mérgezés méreg kórház gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Akármennyire is figyelünk, néha egy pillanat alatt megtörténik a baj, ez különösen igaz a gyermekkori mérgezésekre. Mivel a kicsik rendkívül érdeklődőek, kíváncsiak és nem utolsósorban ügyesek: bárhova felmásznak, és sokszor ügyesebben nyitják ki a gyerekzárat, mint mi magunk. Mit tegyünk a pánik helyett, ha a gyerek mérget nyelt?

A leggyakoribb a gyógyszermérgezés

Hazánkban is érvényesül az a tendencia, hogy évről évre egyre több gyógyszert vásárolunk: ez azt jelenti, hogy egy átlagos magyar évi 30 doboz gyógyszert vásárol, azaz hazánkban nagyságrendileg 300 millió doboz gyógyszert adnak el évente. Ennek egy részét nem használjuk el, a háztartásokban marad. Az egyre több otthon tartott gyógyszernek köszönhetően évről évre nő a gyógyszermérgezések száma, az összes mérgezés felét ez adja. Szerencsére a gyermekek esetében ezek nagy része időben kiderül, és orvosi segítséggel nem történik végzetes baj.

Istockphoto
Istockphoto



Veszélyben a kisdedek

Gyermekkori mérgezések leginkább az 1-5 éves korosztályra jellemzőek, ilyenkor már elég ügyesek, kíváncsiak, viszont veszélyérzetük még csekély. Ebben az életkorban leggyakrabban véletlenszerű mérgezésről beszélünk. Nagyobb gyermekeknél fordulhat elő, hogy véletlen vagy szándékos gyógyszer-túladagolásról van szó, de akár öngyilkossági kísérlet is szóba jöhet.

A leggyakrabban a szülők gyógyszereit találják meg a gyerekek. Gyakori, hogy az édesanya táskájában meglapuló gyógyszerekhez jutnak hozzá, vagy a hűtőszekrényben tárolt megbontott szirupot kóstolják meg. Sajnos sokszor a kanapé alá begurult tablettákat is hamarabb találják meg, mint mi. Gyakori, hogy a vitaminokat nézik cukorkának: ezek szép színesek, többségében drazsé állagúak, jó ízűek, viszont a túladagolásuk veszélyes lehet.

Nálatok történt már valami baj a gyerek kíváncsiskodása miatt?







Istockphoto
Istockphoto


Mi a teendő, ha mérget nyelt?


Amennyiben felmerül, hogy gyermekünk orvosságot vett be, fontos, hogy tisztázzuk, milyen gyógyszerből és legfeljebb mennyi hiányzik. Jegyezzük fel a mérgezés becsült időpontját, és mindenképpen forduljunk orvoshoz. Amennyiben a gyermek állapota indokolja, hívjunk mentőt! Ha az orvosi segítség messzebbről érkezik, szükség lehet hánytatásra. Ezt csak nagyobb gyerekeknél végezzük, és csak akkor, ha nem aluszékony, eszméleténél van. A mérgezési eseteket Budapesten a Heim Pál Gyermekkórház toxikológiai osztályán látják el, vidéken a kórházi gyermekosztályokon kaphatunk segítséget.


Mit tesz az orvos?


A bevett gyógyszer fajtájától és mennyiségétől függően szükség lehet gyomormosásra. Ilyenkor egy csövet "nyel le" a gyermek, melyen keresztül tiszta vizet töltünk a gyomorba, mely kimossa a gyógyszermaradványokat. Vannak olyan esetek, amikor ellenméreg adására van szükség. Amennyiben a méreganyag már felszívódott és nem tudjuk eltávolítani a szervezetből, a kialakult állapotot kezeljük és gyorsítjuk a mérgek kiválasztódását.

Háztartási vegyszerek

A gyógyszerek mellett a különféle háztartási vegyszerek jelentenek még nagy veszélyt a gyermekekre. Ezek közül leggyakrabban a tisztítószerek okoznak mérgezést. Manapság a piac elvárásai közé tartozik, hogy a vegyszerek is illatosak legyenek, szép színes flakonban: ez is növeli a mérgezések kockázatát. Legveszélyesebbek a marószerek: a háztartási hipó, fehérítők, WC-fertőtlenítők, a hideg zsíroldók a bőrre, nyálkahártyára jutva akár maradandó károsodást, végzetes mérgezést is okozhatnak. Szórófejjel ellátott vegyszerek különösen izgalmasak a gyerekek számára, sokszor előfordul, hogy a szemükbe, szájukba spriccelnek. Ilyenkor nagyon fontos a vegyszer lemosása tiszta vízzel, a hánytatás szigorúan tilos. Ha a gyermek száján is látunk elváltozást, nyálát folyatja, nem nyel, feltehetően nyelt is a vegyszerből: mihamarabb forduljunk orvoshoz.

Igen veszélyesek a növényvédő vegyszerek is. Gyakori hiba, hogy a bekevert permetszer maradékát élelmiszeres üvegben tárolják, nagyon fontos a biztonsági előírások betartása. A növényvédő szerek egy része a bőrről is felszívódik. Amennyiben valamilyen vegyszer okozza a mérgezést, feltétlenül vigyük magunkkal a termék dobozát vagy címkéjét, mert ezen szerepel a pontos összetétel, esetenként az ellenszer neve is, ez megkönnyíti a beteg ellátását.

Istockphoto
Istockphoto


Mérgező növények

Gyakran előfordul, hogy a gyerekek növények bogyóját, leveleit veszik a szájukba. Jó néhány vadon élő és dísznövény van, mely komolyabb mérgezést okozhat. Ültetés előtt tájékozódjuk ilyen szempontból is: a nárcisz, a gyöngyvirág, a tiszafa például szépsége ellenére mind mérgező. Gyakori az is, hogy a kertben talált gombából fogyaszt a gyerek, előfordult az is, hogy a testvéreknek is "főzött" belőle. Ha gyermekünk valamilyen bogyót, gombát evett, feltétlen vigyünk belőle mintát, hiszen elmondás alapján nem könnyű eldönteni, hogy mérgező növényről van-e szó. Szerencsére a mérgezési osztályokon lehetőség van gombaszakértő, botanikus segítségét kérni.

Vannak olyan növények, például az angyaltrombita vagy a maszlag, melyeknek tudatmódosító hatását a nagyobb gyermekek szándékosan szeretnék kipróbálni, de ebből könnyen mérgezés lehet. Ha csoportosan jelentkeznek tünetek, mindig gondoljunk a mérgezés lehetőségére is.

Dr. Karoliny Anna, gyermekorvos


Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!


Havonta két csecsemő hal meg azért, mert elhagyják a szüleihttp://www.life.hu/anyaskodj/kisbabadvan/20110111-havonta-ket-csecsemo-hal-meg-azert-mert-elhagyjak-a-szulei.htmlKis cirkuszi majmok? Milliárdos gyereksztárok a csillogáson túlhttp://www.life.hu/anyaskodj/mariskolabajartok/20110110-kis-cirkuszi-majmok-milliardos-gyereksztarok-a-csillogason-tul.html12 ok, amiért a felnőtteknek is kellenek védőoltásokhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110107-12-ok-amiert-a-felnotteknek-is-kellenek-vedooltasok.html127 kilót fogyott a világ legkövérebb embere! Döbbenetes videóhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110107-127-kilot-fogyott-a-vilag-legkoverebb-embere-foto.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.