fashion week hajviselet frizura tavasz haj szépség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy tűnik, idén tavasszal minden a szabadságról szól, mind a ruhák, mind a frizurák terén. Középpontban a könnyedség és a lazaság!

http://fashiongonerogue.com
http://fashiongonerogue.com



2011 tavaszán a frizuratrendeket a játszi könnyedség uralja. A hajformázók használatát minimálisra csökkenthetjük, sőt akár a hajszárítót is eltehetjük, hiszen a maguktól megszáradt, viccesen göndörödő fürtök is hódítanak. A magazinok divatanyagaiban, a kifutókon és a vörös szőnyegen is találkoztunk már két igencsak fontos és szerintünk imádnivaló hajtrenddel, melyeket egyszerűen muszáj megosztanunk veletek.

Szeretnét tudni, hogy neked jól állnának-e ezek az új trendek? Kérdezd Szofrán Zsolt mesterfodrászunkat!



Kislányos frufru

Talán még emlékeztek a néhány évvel ezelőtti szigorúan egyenesre vágott frufru trendjére. Most is valami hasonló vágási technikáról van szó, bár a 2011-es változat jóval bohókásabb, minket arra a kislányos frufrura emlékeztet, amit az anyukák készítenek.

www.hm.com, www.image.net, AFP
www.hm.com, www.image.net, AFP

Freja Beha Erichsen és Raquel Zimmermann, Lou Dillon és Jane Birkin

Szó sincs mérnöki precizitásról, bár a frufru vonala jól látható, mégsem olyan "tömör", mint az elődje - jóval lazább, légiesebb. A szupermodell, Freja Beha Erichsen sérója a trend legékesebb példája, sőt már kolléganője, Raquel Zimmermann is hasonló frufrut hord. A hírességek közül a stílusikon, Lou Dillon említhető még példaként, aki édesanyja, Jane Birkin fiatalkori frizurájához hasonlót visel. Ha pedig hírességeknél és stílusikonoknál tartunk, Daisy Lowe és Florence Welch sem maradhatnak le a menő frufrut viselők listájáról.

Daisy Lowe és Florence Welch

Se nem rövid, se nem hosszú

A félhosszú haj korántsem annyira elérhetetlen vágyálom, mint a derékig érő fürtök, hiszen még a legrövidebb hajból is kihozható néhány hónapos növesztés után.

http://fashiongonerogue.com, AFP
http://fashiongonerogue.com, AFP

Arizona Muse és Scarlett Johansson

Az idei Oscar-díj-átadón Scarlett Johanssont hasonló frizurával láthattuk, Keira Knightley pedig félhosszú, kócos hajjal pózol a brit Elle magazin márciusi címlapján. Arizona Muse, aki hihetetlen gyorsasággal robbant be a szupermodellek "piacára" szintén ilyen frizurát hord, és a róla készült divatanyagokból is jól látszik, hogy ez a haj bizony remekül variálható. Bár a modell jócskán kivette a részét a trend kirobbanásából, azt azonban muszáj megemlíteni, hogy a híres brit sociolate, Alexa Chung már évek óta ezt a könnyed frizurát viseli.

http://fashiongonerogue.com, AFP
http://fashiongonerogue.com, AFP

Keira Knightley és Alexa Chung



Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!


Ilyen egy divathét - Lakatos Márk videója a kulisszatitkokrólhttp://www.life.hu/life/legytrendi/hautecouture/20110309-lakatos-mark-a-madridi-divathet-kulisszatitkairol-1.htmlÍgy válassz magas sarkút, hogy később ne bánd meg!http://www.life.hu/legytrendi/kiegeszitok/20110308-tippek-magassarku-cipo-vasarlasahoz.htmlCuccok, amiket kötelező beszerezned tavaszra!http://www.life.hu/legytrendi/streetfashion/20110307-kotelezo-ruhadarabok-tavaszra.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.