sikertörténet kalóriabevitel fogyókúra mozgás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Zita egy orvosi vizsgálaton döbbent rá, hogy majdnem száz kilót nyom. Még az orvost is meglepte az eredmény, a lány azonban a megdöbbenés után komoly elhatározásra jutott. Ma, közel harminc leadott kiló után elmeséli tapasztalatait.

Forrás: Oldal Zita
Forrás: Oldal Zita

Zita, mint a legtöbb sorstársa, a kerekded gyermekek csoportjához tartozott, sohasem volt vékony kislány. A középiskolában pedig már ducinak számított: "Már általános iskolában is feltűnt, mikor mérések voltak, hogy én voltam a legnehezebb, miközben ez a külsőmön egyáltalán nem látszott. Mindig úgy gondoltam, hogy azért több a súlyom az átlagnál, mert nehéz csontozatom van. Mindig is imádtam a sportokat, általános iskolában végig sportoltam, egyszóval nem voltam egy tipikusan kövér lány, jól oszlott el rajtam a felesleg. Középiskolában már nem sportoltam rendszeresen, ekkor kezdtek el felkúszni igazán a plusz kilók. A ballagásom után az akkori barátommal elég csúnyán váltak szét útjaink, én pedig egész nyáron csak ettem-ittam, amit találtam, próbáltam kiheverni azt a kapcsolatot. 18 éves koromra 96 kg lettem, ami már egyáltalán nem egészséges a 172 cm-es magasságomhoz. 2010 szeptemberében döbbentem rá egy orvosi rutinvizsgálat alkalmával, hogy 96 kg-ot nyomok. Elszörnyedtem, nem akartam elhinni, hogy képes voltam eljutni idáig, nagyon szégyelltem magam. Még az orvos is azt mondta, hogy ő sem gondolta volna, hogy ennyi lennék."

Átalakítunk! Vagány nőt varázsoltak a vidám óvónőből! Kattints a galériáért!


Zita abban egészen biztos volt, hogy le akar fogyni, abban viszont eleinte nem, hogy hogyan is kéne hozzákezdeni. Az internet segítségével alakította ki saját fogyókúráját. "Már nem szerettem a tükörbe nézni, utáltam, hogy nem találok könnyen ruhát magamra, nem vehetek fel akármit, ami tetszik. Akkor még nem tudtam pontosan, hogyan is kezdjek hozzá a diétához, így hát interneten olvasgattam, keresgéltem. Január 21-én aztán belevágtam. Elhagytam a kenyeret, tésztát, cukrot, mindenféle nassolnivalót, rágcsát, illetve heti ötször tornáztam Rubint Réka, illetve Schobert Norbi DVD-ire körülbelül húsz perceket. Eleinte inkább Norbival tornáztam, azokat jobban bírtam, majd később Rékával is, bár többször meg kellett állnom a torna közben, nemhiába... majdnem 100 kilogrammal nehéz. Így szépen olvadtak is le rólam a kilók. Nem számolgattam a kalóriákat, nem csináltam káposztaleveskúrát vagy akármilyen csodadiétát, egyszerűen elhagytam a bűnös finomított, fehér dolgokat. Helyette puffasztott rizst, illetve sok salátát ettem, valamint húst, tojást, sajtot. Semmi konkrét étrendet nem követtem, egyszerűen csak csináltam, ahogy jónak gondoltam. Annak ellenére sikerült tartanom a diétát, hogy régen a sajtos-tejfölös tészta volt a kedvencem és volt, hogy suli után hazaérve három zsemlét nyomtam be vacsorára."

Forrás: Oldal Zita
Forrás: Oldal Zita

Eltekintve pár olyan alkalomtól, amikor kopogott a szeme az éhségtől, Zita nagy kitartással diétázott, mert a célja lebegett a szeme előtt. Egy új szerelem aztán kicsit lazított az önfegyelmén. "Eleinte volt 1-2 alkalom, amikor éhes voltam nagyon, de ettől függetlenül hajtott a vágy, hogy elérjem a célomat, így egyáltalán nem volt nehéz visszafogni magamat. Nem bizonytalanodtam el soha, mert mindig a szemem előtt lebegett, hogy formás és vékony szeretnék lenni - na és persze egészséges. Szerencsére a családom teljes mértékben támogatott a fogyókúrában.

2011 áprilisára már csak 80 kg-ot nyomtam. Ekkor megismerkedtem a barátommal, akivel jelenleg is együtt vagyunk. Akkor kicsit lazábbra vettem a dolgokat, nyáron már kevesebbet mozogtam. Azért az ételekre próbáltam odafigyelni, bár egyszer-egyszer megesett, hogy bűnöztünk, de próbáltam okosan csinálni a dolgokat. Egész nyáron tartottam a 80-81 kg-ot, aminek rettentően örültem, mivel nem gondoltam, hogy meg tudom tartani a súlyomat anélkül, hogy dolgozni kéne érte keményen. Akkor úgy gondoltam, hogy már egész jó alakom van, jobban tetszettem magamnak. Többen dicsértek is, hogy szépen lefogytam."

Tipp! Sztárparádé a Galmour díjátadón! Kattints a galériáért!


"Úgy gondoltam, hogy a nyolcvan kilogrammos testsúly még nem egészséges számomra, habár már sokkal jobban éreztem magam a bőrömben, mint előtte. Erről
a fogyásról már blogot is vezetek, ahol nap mint nap leírom, hogy épp mit ettem, mit tornáztam, megosztom az érzéseimet, és persze az eredményeimet. Szerencsére nem csak magamnak írom, úgy tűnik, egyre többen olvasnak és ez hatalmas örömmel tölt el. A fogyókúra óta egyre inkább nőiesnek érzem magam, ahogy változott a testem, változtak az érzéseim is magammal szemben. Sokkal szívesebben néztem tükörbe, nézegettem magam, mennyit változtam. Öltözködésben is változtam, szívesebben veszek fel nőiesebb ruhákat is, nem csak a farmer-póló összeállítást. Jelenleg 67 kg vagyok, és 63-65 kg-ra szeretnék lefogyni, szerintem az már ideális lenne a 172 cm-es magasságomhoz. Most már sokkal tudatosabban fogyókúrázom, számolom a kalóriákat, sokkal többet sportolok és rettentően örülök, hogy elmondhatom magamról, megszerettem a futást, végig tudtam tornázni 3 órát a Pécsi Fittarénán, és gond nélkül fekszem este az ágyban a pattogatott kukoricát vagy csokit majszoló barátom mellett. Más ember lettem, miután lefogytam, sokkal jobban érzem magam a bőrömben, milliószor több az önbizalmam. Azt vallom, hogy a belső a fontos, de 'a külső, ami megfog, a belső, ami megtart'."

Forrás: Oldal Zita
Forrás: Oldal Zita

Adj erőt másoknak! Te hogyan fogytál le?
Írd meg te is a sikertörténetedet!


Zita az otthon készíthető, finom és mégis diétás ételekre esküszik. Most megosztja velünk az alapelveket: "A fogyókúrám alatt én akár pizzát is ettem, vagy gyrost, sőt, sütiket. Mindent magamnak készítettem a megfelelő alapanyagokból. Az egésznek a titka annyi, hogy a fehér lisztet és a cukrot teljesen kiiktattam az étrendemből, ehelyett teljes kiőrlésű tönköly-, illetve rozslisztet használok, valamint zabpehelylisztet és grahamlisztet, cukor helyett pedig xilitet. Pékárukból a teljes kiőrlésűek, illetve a rozsból készültek szintén a legjobbak. Tejtermékekből törekedni kell a minél alacsonyabb zsírtartalmú tejre/túróra/joghurtra. A tészták esetében a durumtészta sokkal egészségesebb, illetve rizsek közül a barna rizs. Lehet, hogy ezeknek semmivel sem kevesebb a kalóriatartalmuk, mint a fehér társaiknak, de alacsonyabb a glikémiás indexük, így kevesebbtől is tele lesz az ember és tovább is tart a teltségérzet. Húsok közül inkább a csirke- és pulykahúsokat kell előnyben részesíteni. Ezen kívűl köretnek én mindig eszem valamilyen zöldséget, ez a köret nagyobbik része és a kisebbik része rizs vagy krumpli. A zsírok közül az olívaolaj vagy a kókuszzsír a legjobbak.

Tipp! A tavasz legtrendibb táskái. Kattints a galériáért!


Persze ha fogyókúrázásra adjuk a fejünket, akkor számolni kell azzal, hogy kevesebbet ehetünk az egyes ételekből. Az én fogyásom módszere a kalória- és szénhidrátszámolás. Az egésznek az a titka, hogy több energiát kell elégetnünk egy nap, mint amennyit beviszünk. Persze ez a kalóriaszámolás egy kicsit macerás, mindent le kell mérni és kiszámolni, de szerintem ez a legjobb módszer a tartós fogyáshoz. Egy idő után már tudja az ember, hogy nagyjából mennyit ehet egy-egy ételből ahhoz, hogy a kalórialimiten belül maradjon. Szerintem megéri a fáradságot!"

A fejünkbe vettük, hogy lefogyasztjuk az országot!

Te hány kilótól szeretnél megszabadulni 3 hónap alatt?



Csatlakozz hozzánk iWiW-en és Facebookon!




Sikertörténet: "Könnyek között üvöltöttem, hogy igenis le tudok fogyni!"http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120313-sikertortenet-3-honap-alatt-majdnem-30-kilot-fogyott-niki.htmlSikertörténet: "A tükörbe nézve egy hájas embert láttam" - Így fogyott Peti 36 kilóthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120308-a-tukorbe-nezve-egy-hajas-embert-lattam-igy-fogyott.htmlSikertörténet: "30 kilót fogytam hat hónap alatt!" - Így nyerheted vissza versenysúlyodat szülés utánhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120228-sikertortenet-30-kilot-fogytam-hat-honap-alatt-igy.htmlFogyni szórakozva is lehet! Jen hulahoppkarika segítségével fogyott 65 kilóthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120321-fogyni-szorakozva-is-lehet-jen-hulahopp-karika-segitsegevel-fogyott-65.htmlCsaknem 200 kilót fogyott 2 év alatt Nagy-Britannia legkövérebb nőjehttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120305-csaknem-200-kilot-fogyott-2-ev-alatt-nagybritannia-legkoverebb-noje.htmlNem minden zsír ugyanolyan: Ezek a koleszterint növelő zsírok!http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120320-nem-minden-zsir-ugyanolyan-ezek-a-koleszterint-novelo-zsirok.htmlTényleg hizlalnak a fogamzásgátlók?http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120313-tenyleg-hizlalnak-a-fogamzasgatlok.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.