így szültem én terhesség szülés gátmetszés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Természetes módon, egyszerűen, császármetszéssel, komplikációkkal, otthon, kórházban - egy gyermek ezerféleképpen megszülethet, az élmény azonban az édesanya számára mindig páratlan. Sorozatunkban hétről hétre kismamák mesélik el saját élményeiket arról, ők hogyan is adtak életet a kisbabájuknak.

Muci kislánya ma már kétéves: most is nyugodt, kiegyensúlyozott kisgyerek. Ezt többek között anyukája nyugodt hozzáállásának köszönheti, ami Muci terhességét és a szülést is nagyban megkönnyítette. Muci tudatosan készült a terhességre, és egy ijesztő vizsgálati eredménytől eltekintve irigylésre méltóan nyugodtan zajlott várandósságának kilenc hónapja.

Szívbillentyű-problémák az ultrahang-vizsgálaton

"Dorka egyértelműen tervezett gyerek volt, az életem megváltozását reméltem a megszületésétől. Tudatosan készültünk a Jónás-naptár segítségével arra is, hogy lányunk foganjon, ez sikerült is. A várandósságot hibátlanul, rosszullétek nélkül éltük végig. Az első negatívum a 20. héten ért, amikor az AFP-vizsgálaton a kétdimenziós ultrahang szívbillentyű-záródási rendellenességet mutatott ki. Ezt azzal magyarázták, hogy a baba szívsövénye nem záródik jól, és mire megszületik, addigra vagy záródik magától, vagy meg kell majd műteni újszülöttkorában.

Thinkstock
Thinkstock

Úgy gondoltam, nem mindegy, hogyan végződik a terhesség és kezdődik el az újszülött kis élete, így nem hagytam a dolgot annyiban, és elmentem egy magzat- és gyermekszívspecialistához. Ott egy speciálisan szívre tervezett ultrahanggal vizsgálták meg Dorka szívét, ahol semmi hibát nem láttak, minden megfelelt az aktuális terhességi hétnek. Az első diagnózisnál nagyon megijedtünk, de ez a vizsgálat megnyugtatott minket, így a továbbiakban nyugodtan vártuk a 40. hét végét. A 36. hétig gond nélkül tudtam folytatni a munkámat is."

Felkészülten, félelem nélkül

"Az összes lehetőségnek utánajártam az interneten, és megterveztem a szülést is: tudatosan készültem rá, természetes úton szerettem volna szülni a saját erőmet és eszemet felhasználva. Az utolsó hétig nem döntöttük el, hogy a párom bejöjjön-e majd a szülőszobába, végül úgy alakult, hogy ott volt velem. Mivel hüvelyi szülésre készültem, a 34. héttől speciális olajjal masszíroztam a gátamat, hogy ha lehet, elkerüljem a gátmetszést."

A szülés végül nem indult meg magától, orvosi segítségre volt szükség, de maga a folyamat végül minden komplikáció és nagyobb fájdalom nélkül haladt a maga útján.

"A 40. betöltött hét végén befektettek a kórházba, és azt is előre megmondták, hogy ha addig spontán nem kezdődik meg a szülés, akkor mikor indítják meg. A szülés előtti este az orvosok felhelyeztek egy méhszájtágító tablettát, mivel látták, hogy egyáltalán nem vagyok kitágulva. Ettől sem indult be a folyamat - még másnap reggelre sem. Az orvosom ezután a hátrahajló méhszájamat kézzel húzta előre és próbálta tágítani, közben pedig burkot is repesztett.

Mindezek nem okoztak fájdalmat, a magzatvíz elfolyt, de az első összehúzódásra még várni kellett. Oxitocin-infúziót kötöttek be, és amikor emelték az adagot, elkezdődtek a méhösszehúzódások - először csak félóránként jelentkeztek. Menstruációs görcseim nem szoktak lenni, így nem volt összehasonlítási alapom, de erős izomösszehúzódásokat éreztem. Aztán a görcsök már tízpercesek lettek. Én mindeközben végig labdán ültem, vártam, és tudtam, hogy minden úgy fog menni, ahogy kell."

Tipp! Óriásira dagadt terhessége alatt a szexi énekesnő! Kattints a galériáért!


"Kértem, hogy császározzon meg"

Annak ellenére, hogy magas fájdalomküszöbe miatt Muci nem szenvedett túlzottan a fájásoktól, azok elvették az erejét. Némi orvosi biztatás után aztán mégis hamar megszületett Dorka - úgy, ahogy azt az édesanyja tervezte.

"Előző éjjel nagyon éber voltam, így délelőtt 11 körül két fájás között majdnem elaludtam. Nagyon elfáradtam, ezért arra kértem az orvost, hogy császározzon meg, mert nem lesz erőm kinyomni a gyerekemet. Nem a fájdalom miatt kértem, azokat a folyamat részeként éltem meg, hanem inkább a fáradtság és az álmosság miatt. Az orvos azt válaszolta, biztos benne, hogy ez nekem menni fog, és várjunk tovább. Megbíztam benne, így elmentem lezuhanyozni, amitől kicsit felfrissültem, és folytattam a vajúdást ott, ahol abbahagytam.

Thinkstock
Thinkstock

Délre már erős görcseim voltak, és a tolófájásokat kezdtem érezni. Ekkor már az orvos is többször vizsgált meg, de nem nyomhattam, mert a méhszájam még nem volt teljesen kitágulva. Ez nem volt könnyű, de csak fél óráig tartott, akkor szóltak, hogy már nyomhatok. Közben a szülésznő kenegette a gátamat a gátvédő olajjal, én pedig éreztem, ahogy halad előre a baba a szülőcsatornában. Végül mégis szükség volt gátmetszésre az utolsó nyomásnál, de kaptam érzéstelenítőt, így az sem fájt.

Ahogy a nagykönyvben...

Amikor Dorka megérkezett, hatalmas megkönnyebbülést, örömöt és elégedettséget éreztem - semmi fájdalmat. A méhlepény is kicsúszott öt perc múlva. Dorkát egy fotó erejéig a mellkasomra tették, majd elkezdték összevarrni a gátamat. Mikor végzett az orvos, elmentem zuhanyozni, majd a saját lábamon akartam bemenni a szobámba, olyan jól voltam - végül csak az előírások miatt voltam kénytelen tolószékbe ülni."

Miután megmosdatták, lemérték és felöltöztették Dorkát, a kis család együtt tölthetett némi időt. Mivel semmiféle komplikáció nem lépett fel a szülés közben és utána sem, hamar hazaengedték őket a kórházból.

"A gátamat aloe verás spray-vel kezeltem és annyira nem okozott gondot a seb, hogy másnap már törökülésben olvastam az ágyamon. A kórházban nem indult be a tejem, de a csecsemősök megmutatták, hogyan kell mellre tenni a babát. A tej megindulása érdekében naponta többször masszíroztam a mellem, görögszénamagot szedtem, és tejserkentő teát is ittam. Otthon be is indult a tejem, és a baba öthónapos koráig szoptattam. A gyermekágyi időszak inkább furcsa volt, mint nehéz: meg kellett szoknom, hogy valakiért felelősséggel tartozom és csak rám számíthat. Dorka egyébként már kezdetben is jó gyerek volt, ma is az. Utólag visszatekintve a szülés pozitív élmény volt, mindenkinek ilyen terhességet és szülést kívánok."

Tipp: Készíts fotókönyvet 3 perc alatt, ingyen! Kattints ide! (x)



"Rettegtem a fájdalomtól" - Így szültem énhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120222-rettegtem-a-fajdalomtol-igy-szultem-en.html"Úgy nyomták ki belőlem a gyerekem" - Így szültem énhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120216-ugy-nyomtak-ki-belolem-a-gyerekem-igy-szultem-en.htmlÍgy teheti tönkre a gyerek a házasságot - Vedd észre időben a bajt!http://www.life.hu/anyaskodj/20120224-igy-teheti-tonkre-a-gyerek-a-hazassagot-vedd-eszre.htmlFeszes cicik szoptatás után is - Kipróbált, bevált mellmentő praktikákhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120217-feszes-cicik-szoptatas-utan-is-kiprobalt-bevalt-mellmento-praktikak.htmlMegengedhettek magatoknak egy gyermeket? - Így számold ki, hogy reális képet kapjhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120210-megengedhettek-magatoknak-egy-gyermeket-igy-szamold-ki-hogy-realis.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.