Már 19 évesek az egyfejű sziámi ikrek - Máig a legjobb barátok

barátság születési rendellenesség sziámi iker
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egész életüket együtt töltötték, egymás arcát azonban csak a tükörből láthatták. Különleges életükről eddig senkinek sem beszéltek, édesanyjuk ugyanis mostanáig nem akarta, hogy a gyermekei nyilatkozzanak.

Stefan és Tyler Delp mindenkit sokkolt, amikor megszülettek: az ikerpár ugyanis a fejüknél összenőve jött a világra, ráadásul háttal egymásnak. Ilyen összenőtt ikrek - craniopagus ikrek - nagyon ritkán születnek, nagyjából két és fél millió születésre jut egy. "Ha elvesztettem volna a kisbabáimat, az olyan lett volna, mintha a saját karomat vesztettem volna el. Mikor megszülettek, teljesen beléjük szerettem" - mondta Mrs. Hoffman-Delp, az édesanya.

www.philly.com
www.philly.com

Az orvosok eleinte úgy gondolták, hogy sor kerülhet a szétválasztó műtétre, később viszont mégis túl kockázatosnak ítélték az operációt, ami miatt a szülők is lemondtak róla.

A fiúknak kezdetben nem volt könnyű az életük: meg kellett tanulniuk, hogyan mozogjanak együtt, később azonban szinte minden akadályt legyőztek. Az ikrek boldogan nőttek fel, mivel anyjuk elrejtette őket, nem hagyta, hogy a nyilvánosság tönkretegye az életüket. "Nem szeretnék másképpen élni, Tyler a legjobb barátom. A legjobb dolog abban, ha valaki sziámi ikerként születik, hogy mindig van kihez beszélnie" - nyilatkozta első interjújában Stefan, aki Isten ajándékaként tekint testvérére.

A testvérek mindemellett tehetséges zenészek is, már 11 éve hegedülnek, és a filmezés is rendkívül érdekli őket. Tinédzserként az ikrek speciális iskolába jártak, de a délelőtti órákat az egészséges gyerekekkel töltötték. Tanáraik szerint ígéretes jövő elé néznek. "Az ő kapcsolatuk a legintimebb és szeretetteljesebb, amit valaha két ember között láttam. Mindent megtesznek egymásért, felülmúlták minden várakozásomat. Ők az én fiaim!" - nyilatkozta az édesanya.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.