fashion week baki sztárok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Van, aki minimalistán szereti, vannak, akik a szokatlan párosításokat kedvelik, és olyanok is, akiket inkább egy fesztiválon vagy a tengerparton tudtunk volna elképzelni egy premier helyett. Összegyűjtöttük, a héten milyen trendek uralkodtak a vörös szőnyegen - ez alkalommal a pasikat sem hagytuk ki!

Piros és ciklámen
Sokáig szigorú szabályként élt, hogy a vörös hajúak nem vehetnek fel piros ruhát. Legalább ilyen keményen tiltották, hogy pirosat ciklámennel párosítsunk. Pedig az összhatás kifejezetten szerethető és különleges. A héten két színésznő is erre a szokatlan és feltűnő összeállításra szavazott. Brit Marling egy trikolor, finom anyagú Preen pólóruhát választott, amelyet fekete cipővel és táskával viselt. Emma Stone viszont nemcsak a színpárosítás miatt volt a fotósok kedvence, az érdekes szabású Giambattista Valli ruha remekül mutat a fotókon és a színésznőn is.

Ki lesz az ország legjobb fodrásza és sminkese? Lakatos Márk és a Life.hu tehetségkutatót hirdet!





AFP
AFP


Pasik a csúcson
Általában csak a színésznőkre figyelünk, de a héten két meggyőző pasi kedvéért kivételt tettünk. Justin Timberlake úgy tűnik, végérvényesen karriert váltott, és énekes-zenészből színész lett. Ryan Gosling pedig egyre nagyobb figyelmet kap, és nem csak a filmkritikusoktól. Mindketten mesteri stílusérzékkel bolondítják magukba a nőket. Általában a hanyag elegancia jellemzi őket, de nem vetik meg az alternatív, kevésbé megszokott megoldásokat sem. Jó őket nézni, na!

AFP
AFP


A kevesebb több
Szeretjük, ha beigazolódik az örök érvényű szabály, mely szerint a kevesebb több. A túl sok, a túl bizarr, a túl extrém sok esetben működik és érdekes, de nagyon sok esetben nem. A héten három olyan példát is láttunk, amely ugyan minimalista, mégis nehéz elfelejteni a tökéletessége miatt. Marisa Tomei verébszürke Vivienne Westwood ruhában egyáltalán nem tűnt szürke egérnek. A szandál aranyszegélye a fülbevalóban, a gyönyörű karkötő világoskékje a parányi retikülben köszönt vissza. Mesteri. Nem különben a mindössze 14 éves Hailee Stienfeld, aki púderrózsaszín, Pán Péter galléros Miu Miu ruhájával és a hozzá választott kiegészítőkkel teljesen levett bennünket a lábunkról. Nem csodálkozunk rajta, hogy a divatház őt választotta legújabb arcának. Ashley Tisdale pedig abból adott leckét a világnak, hogy egy - az előbbiekhez képest - filléres és egyszerű Asos ruha is tökéletesen mutat a vörös szőnyegen, és még a kiegészítőket sem kell túladagolni.

AFP
AFP


Megvadult sztárok

A rengeteg pozitív példa mellett nem is találtunk a héten botrányos darabokat, senki nem mutatta meg a dekoltázsát, és senkinek nem hiányzott otthonról az egész alakos tükör. Sokkoló volt, hogy Vanessa Hudgens megszabadult gyönyörű oroszlánsörényétől és egy film kedvéért fiús frizurára váltott. Talán ezt kompenzálva nyúlt a combvillantó tunikaruha és a feltűnő telitalpú cipő után. Hasonlóan érdekes Demi Lovato másodvonalbeli színésznő-énekesnő összeállítása, akit mintha a vadnyugati indiánok és a kocsmák rosszlányai inspiráltak volna.

AFP
AFP

Így lett az olcsó vászonszatyorból egyedi divattáskahttp://www.life.hu/legytrendi/kiegeszitok/20110722-olcso-vaszonszatyorbol-egyedi-divattaska.html5 divatblogger, 5 stílus, 5 inspirációhttp://www.life.hu/legytrendi/streetfashion/20110721-5-divatblogger-5-stilus-5-inspiracio.htmlÍgy viselhetsz egyetlen cipőt 256 féleképpen!http://www.life.hu/legytrendi/divathirek/20110720-igy-viselhetsz-egyetlen-cipot-256-felekeppen.htmlEzt látnod kell! - 3 stílus, 3 divatkuckóhttp://www.life.hu/legytrendi/20110720-ezt-latnod-kell-3-stilus-3-divatkucko.htmlLakatos Márk átalakít: Dögös vörös lett a szeplős kislánybólhttp://www.life.hu/legytrendi/20110719-voros-es-szeplos-lakatos-mark-azonnal-kiszurta-emeset.htmlBorzalmas ruhában jelent meg a Transformers 3 sztárjahttp://www.life.hu/legytrendi/divathirek/20110718-borzalmas-ruhaban-jelent-meg-rosie-huntingtonwhiteley-a-transformers-osakai-bemutatojan.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.