Pofonegyszerű trükk a rákkeltő anyagok ellen - Ezt a 4 növényt költöztesd a lakásba!

levegő káros anyagok növények rákkeltő anyagok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahhoz, hogy a helyiség levegője káros anyagoktól mentes legyen, nem kell drága spray-ket és még drágább készülékeket beszerezned. Elég néhány hasznos növény is.

Jó lenne abban a hitben élni, hogy a lakás levegője tiszta és mérgező anyagoktól mentes, ám ez főleg a belvárosi vagy forgalmas út melletti lakások esetében szinte lehetetlen - a zöldövezetekben talán egy fokkal jobb a helyzet. A városi levegőből ugyanis kipufogógáz, pollen, por és sok más káros anyag jut a lakásba. A helyzetet csak fokozza, hogy a bezártság miatt akár hétszer szennyezettebb lehet a levegő.
Szerencsére akadnak olyan növényfajták, melyek amellett, hogy a fotoszintézis révén oxigénnel dúsítják, párásítják a helyiség levegőjét, képesek a mérgező anyagok kiszűrésére is. Olyanokéra is, mint amilyen a formaldehid, mely a tisztítószerekből is felszabadulhat, de hatékonyak a benzol, triklór-etilén vagy az ammónia ellen is.

Általános méregtelenítő: csüngőágú fikusz

Az általános légtisztító képességéről ismert, akár másfél, két méter magasságot is elérő szobanövény a nagyobb helyiségek dísze lehet. A Malajziából származó növény a melegkedvelők közé tartozik. Ha nem éri közvetlen napfény, a 30 °C-ot is elviseli annak ellenére, hogy nyáron a 20-25 °C, télen pedig a legalább 17 °C az ideális számára. Nagy melegben viszont a szépsége érdekében célszerű naponta langyos vízzel permetezni.

en.wikipedia.org
en.wikipedia.org

Ha nem szeretnéd, hogy egy kétméteres kis fa álljon a nappalidban, nyugodtan visszavághatod a hajtásokat, ráadásul ha minden ágát a harmadára vágod vissza, bokorrá is növesztheted a fikuszt.

Toxinok ellen is: gerbera

Az egyik legfontosabb kereskedelmi virágot cserepes változatban is hazaviheted, hogy a lakásod díszévé váljon. Ugyan igényes, törődést igénylő növényről van szó, megéri a fáradságot, hiszen a virágai szépsége mellett hatékonyan köti meg a levegőben lévő különféle toxinokat.

Thinkstock
Thinkstock

Nagyon szereti a világos helyeket, még a tűző napot is elviseli, így nyáron a teraszra is kiteheted. Ebben az időszakban azonban nagy gondot kell fordítanod a rendszeres öntözésre, melynek mennyiségét a téli időszakban fokozatosan csökkentheted. Ilyenkor csak a kiszáradás ellen kell védeni.

A benzol legjobb lebontója: szobaborostyán

Már-már elfeledett növényről van szó, ami helyesen gondozva, időnként visszavágva dús éke lehet a helyiségnek. Az apró, tarka levelű szépség a benzol mellett a dohányfüst ellen is hatékony, vagyis a benne található szén-dioxid, formaldehid és triklór-etilén ellen. Tartásánál arra figyelned kell, hogy minél világosabb színben pompázik a levele, annál világosabb és melegebb helyre kell tenned, ám a közvetlen napfényt és a 18 °C-nál magasabb hőmérsékletet minden esetben kerülnöd kell.

en.wikipedia.org
en.wikipedia.org

Mivel eredetileg erdei aljnövényről van szó, a levélszíntől függően a félárnyékos, hűvösebb helyeket kedveli, melegben ugyanis hamar elveszti a leveleit. Nyáron ezért mindenképpen érdemes permetezni a leveleit, hiszen a száraz levegő sem tesz neki jót, sőt a téli fűtött lakásban is szükség lehet erre olykor.

A formaldehid legnagyobb ellensége: zöldike

A Dél-Afrikából származó növény levelei a méreganyagok 96 százalékát képesek megkötni a levegőből, így hatékony ellensége a szén-dioxidnak és a formaldehidnek is. A hosszú, keskeny, fűzöld leveleket hajtó növény szinte a legigénytelenebbek közé tartozik, hiszen kimagasló az alkalmazkodóképessége. Ezért ha eddig sosem volt sikered a növénytartásban, nyugodtan megpróbálkozhatsz a zöldikével, vagy más néven csokrosindával.

en.wikipedia.org
en.wikipedia.org

Közvetlen napsütés nélküli, világos helyen érzi magát a legjobban, az árnyékos helyek sem ártanak neki, csak ilyenkor nem gyönyörködhetsz majd az apró, fehér virágaiban. Megvastagodott gyökereinek köszönhetően pedig azt is túléli, ha időnként elfeledkezel a locsolásáról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.