Március végére várják a magyar műsorvezető kislányát - Harmadik gyermekként érkezik a családba

szülés Héder Barna névválasztás édesapa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Március végére várja Héder Barna és felesége, Ildikó a harmadik közös gyermeküket, akiről a napokban derült ki, hogy kislány.

A boldog szülők március végére várják a harmadik csemetét. A kismama most már jól van, terhessége első három hónapja viszont igencsak megviselte, többször kórházba kellett vinni. A boldog apuka a Blikknek mesélte el, hogy kislánya lesz.
"Nem lehet szavakba önteni, milyen boldogok vagyunk! Szerettünk volna harmadik babát, terveztük, ezért nem ért bennünket meglepetés, amikor megtudtuk, hogy Ildi várandós. Most már a felénél járunk, aminek nagyon örülök, mert a feleségemet rendkívül megviselte az első három hónap. Az első két gyermeknél is rosszul volt, de nem ennyire. Most három kilót fogyott, pedig nem is volt miből" - mondta el Barna a Blikknek.

RTL Klub/Sajtóklub
RTL Klub/Sajtóklub

Benedek nevű kisfiával 2008-ban


"Hálás vagyok Barninak, mert óriási türelme van, és mindig mindenben segít. Az az időszak tényleg kemény volt. Többször feltettem magamnak a kérdést, hogyan fogom ezt így bírni? Szinte felkelni sem tudtam az ágyból, annyira gyenge voltam, és mivel állandó rosszullétek gyötörtek, és enni sem tudtam, többször kellett bevinni a kórházba infúzióra" - tette hozzá Ildikó.

Persze a másik két kicsi már lelkesen töri a fejét hugicájuk lehetséges nevén. "A gyerekek még nem nagyon tudják felfogni, mi fog történni, bár Bendzsi valamennyire kapizsgálja. Amikor beszélgettünk a nevekről, a fiam egyszer csak előrukkolt egy névvel, szerinte Gyurikának kellene hívnunk a húgát" - nevetett Barna, akinek végül sikerült megértetnie gyermekével, hogy a Gyurika nem a legjobb választás egy lánynak. Héder Barna azt is elmondta, kisfia akár egyik óvodástársa után is elnevezné a húgát. "Azt mondta, az óvodában van egy kislány, akit Petrának hívnak, és nagyon szép. Így aztán, ki tudja, az is lehet, hogy Héder Petra lesz" - vallotta a büszke apa.

Tipp! "Szeretem ahogy a Nap simogat..."Kattints a galériáért!


Biztonságos, kényelmes autósülések 22 000 forint alatt - Kicsiknek és nagyobbacskáknakhttp://www.life.hu/anyaskodj/20111201-biztonsagos-kenyelmes-autosulesek-22-000-forint-alatt-kicsiknek-es.htmlMár hathónapos terhes! Ismét gyermeket vár a tehetséges fiatal színésznőhttp://www.life.hu/anyaskodj/20111129-mar-hat-honapos-terhes-ismet-gyermeket-var-a-tehetseges-fiatal.htmlExtrastabil, helytakarékos etetőszékek 13 000 forint alatthttp://www.life.hu/anyaskodj/20111117-extrastabil-helytakarekos-etetoszekek-13-000-forint-alatt.html12 000 csecsemő született végtag nélkül - A 20. század legnagyobb gyógyszerbotrányaként emlegetikhttp://www.life.hu/anyaskodj/20111128-12-000-csecsemo-szuletett-vegtag-nelkul-a-20-szazad.htmlMegszületett Lily Allen kisbabájahttp://www.life.hu/anyaskodj/20111126-ket-gyermeke-elvesztese-utan-lilly-allen-vegre-egeszseges-kislanynak-adott.htmlSzinte csak a súlya változott: így nézett ki fiatalon Demi Moore - Képeken a változáshttp://www.life.hu/anyaskodj/20111124-szinte-csak-a-sulya-valtozott-igy-nezett-ki-fiatalon-demi.htmlNem meglepő, hogy rossz passzban van: Keresztes Ildikó nemrég veszítette el nevelőapjáthttp://www.life.hu/anyaskodj/20111123-xfaktor-ezert-sir-annyit-keresztes-ildiko.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.