5 biztos jel, hogy iskolát kell váltanotok

probléma viselkedés bántalmazás iskolaválasztás oktatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kevés olyan gyerek van, akivel semmi gond nincs az iskolában - talán többek között ez is oka lehet annak, hogy csak kevés szülő jut el addig az elhatározásig, hogy iskolát vált. Pedig több olyan eset is van, amikor utóbbi elkerülhetetlen - sőt, az egyetlen megoldás. Csak figyeld a jeleket!

Szemet hunynak a pedagógusok bántalmazás esetén

Az utóbbi időben többször írtunk már arról, mennyire fájdalmas, és fejlődése szempontjából mennyire káros, amikor társai közt áldozattá válik a gyerek. Amikor kiközösítik, gúnyolják, sértegetik, vagy rosszabb esetben fizikailag bántalmazzák.

Thinkstock
Thinkstock

Természetesen iskolaváltásra nincs szükség egyetlen ilyen alkalom után, akkor azonban minél előbb másik oktatási intézményt kell keresni, ha a bántalmazás rendszeres, és efölött a pedagógusok is szemet hunynak, vagy nem eléggé hatékonyan lépnek fel az ügyben. Ebben az esetben gondolkodás nélkül lépni kell, és olyan iskolát választani a gyermek számára, amelynek légköre elfogadó és támogató lehet számára.

Sosem elég jó a tanárnak az, amit a gyerek nyújt

A legtöbb esetben csak gyermekes védekezés egy-egy rosszabb jegy esetén, ha otthon részrehajlással vádolja a gyerek a tanárt, esetleg azt állítja, hogy a tanár szándékosan és tudatosan kipécézte őt, ám előfordul, hogy a gyermek valóban jól látja, hogy tanára pikkel rá. Ezért különösen fontos, hogy a gyermek első jelzése után elkezdj jobban odafigyelni arra, mi történik az iskolában. Előfordulhat ugyanis, hogy a pedagógus, akár a személyes ellenszenv miatt, akár azért, mert a gyerek alkalmasnak tűnik arra, hogy levezesse rajta a feszültségét, valóban bántalmazza diákját.

Thinkstock
Thinkstock

Ne várd meg, amíg elfajulnak a dolgok, a gyerekek ugyanis nagyon sebezhetők: a napi szinten megélt megaláztatás és a szorongás hamar mély nyomot hagyhat személyiségükön. Az iskolaváltás abban az esetben indokolt, ha meggyőződtél a gyermek igazáról, az iskolavezetés viszont jelzésed ellenére sem tesz semmit a gyermek védelme érdekében. (Ha úgy látod jónak, és hiszel a gyereknek - többek között a magatartásából kiolvasható jelek alapján -, akkor a tanárral való konfliktus felvállalása nélkül is jó döntés lehet az iskolaváltás.)

Nem képes megfelelni a tanulást illető elvárásoknak

Könnyen előfordulhat, hogy a szülő nem volt elég körültekintő az iskolaválasztáskor, és olyan iskolába íratta a gyermekét, amely túlzottan teljesítményorientált, illetve néhány szaktanár rakja nagyon magasra a lécet - rosszabb esetben éppen azokból a tárgyakból, amelyekben a gyermek amúgy sem erős. Amennyiben azt tapasztalod, hogy a magas elvárások miatt folyamatosan kudarc éri a gyereket, és már azokból a tárgyakból is ront, amelyek egyébként jól mentek neki, ha örökké rosszkedvű emiatt, szorong és menekülne, akkor lépj és válts iskolát.

Túl alacsonyak számára a követelmények

Nehéz előre megítélni, hogy egy iskola elég erős lesz-e a gyermeknek, mert az ilyen iskolákról általában az odajáró gyerekek szüleinek jó a véleménye. A teljesítményt illető alacsony elvárásokat kedvelik a gyerekek, és pozitív tapasztalatokról számolnak be otthon. A szülők jelentős részének azonban se ideje, se türelme utánajárni, hogy a gyerek viszonylag jó teljesítménye mögött valós elvárások állnak-e.

Thinkstock
Thinkstock

Pedig érdemes előrelátóbbnak lenni, és utánajárni, hogy a gyermek nem vesztegeti-e el a tehetségét és a tudását - ettől még nem leszel maximalista. Ha az otthoni tananyag rápótlása mellett sem javul a helyzet, vagy egész egyszerűen nem akarod az iskola helyett magad oktatni otthon a gyereket, akkor lépj tovább, és írasd át egy erősebb iskolába - bár tartsd szem előtt, hogy ennek a döntésnek vélhetően nem örül majd annyira a csemetéd.

Gyakori összeütközések az iskola szelleméből és a gyerek neveltetéséből fakadóan

Előfordulhat, hogy a nevelési elveidtől, az életviteletektől és szokásaitoktól eltérő iskolába sikerül beíratnod a gyereket. Ilyenkor nem meglepő, ha a gyerek az értékkülönbségek miatt napi szinten kerül konfliktushelyzetbe a társaival vagy a tanáraival. Ha tehát szabadabb elveket vallasz, ne írasd nagyon konzervatív légkörű iskolába a kicsit, és fordítva, mert a gyereken csattan az ostor - ha mégis így alakult, igyekezz minél előbb megtalálni a megfelelő intézményt.

Minden meglátszik a gyereken

A gyerek elsősorban nem szavakkal, sokkal inkább magatartási zavarokkal jelzi, hogy valami nincs rendben az iskolában.
Az első és leghangsúlyosabb tünet a szorongáshoz kötődik: alvásproblémák lépnek fel, fáradékonnyá vagy túlmozgóvá válik, rágni kezdi a körmét, tépkedi a haját, dadogni kezd, esetleg befelé fordul, az addig nyitott, közlékeny gyerek elhallgat. Látványos tünet még a zavar: úgy viselkedik, mintha folyamatosan zavarban lenne, lesüti a szemét, nem veszi fel a szemkontaktust. Ha pedig fizikai agresszió is van a háttérben, akkor minden váratlan mozdulatra összerezzenhet. Később mindehhez magatartási problémák is csatlakozhatnak: a gyerek elkezd csúnya szavakat használni, agresszívvé válhat.
Amennyiben a felsorolt tünetekből három egyidejűleg fennáll, egy percet se habozz: a gyerek érdekében azonnal lépj!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.