Kémkedik a gyerek után az ovismobil

óvoda mobiltelefon készülékteszt gyerekmobil gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kifejezetten 5-10 éves kisgyerekeknek tervezték a PiCiFont: a tizenötezerért hazavihető, pokémonra emlékeztető mobillal csak a szülők által megadott ismerősöket lehet tárcsázni, megmutatja, hol tartózkodik a kölyök, sőt akár le is lehet vele hallgatni magzatunk közvetlen környezetét - a beépített játékok viszont bénák. A gyerekmobil megosztja a szülőket, a pszichológus viszont lebeszél arról, hogy túl korán adjunk saját telefont a gyereknek.
Fotó: Csanádi Márton [origo]
Fotó: Csanádi Márton [origo]
left
Mobilok a nagyinakhttp://www.origo.hu/techbazis/mobil/20100121-emporia-talk-premium-myphone-1070-mobilok-a-nagyinak.htmlIdőseknek való mobilokat teszteltünk

Leginkább Pikachut, a leghíresebb japán pokémont megformáló tamagocsira hasonlít az itthon PiCiFon néven, 15 ezer forintért kapható gyerekmobil, amelyet világoskék és rózsaszín változatban lehet megrendelni - az egyik a kisfiúknak, a másik a kislányoknak szánt kiadás. A forgalmazó honlapján lévő információk szerint ezt a mobilt 5 és 10 év közötti gyerekeknek szánják, ennek megfelelően a végletekig lebutított készüléken csak egy hangyányi képernyő, billentyűzet helyett pedig csupán néhány gyorshívó gomb van, amelyekről csak az előzetesen betáplált családtagokat és barátokat lehet tárcsázni.

Használat előtt beprogramozandó

Mielőtt a gyerkőc kezébe adnánk egy ilyen mobilt, be kell programozni azt: a telefon menüje angol nyelvű, ám a dobozban található egy magyar nyelvű leírás, amelyet a netről is le lehet tölteni. Ez utóbbit minden érdeklődőnek érdemes átolvasnia, mivel részletesen bemutatja a telefon használatának módját, ami pedig kissé bonyolult, de legalábbis alapos koncentrálást igényel - mármint a szülőtől.

Az első bekapcsolást követően a készülék ún. "szülő módba" kerül, ekkor lehet elvégezni minden szükséges beállítást - melyek persze jelszóval védett módon érhetők el. Az egyik első feladat két olyan szám beírása, amelyekről a készülék utasításokat fogadhat, praktikusan ez az anyuka és az apuka mobilszáma lesz. A gyermek a készülékről nem tud idegen számokat tárcsázni, csak a kontaktlistáján szereplő ismerősöket tudja felhívni, amelyeket viszont egyesével, megfelelően formázott sms-ben (friend:sorszám,név,telefonszám) lehet átküldeni a telefonba.

Nem hívhat fel akárkit

A lista első négy szereplőjét lehet a telefon előlapján lévő gombok megnyomásával hívni, a többi - további 46 darab - ismerőst a mobil baloldalán lévő gombokról vezérelhető menüben lehet elérni a Friends pont alatt. A készülékkel sms-ezni is lehet: üzenetet fogadni a gyerek bárkitől tud, válaszolni azonban csak a telefonkönyvében szereplő számokra engedi a telefon, és ezekre is csak előzetesen eltárolt sablonüzeneteket tud továbbítani, saját maga nem tud szöveget bepötyögni. Sajnos a mobilban alapból csak angol nyelvű mondatokat tároltak le, ezeket magyarra sms-ben lehe lecserélni. Ide célszerű elmenteni például az "Igen.", "Nem.", "Minden rendben.", "Hívj fel!" kifejezéseket.

Fotó: Csanádi Márton [origo]
Fotó: Csanádi Márton [origo]

Hívást fogadni a zöld színű cicafejet ábrázoló gombbal lehet, a megszakítás és a kikapcsolás a pirossal történik, már ha ez az utóbbi funkció engedélyezett. A szülő módban ugyanis akár azt is meg lehet adni, hogy a gyerek ne kapcsolhassa ki a telefont, ekkor persze célszerű a mellékelt minicsavarhúzóval az akkumulátor kivételét is lehetetlenné tenni. Ugyan nem jöttünk rá, mi értelme van, de sms-ben kiadott üzenettel a szülői mobilokról akár a távolból kikapcsolható a gyerekmobil. Visszakapcsolás viszont már nem lehetséges, helyette viszont időzített ki- és bekapcsolás is beállítható. Egy harmadik cicafejes gomb is található az előlapon, ez egy kicsit mérges arcot vág, és pánikgombként funkcionál: a telefonkönyv elején szereplő négy számot kezdi sorban tárcsázni, ha pedig egyik sem válaszol, sms-t küld ugyanezekre - hasonlóan a nemrég tesztelt nagyimobilokhoz.

Sulimódban nem lehet telefonálni

Korlátozni lehet a hívások hosszát is, ekkor egy, két vagy öt perc után automatikusan bontja a vonalat a telefon - persze ez nem akadályozza meg a gyerkőcöt, hogy ilyenkor ne hívja újra a számot. Egy speciális iskolai módot is be lehet programozni, az itt beállított időpontokban a telefonon nem lehet hívásokat bonyolítani és sms-ezni, ez a funkció az óra alatti babrálást hivatott megakadályozni.

Ilyenkor persze a gyerek a szülőt sem tudja elérni, ha valami problémája van, ezért célszerű kihasználni a beállítható napi 8 időintervallumot, és úgy beállítani a gyerekmobilt, hogy az például az iskolai szünetekben tegye lehetővé a hívást. Szerencsére ezt a funkciót távolból, sms-ben is kikapcsolhatja a szülő, ami akkor jöhet jól, ha valami fontos dolog miatt mégis óra alatt tárcsázná gyerekét.

Lehallgatás, helymeghatározás és más extrák

Két, kissé kényes funkciót is támogat a PiCiFon: egyrészt ha a szülő telefonjáról elküldik a "monitor:" tartalmú sms-t, a gyerek telefonja automatikusan visszahívja őt, így kvázi lehallgathatja a gyerek körül történteket. Ilyenkor a telefonon nem világít semmi, nem is csörög, így a gyerek igazából nem is lesz tudatában a lehallgatásnak - és habár a készülék mikrofonja nem hiperérzékeny, egy átlagos szobai beszélgetés jól hallható rajta.

Fotó: Csanádi Márton [origo]
Fotó: Csanádi Márton [origo]

Egy másik lehetőség a helymeghatározási funkció, amelynek bekapcsolásával megállapítható, hogy a gyermek egy bizonyos helyen, vagy legalábbis annak közelében tartózkodik-e. Mivel a gyerekmobilban nincs beépített GPS, ez a megoldás a mobilhálózatok cellainformációinak vizsgálatával működik, így pontossága jelentősen függ a mobilhálózat lefedettségétől, vagyis néhány tíz métertől akár több száz méterig változhat. Használatához először mindig fizikailag is fel kell keresni a helyszínt, s egy menüparanccsal rögzíteni a "koordinátákat", hogy később a telefon felismerje a környéket (azaz a mobilcella azonosítóját).

Legfeljebb hat ilyen helyszín rögzítése lehetséges - például otthon, iskola, nagymama, uszoda -, ezt követően pedig be lehet állítani, hogy adott időben a készülék automatikusan küldje el sms-ben, hogy a gyermek a megadott helyen tartózkodik-e. A pozíció lekérése sms-ben is történhet, illetve azt is be lehet állítani, hogy a PiCiFon egy adott területre érkezve automatikusan sms-ezzen a szülőnek. Sajnos ezt a funkciót még a használati utasítás elolvasása után is meglehetősen bonyolult volt beállítani, a tesztelésbe bevolt anyukának nem is sikerült működésre bírnia, s rovatunk munkatársainak is csak néha működött.

Nem ezen fog játszani

A mindössze néhány szín megjelenítésére alkalmas miniképernyő nem egy kifejezett játékterep. Van ugyan benne Snakes (Kígyó) és Tetris játék is, ezek azonban cseppet sem látványosak, és irányításuk sem túl egyszerű. Bár használatuk idejét is le lehet korlátozni, a primitív játékokat előbb fogja megunni a gyerek, ebben biztosak vagyunk. Egyéb extraként a beépített ébresztőóra és a stopper emelhető ki, sajnos viszont a rezgő mód kimaradt a telefonból, csupán elnémítani tudja használója a megfelelő menüpontban. Cserében legalább a telefon fogyasztása szolidnak montható, elég volt néhány naponta tölteni: előny, hogy szabványos USB-csatlakozóval szerelik fel.

Megosztja a szülőket

Megkérdeztük ismerőseinket, vásárolnának-e PiCiMobilt gyermeküknek: a válaszok alapján kiderült, nagyon megosztja a potenciális vevőket ez a készülék. Volt, aki úgy vélte, elsős gyerekének biztonságérzetet adna, ha a suliba magával vihetne egy ilyen készüléket, egy anyuka viszont úgy vélte, ez egyelőre teljesen felesleges, ha baj van, úgyis telefonálnak az óvónők, tanárok, egyébként pedig úgysem mehet még egyedül sehova az elsős kisgyerek.

Fotó: Csanádi Márton [origo]
Fotó: Csanádi Márton [origo]

Nagyobb gyerekek többnyire már ennél komolyabb készüléket szeretnének, amelyikkel mondjuk fényképezni, vagy zenét hallgatni is tudnak - itt már szóba jöhet például apu vagy anyu levetett régi készüléke is -, feltöltőkártyás megoldással pedig az ő költéseiket is kordában lehet tartani. Összességében arra a konszenzusra jutottunk, hogy egy ilyen készüléket leginkább az általános iskola első-harmadik osztályába járó gyereknek lehet érdemes venni, akinek még nem akarnánk drágább készüléket a kezébe adni.

A szakértő nem ajánlja

A szülők mellett szakértőt is megkerestünk azzal kapcsolatban, hogy vajon érdemes-e gyerekmobilt adni az óvodás, iskolás korú csemetének. Kovács József pszichológus szerint manapság egyre többször próbáljuk technológiai eszközökkel könnyíteni azokat a feladatokat is, amiket a megfelelő emberi kapcsolatok, az egymásra figyelés sokkal teljesebben, alaposabban képesek elrendezni. A gyerek-szülő kapcsolatnak sokkal szorosabbnak kell lennie ebben a korban annál, semhogy egy telefonos ellenőrzés érdemben segítse elő a nevelést. Annak pedig, hogy a szülő saját megnyugtatása érdekében, gyermeke biztonságára gondolva alkalmazzon efféle készüléket, kevés értelmét látja a szakember. A kisebb, 5-7 éves korosztály szinte sosincs egyedül, még nem közlekedik magában, élete szokásos helyszínein pedig felnőttek gondoskodnak a biztonságáról.

Ráadásul ez a korosztály még éppen csak érett a telefonhoz kapcsolódó kommunikációs helyzet önálló, aktív kezelésére. Arra már 3-4 éves korukban képesek az apróságok, hogy a szülő által átnyújtott telefonon beszéljenek pár szót a vonal másik végén hallózó rokonnal, de ez még inkább furcsa, ijesztő helyzet számukra, hiszen a másik fél nincs a helyszínen. Később ez már nem okoz gondot, de a kommunikációs eszköz önálló használatához, az ehhez szükséges koncentrációhoz minimum az iskolaérettséget tartja határpontnak a szakember.

Az idősebb gyerekek esetében pedig egyrészt a készülék limitált képességeit említi Kovács József, másrészt arra hívja fel a figyelmet, hogy a kínált funkciók többsége nem nyújt valódi megoldást: a pánikhívó csak arról értesíti a szülőt, hogy baj van, de arról már nem, hol és micsoda, a helyszínellenőrzés pedig csak olyan infóval szolgálhat, amit a telefon segítsége nélkül is megtudhat a gyermekével jó kapcsolatot ápoló szülő. Az alsó tagozatos gyerek egyre kevésbé fogja elfogadni a gyermeteg kinézetű kütyüt, miközben a szülő hamis biztonságtudatba ringatja magát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.