100 évig is élhetnek a ma születő gyerekek

életkor statisztika gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Brit statisztikai adatok szerint a ma születő kislányoknak egy a háromhoz az esélye annak, hogy még a századik születésnapjukat is megünnepelhetik. A fiúgyermekeknek egy a négyhez esélyt prognosztizálnak a szakértők.

A brit munka- és nyugdíjügyi minisztérium megbízásából készült jelentés szerint a ma születő gyermekek várható élettartama minden korábbi generációénál hosszabb lehet. Angol és walesi életkori adatok alapján, a nemzeti statisztikai hivatal által készített előrejelzés szerint a ma születő lánygyermekeknek egy a háromhoz eséllyel élhetnek száz éves korukig, míg a fiúk esetében ez az arány egy a négyhez.


A statisztika szerint nemcsak a ma születő gyermekek néznek szembe a hosszú élet lehetőségével. Azon fiatalok közül, akik 2011-ben töltik be a 20. életévüket, majd minden negyedik jó eséllyel megünnepelheti a 100. születésnapját is. Az idén 20 éves nők 26, a 20 éves férfiak 19 százalékának van erre esélye. A ma húszévesek 1,6-szor nagyobb valószínűséggel élik meg a matuzsáleminek tűnő életkort, mint azok, akik már az 50. életévüket tapossák, igaz, ezek körében is meglehetősen sokan örülhetnek még további ötven évnek. A ma ötven éves nők 17, a férfiak 11 százalékának van erre esélye. Ami az idősebb korosztályt illeti, a 80-as éveiket kezdő briteknek 7,7 százalékos arányban élhetik meg a 100 éves kort.

Thinkstock
Thinkstock


Az előrejelzés szerint a legifjabbaktól a ma 89-90 évesekig folyamatosan csökken annak valószínűsége, hogy elérik a 100 éves kort, de azok a szépkorúak, akik már a kilencvenes éveikben járnak, nagyobb eséllyel számíthatnak erre. A ma 95 évesek 20, a 98 évesek 47, a 99 évesek 67 százaléka megtarthatja három számjegyű születésnapját.

A statisztikai hivatal becslése szerint a javuló élettartamnak köszönhetően 2066-ra a félmilliót is elérheti a 100 éves vagy idősebb brit állampolgárok száma.

ELTE-TÁTK

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.