Kevés olyan nő létezik, aki életének egy-egy szakaszában ne szenvedne a menstruációt megelőző kellemetlen tünetektől. Ezek a havivérzés előtti napok sokunk életét megkeserítik, hiszen a rendkívül változatos testi és lelki tünetek havonta negatívan befolyásolják az életminőséget, súlyosabb esetben a hétköznapi tevékenységekre, a munkavégzésre, a szabadidő eltöltésére, a társas kapcsolatokra és a párkapcsolatunkra is hatással vannak. A tünetek azonban életmódbeli változtatásokkal a legtöbb esetben enyhíthetők, sokszor elég egy kis módosítás az étkezésünkben, és máris jobban érezzük magunkat.

Mi a PMS?

Premenstruális szindrómának (PMS) nevezik azokat a tüneteket, amelyek jellemzően a menstruációt 7-10 nappal megelőzően, vagyis a tüszőrepedés és a menzesz közötti időben jelentkeznek, és a vérzés kezdete után 1-2 napon belül maguktól is megszűnnek. A PMS testi tünetei között előfordulhat mellfeszülés, átmeneti súlygyarapodás, alhasi görcsök, illetve sokan testszerte megjelenő fájdalmakra panaszkodnak. Előfordulhatnak pszichés tünetek is, mint a szorongás, ingerlékenység vagy hirtelen hangulatváltozások. Nem ritka a farkasétvágy vagy a szexuális vágy megváltozása sem.

Forrás: Shutterstock

A PMS okai

A női ciklust alapvetően két hormon, az ösztrogén és a progeszteron vezérli. Termelődésük szabályozása, illetve egyensúlyban tartása az agyban történik. A menstruációt megelőző napokban a PMS-re jellemző tünetek olyankor jelentkeznek, ha a szervezetben valamiért megbomlik a menstruációs ciklust vezérlő hormonok egyensúlya. Normális esetben a prolaktinhormon a női szervezetben csak igen alacsony mennyiségben mutatható ki. A premenstruális panaszoktól szenvedő nők vérében az anyasági hormonnak is nevezett prolaktin szintje gyakran meghaladja a normál értéket. A PMS hátterében olykor a szervezet vízháztartásának zavara áll, és van, amikor a mozgáshiány, a nem megfelelő étkezés vagy a stressz váltja ki a kínzó tüneteket.

Nem mindegy, mit fogyasztunk, ha PMS-től szenvedünk

A táplálkozással összefüggésben a szénhidrát-anyagcsere zavara, a csökkent B6-vitamin-szint, az alkoholfogyasztás, illetve ezeken kívül a túlzott stressz, az egészségtelen, mozgásszegény életmód negatív irányba befolyásolhatja a tüneteket. Tapasztalatok szerint érdemes magas szénhidráttartalmú és zsírokban szegény ételeket fogyasztani a menstruációt megelőző időszakban. Ezzel növelhetjük az agy szerotonintermelését, ami csökkenti a szorongást. Segíthet az is, ha B6-, C- és E-vitaminban, valamint magnéziumban és kalciumban gazdag ételeket viszünk be a szervezetünkbe.

Nem mindegy, mit fogyasztunk, ha PMS-től szenvedünkForrás: Shutterstock

Így segít a B6-vitamin, ha PMS-ed van

A B6-vitamin a premenstruális szindróma – és az azzal járó nyomott hangulat, illetve feszültség – enyhítésére leggyakrabban ajánlott vitamin, amelynek természetes forrása a tonhal, a marha- és csirkehús, a máj, a banán vagy az ananász. Felszívódását segíti a magnézium, ezért érdemes magnéziummal vagy abban gazdag sötétzöld leveles zöldségekkel, illetve tejjel, valamint gabonafélékkel együtt bevinni. A B6-vitamint nem véletlenül nevezik az idegrendszer vitaminjának, ha rendszeresen hozzájut a szervezetünk, az valóban „csodákat tesz".

A B6-vitamint nem véletlenül nevezik az idegrendszer vitaminjánakForrás: Shutterstock

Ilyen a PMS-barát táplálkozás

Fontos, hogy ne várd meg, amíg falásrohamod lesz, egyél naponta 4-5 alkalommal kisebb adagokat. Ahogy említettük, fontos a megfelelő zöldség- és gyümölcsfogyasztás, emellett részesítsd előnyben a teljes kiőrlésű pékárut és a cukor helyett a természetes édesítőszereket. Fogyassz zsírszegény tejtermékeket, illetve kis mennyiségben olajos magvakat. A csonthéjasokban, lenmagban, búzacsírában, hidegen sajtolt növényi olajokban megtalálható E-vitamin enyhítheti a görcsöket, valamint a mellfeszülést.

Az E-vitamin enyhítheti a görcsöket, valamint a mellfeszüléstForrás: Shutterstock

A gyógynövények is segíthetnek

A táplálkozásod és a szokásaid megváltoztatása mellett a gyógynövények is segíthetnek a panaszaidon. Ilyen például a barátcserje termésének kivonata, amely hormonmentes, pozitívan hat az érzékeny női hormonális szabályozórendszer működésére, így alkalmas a menstruációs cikluszavar kezelésére.

A cikk megjelenését a Phytotec Hungária támogatta.

Hirdetés

Viszlát cikluszavar és PMS! Helló Premens!

A cikluszavar rendezésében és a menstruáció előtti kellemetlen panaszok enyhítésében is segít a hormonmentes, koncentrált barátcserje-kivonatot tartalmazó Premens tabletta, melynek gyógynövény összetevői pozitívan hatnak a női hormonális szabályozórendszer működésére. Hatását és biztonságosságát több vizsgálat is alátámasztja. Jelenleg az egyetlen recept nélkül kapható barátcserjekivonat-tartalmú gyógyszer, melyet a kívánt hatás érdekében ajánlott legalább 3 hónapon át szedni folyamatosan, a menstruáció alatt is.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Vény nélkül kapható, barátcserjekivonat-tartalmú gyógyszer
www.premens.hu