Tragédia! Felakasztotta magát egy 8 éves kislány, miután bántották az iskolában

öngyilkosság gyermek nyomozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az otthonához közeli erdőben találták meg annak a nyolcéves kelet-texasi kislánynak a holttestét, aki felakasztotta magát, miután bántották az iskolában.

A kis Tori Blair Wilson felakasztott holttestét szülei találták meg a házuk közelében. A kislány éppen egy kerti partin vett részt, amelyen több gyerek és család is jelen volt. Amikor azonban a többiek bementek a házba, Tori még visszament valamiért a kertbe. Miután később sem csatlakozott a társasághoz, a család a keresésére indult, de már későn találtak rá. A halottkém vizsgálata alapján - mivel dulakodásra, illetve védekezésre utaló nyomot nem találtak -, a nyomozók öngyilkosságra gyanakodnak, ami azonban mind a szülőket, mind a barátokat megdöbbentette.

Thinkstock
Thinkstock

"Tori nagyon jó tanuló volt, de állítólag bántották az iskolában" - nyilatkozott az esetről Greg Taylor seriff, a nyomozás vezetője. A kislány egyik ismerőse időközben elmondta, hogy Tori egyszer már hasonló módon kötelet kötött a nyakára, vagyis az öngyilkosság gondolata már felmerült benne.

Az ügyet a bíróság még nem hajlandó lezárni, mivel további bizonyítékok után kutatnak. Tori esetét a seriff felkavarónak nevezte, de nem egyedülállónak. A múltban ugyanis volt már olyan eset is, amikor az áldozat még Torinál is fiatalabb volt. "Sosem tudhatjuk meg, miért történt. Hogyan lehetséges, hogy egy nyolcéves kislány ilyen döntésre jusson? Sajnos, ez nem egyedi eset" - tette hozzá a seriff.

Tipp! Eltorzították a híres hollywoodi színésznő arcát! Nézd meg képgalériánkat!



Ötezerért bármelyik gyereket megpofozzák - Volt, aki megrendelte volna a szolgáltatásthttp://www.life.hu/anyaskodj/20110527-otezerert-barmelyik-gyereket-megpofozzak-a-tiszta-kezek-es-a.htmlMár nem titok! Gyermeket vár az Alkonyat népszerű sztárja!http://www.life.hu/anyaskodj/20110527-mar-nem-titok-gyermeket-var-az-alkonyat-nepszeru-sztarja.htmlFolyton sír a baba? - Hatékony módszerek a csecsemő megnyugtatásárahttp://www.life.hu/anyaskodj/kisbabadvan/20110527-folyton-sir-a-baba-hatekony-modszerek-a-csecsemo-megnyugtatasara.htmlLáttad őket? Azonnal telefonálj! - Az életük múlhat rajtahttp://www.life.hu/anyaskodj/20110525-lattad-oket-azonnal-telefonalj-eltunt-gyerekek-a-tejesdobozokon.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.