A világon először fertőzött meg embert a H3N8 influenzavírus: itt bukkant fel

Forrás: https://www.fulorrgegekozpont.hu/hirek/natha-vagy-arcureggyulladas-ismerje-fel-a-kulonbseget -
Kína vírus H3N8 influenza
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A világon először fertőzött meg embert bizonyítottan az influenza H3N8-as, elsősorban a madarak, lovak és kutyák körében terjedő törzse: a fertőzés a közép-kínai Honan tartományban történt - adta hírül szerdán a Csungkuovang kínai állami hírportál.

A portál a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság közlésére hivatkozva arról írt, hogy

a vírusfertőzést egy négyéves kisfiúnál diagnosztizálták, akinél április 5-én láz és az influenza egyéb tünetei jelentkeztek. A gyermek madarakkal kerülhetett kapcsolatba, családja ugyanis tyúkokat és selyemtyúkokat tartott, az otthonuk környékén pedig vadkacsák is éltek.

A fertőzöttel kapcsolatba került emberek vizsgálata során semmilyen rendellenességet nem észleltek.

A világon először fertőzött meg embert a H3N8 influenzavírus: itt bukkant fel Forrás: 123rf.com

A szakértők előzetes értékelése szerint az eset elszigetelt jellegű, és közvetlenül madárról emberre terjedő vírusfertőzés okozta járvány kialakulásának kockázata emiatt rendkívül alacsony.

Az eset tükrében mindazonáltal ismét felhívták a figyelmet arra, hogy az embereknek kerülniük kell az érintkezést a betegség miatt elhullott madarakkal, a közvetlen érintkezést az élő madarakkal, és az étkezés során szigorúan külön kell választani a nyers és a kész baromfihúst.

A vírus más törzsei szórványosan okoznak hasonló fertőzéseket Kínában, jellemzően a baromfival közvetlenül kapcsolatba kerülő emberek körében. Tavaly júniusban a kelet-kínai Csiangszu tartományból jelentettek egy esetet, melyben a világon elsőként fertőződött meg a H10N3 madárinfluenza-vírussal egy férfi.

Egy 2016 és 2017 között az országon végigsöprő járvány, amelyet a vírus H7N9-es törzse okozott, mintegy háromszáz ember halálát követelte.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.