Biztonságos, kényelmes autósülések 22 000 forint alatt - Kicsiknek és nagyobbacskáknak

csecsemő kisgyerek utazás autó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A babának biztonságban van a helye, legyen akár a saját szobájában, a babakocsiban, vagy éppen az autóban. Utóbbi esetben erről egy megbízható, a szabványoknak teljes mértékben megfelelő autósülés gondoskodjon.

Ahhoz képest, hogy húsz éve még alig volt autó, amiben a gyerekek védelméről külön gondoskodtak, ma már egy szülő sem indul el biztonsági gyermekülés nélkül - és nem csak azért, mert különben büntetést kell fizetnie. Baleset bárkit érhet, és ilyenkor életet menthet egy szabványos, biztonságos, masszív gyerekülés, amibe megfelelően beszíjazták a kicsit - és amit nem az anyósoldali ülésre helyeztek, ott ugyanis többek között a légzsák miatt tilos gyermeket szállítani. A hátsó ülésen biztonságosan rögzített autósülésben viszont már indulhat is az utazás! A különböző korú gyerekeknek különböző méretű autósülések javasoltak. A legkisebb, általában 0-18 kilogrammig használhatók az egészen pici babáknak készültek, így már akkor is jól jönnek, amikor hazahozzátok az új családtagot a kórházból.

Thinkstock
Thinkstock

4 autósülés, amiben biztonságban van a kicsi

Kitűnő választás a Berber ConSec Maxi biztonsági gyermekülés, ami éppen az előbb említett korosztálynak készült. Megfelel a jelenleg érvényes EU-jogszabályoknak, és a pici hátának, valamint kényelmének érdekében négy fokozatban dönthető háttámlával rendelkezik - ami jól jöhet akkor is, ha a már ülni tudó csemete elszenderedik az utazás során.
Az ülés külön érdeme, hogy anyaga minőségi, nagyon puha bébiplüss, és a huzat levehető, mosható. A baba biztonságáról a különleges oldal- és fejvédelem, valamint a párnázott ötpontos biztonsági öv gondoskodik, az újszülöttek kényelméről pedig a szűkítő betét. Nyolc színben rendelhető, és az ára is kedvező, 21 990 forint.

A már nagyobbacska csemetéknek a 9-25 kilogrammig használható ülés a legkényelmesebb. Az Exobe biztonsági autósülés megfelel az előírt szabványnak, és teljes biztonságban tudhatod benne a gyermeked. Központi övfeszítés, csúszásmentes, párnázott ötpontos biztonsági öv gondoskodik erről. Emellett kényelmes is, hiszen kagylósan, hat fokozatban dönthető, így akár ülve, akár fekve is kényelmes az utazás. Kivehető ülés- és párnabetét, illetve négy magasságban állítható vállpánt felel a további kényelemről. Az anyukáknak jó hír, hogy a huzat itt is levehető, és 30 fokon mosható - igaz, hogy csak kézzel. Hat színben rendelhető, 17 990 forintos akciós áron.

9-36 kilogrammig, tehát körülbelül 9 hónapos kortól egészen akár iskolás korig megfelelően használható a Chipolino Domino autósülés 2011-es verziója. A kisebb gyerekek kényelméről és biztonságáról a kivehető szűkítő betét gondoskodik, azt kivéve viszont a nagyobbak kedvence ez a gyerekülés. Az anyukáké pedig azért, mert ötpontos biztonsági övvel rendelkezik, valamint az összes jelenleg hatályos európai jogszabálynak megfelel - ráadásul a legszigorúbb teszteken is kiváló eredményt ért el. Emellett még kifejezetten igényes, szép kialakítású. Négy színben, 18 990 forintos akciós áron rendelhető.

Thinkstock
Thinkstock


A nagy gyerekek biztonságáról a Chipolino Felice autósülés 2011-es modellje gondoskodik. A puha, párnázott szűkítő betétnek köszönhetően 9-18 kilogrammig a háttámlával együtt bekötve a kisebb gyerkőcök, háttámla nélkül, ülésmagasítóként az iskoláskorúak biztonságának őre. Különleges kialakítású a maximális védelemért: felső kategóriás anyaga energiaelnyelő, így az esetleges baleset során fellépő erőhatásoknak kiválóan ellenáll, központi övfeszítő rendszere a szilárd rögzítést teszi lehetővé, a speciális ülésrész pedig a magas fokú fej-, váll-, oldal- és csípővédelem érdekében lett kialakítva.
A biztonsági szempontok mellett a kényelmiek sem törpülnek el, hiszen a fejtámla ergonomikus, és több fokozatban állítható, az ötpontos biztonsági öv pedig megfelelően párnázott. Az anyukáknak külön jó hír, hogy az ülés könnyedén rögzíthető az autóban, és ülésmagasítóként használva a biztonsági öv-vezetők könnyű és biztonságos rögzítést tesznek lehetővé. Anyaga puha, a huzata pedig nemcsak légáteresztő, ami a hosszú nyári utazásoknál nagyon jól jöhet, hanem könnyen levehető is, valamint géppel, 40 °C-on mosható. Az összes jelenleg hatályos jogszabálynak megfelel. Ára is kedvező, 18 990 forint, és négy színben kapható.

A cikk megjelenését a Lifebaby.hu támogatta. A cikkben szereplő termékeket megvásárolhatod a Lifebaby.hu webáruházban.

Extrastabil, helytakarékos etetőszékek 13 000 forint alatthttp://www.life.hu/anyaskodj/20111117-extrastabil-helytakarekos-etetoszekek-13-000-forint-alatt.htmlImádnivaló gyerekjátékok, melyek a legizgágább gyereket is lekötikhttp://www.life.hu/anyaskodj/20111118-imadnivalo-gyerekjatekok-melyek-a-legizgagabb-gyereket-is-lekotik.htmlStrapabíró, de ultrakönnyű babakocsik 15 000 forint alatthttp://www.life.hu/anyaskodj/20111115-strapabiro-de-ultrakonnyu-babakocsik-15-000-forint-alatt.htmlÍgy kösd le órákra az izgő-mozgó apróságot! - Ha már nem tudsz mit kitalálnihttp://www.life.hu/anyaskodj/20111111-igy-kosd-le-orakra-az-izgomozgo-aprosagot-ha-mar.htmlÍgy vásárolj, hogy pénzt kapj érte - A legjobb hely kismamáknakhttp://www.life.hu/anyaskodj/20111104-igy-vasarolj-hogy-penzt-kapj-erte-a-legjobb-hely.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.