmas a felépülési idő. A koronavírus-járvány miatt érvényben lévő látogatási tilalom pedig megnehezíti, hogy szeretteivel kapcsolatban maradjon. Béci azonban megtesz minden tőle telhetőt, hogy tartsa a lelket szerelmében.

Nagy próbatétel elé állítja őket az élet Forrás: Young G

– vallott őszintén a rapper a Blikknek.

"Február elején jön a szövettan eredménye, de ha akkor fel is lélegezhetünk, továbbra is vigyázunk az egészségünkre. Fél éve nem eszünk húst, és teljesen át akarunk állni az egészséges életmódra. Ha Norina végre hazajöhet, két hétig csak pépeset ehet például, valamint nem emelhet."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.