Tavaly év végén vonult kórházba Rúzsa Magdi, ugyanis csak orvosi felügyelet mellett tudják biztosítani, hogy semmi baj nem történik hármasikreivel.

Az énekesnő dolga már most sem könnyű, ugyanis három baba növekszik a pocakjában. A legnagyobb feladat azonban még előtte áll, és jogosan merülhet fel a kérdés: vajon hármasikreket meg lehet-e szülni természetes úton?

Hármas ikerterhesség esetében a természetes szülés több rizikófaktort tartalmazhat, komplikáltabb lehet a sima szüléseknél. A babák valószínűleg kisebb súllyal jönnek majd világra, pusztán azért, mert nincs helyük a növekedéshez. A szülőcsatornába befordulásuk is nehézkes lehet, ugyancsak a helyhiány miatt, így pedig a babák fekvése jellemzően nem megfelelő

A pocakja miatt már a mozgás és az alvás is nehezére esikForrás: Life.hu

– nyilatkozta a Blikknek Ratkó Tünde szülésznő, termékenységi szakember. A szülés után kell majd idő, hogy Rúzsa Magdi szervezete kipihenje a terhesség okozta fáradalmakat, és készen álljon a három csöppség ellátására. A szakértő szerint ugyanis elengedhetetlen, hogy anyatejjel is táplálják a kicsiket, ez viszont lehet, hogy nem lesz olyan egyszerű.

A császármetszéssel szülő nők esetében számolni kell azzal, hogy a tejtermelés csak 1-2 napos csúszással indul be. Hármasikreknél pedig azzal is, hogy az anya szervezete nem lesz képes elegendő tejet termelni az első napokban.

Ratkó Tünde hozzátette, hogy a babák várható kis súlya miatt indokolt lehet az akár egyhetes kórházi tartózkodás is a szülés után. Azonban a járványhelyzet miatt ez az idő le is rövidülhet.

"Forrás: Rúzsa Magdi/Instagram"
Rúzsa Magdi elárulta gyermekei nevét
Sokáig találgatták a rajongók, milyen nevet választ csöppségeinek az énekesnő, aki nemrég lerántotta a leplet a titokról.