Tehén vénáját ültették egy kislány szívébe

betegség véna tehén szív
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Különleges eljárással mentették meg egy koraszülött kislány életét: a még kifejletlen szívébe egy tehén vénáját ültették be.

A kis Hannah csupán 28 hetesen született, ráadásul súlyos szívbetegen. A szülők, Charlotte és David nagyon aggódtak, remélni is alig merték, hogy lányuk életben maradhat.

www.thesun.co.uk
www.thesun.co.uk

Úgy tűnt, Charlotte ikerterhességével semmi probléma nincs, egészen a 20. hétig, amikor az orvosok felfedezték, hogy az egyik baba szívével valami gond van. Hannah szívének jobb és bal pitvarából két véna helyett ugyanis csak egy indult a tüdeje felé, ami így túl sok vért pumpált oda.

"Szörnyű volt hallani a hírt" - tette hozzá az anya. A Southampton General Kórház orvosai ezért egy kétlépcsős műtéttel korrigálták a rendellenességet. Először lelassították a vér áramlását a tüdő felé úgy, hogy a véna keresztmetszetét leszűkítették, majd három hónap múlva egy tehén vénájával helyettesítették a hiányzó másik vénát. A kislány azóta már jól van, ő egyébként a legfiatalabb brit is volt a születése percében. "Nagyon különös érzés tudni, hogy egy tehén vénája mentette meg a kislányunk életét" - fűzte hozzá a boldog anya.

Halva született, de 25 perc múlva feléledt a csecsemőhttp://www.life.hu/anyaskodj/20110303-halva-szuletett-de-25-perc-mulva-feleledt-a-csecsemo.htmlAgyhártyagyulladás miatt kellett amputálni a kislány végtagjaithttp://www.life.hu/anyaskodj/20110221-agyhartyagyulladas-miatt-amputaltak-charlotte-nott-vegtagjait.htmlLábait használja kezek helyett egy kisfiúhttp://www.life.hu/anyaskodj/mariskolabajartok/20110216-a-labait-hasznalja-amputalt-karjai-helyett-egy-kisfiu.html14 lábujjal és 12 ujjal született a kislányhttp://www.life.hu/anyaskodj/20110215-14-labujjal-szuletett-a-kislany.html8 éves, de még sosem evett egy falatot semhttp://www.life.hu/anyaskodj/20110203-a-8-eves-attila-meg-sosem-evett-egy-falatot-sem.html7 nap alatt végez a csecsemőkkel a gyilkos kórhttp://www.life.hu/anyaskodj/kisbabadvan/20110131-7-nap-alatt-vegez-a-tetanusz-a-csecsemokkel-ma.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.