gyermekvállalás családalapítás Való Világ 5 VV Eszter költözés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A VV5 volt játékosa, Eszter alig egy hónapja ismerte meg a szerelmét, de már a gyermekvállaláson gondolkodnak - írja a Bors.

VV Eszter a műsor után szinte azonnal megtalálta a párját, akivel már a közös otthon megteremtését tervezik, és azt remélik, hamarosan a gyermekáldás is beköszönt az életükbe.

"Harmincéves leszek, ezért úgy érzem, időszerű a gyerekvállalás. A biológiai órám régóta ketyeg, mert körülbelül huszonöt éves korom óta tervezgetem a családalapítást. Most megtaláltam azt a férfit, akivel együtt kezdhetem megálmodni és felépíteni a közös jövőt. Én olyan nő vagyok, aki a családalapításban és az otthonteremtésben tud kiteljesedni" - mondta a villa karrieristája a Borsnak.

Fotó: Szabó Balázs
Fotó: Szabó Balázs

Kattints a képre a galériáért!


Párjával azt tervezik, hogy vidékre költöznek, és már arra is odafigyel, hogy meddig dohányozhat és ihat alkoholt.

"Nem görcsölünk rá a dologra, nem figyeljük a naptárat, hogy mikor van peteérésem. Két felnőtt ember szereti egymást, s fel van készülve egy csöppség érkezésére" - mondta Eszter. Édesanyja, Ágnes sem bánná, ha hamarosan nagymama lenne. "Egy közel harmincéves nőnél teljesen természetes, hogy gyereket szeretne. Én nagyon örülnék, ha jönne az unoka".

Tipp! Óriásira dagadt terhessége alatt a szexi énekesnő! Kattints a galériáért!



VV Eszter kés alá feküdnehttp://www.life.hu/legykepben/20120214-valovilag-5-vv-eszter-kes-ala-vagyik-szilikonmelleket-szeretne.htmlVV Eszternek a szex hiányzott a legjobban! (18+)http://www.life.hu/legykepben/20120131-vv5-eszternek-nagyon-hianyzott-a-szex-a-villaban-es-attila.htmlVV Eszter izgalmas pillanatai a Villábanhttp://www.life.hu/life/galeria/20111115-valovilag-5-vv-eszter-izgalmas-pillanatai-a-villaban.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.