számítógépes játék gyilkosság függőség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A számítógépes játékok egy pontig szórakoztatóak és kikapcsolják a használóját, ám magában hordozzák a függőség kialakulásának veszélyét is, ami akár beláthatatlan következményekkel is járhat.

Az április 6-i kulcsi tragédia elkövetőjét, egy 24 éves férfit a rendőrségen tett vallomása szerint már egy hónapja gyilkos ösztön vezérelte, melynek köszönhetően a saját családtagjait is ellenségnek tekintette. Éppen ezért előre kitervelt módszerekkel a rokonok kivégzését próbálta véghez vinni, ám az utolsó napon borult a terve, és gyakorlatilag csak a szerencsének köszönhető, hogy a héttagú rokonságból hárman - még ha súlyos sérülésekkel is, de - élve megúszták a történteket. Az egyik túlélő, a férfi nővére szerint a férfi napokat töltött a számítógépes játékok előtt, akár ez is lehetett a tragédia forrása.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

Veszélyes játékok

Már az egészen kicsi gyermekek is képesek órákat tölteni a számítógép előtt ülve, akár játszva, akár az internetet böngészve. Ez utóbbi akár hasznos is lehet, ám csakis szülői felügyelet mellett. A játékokkal azonban sokkal óvatosabban kell bánni már, hiszen több felmérés is igazolja, hogy a virtuális valóság könnyen magába szippanthatja a felhasználókat. A számítógépes játékokkal való kapcsolat sokszor úgy indul, hogy a gyermek látva, beszélgetve másokkal kipróbálja őket, amivel alapvetően nincs is gond. Probléma akkor adódhat, ha a környezete nem eléggé ingerdús számára - nincsenek programok, a szülők elfoglaltak, problémák vannak körülötte -, és ezért kezd játszani, szinte minden nap.

Egy felmérés szerint az egyik legdivatosabb játék a World of Warcraft, melynek a felhasználók szerint az egyik legnagyobb előnye a játék kapcsolatteremtő lehetősége. Így pedig még könnyebben kialakulhat a valóságtól történő eltávolodás, a realitásérzék elvesztése, az emberi kapcsolatok leépülése. A felmérés egyébként arra is választ adott, hogy mennyi időt töltenek a már-már megszállott játékosok a gép előtt ülve: az eredmény napi 6-8 óra volt. Ez pedig azt jelenti, hogy az iskola, egyetem, vagy épp a munka mellett olyan, mintha egy másik főállásban dolgozna az adott személy.

A folyamat pedig gyakorlatilag öngerjesztő. A fáradtság miatt az egyén alulteljesíthet napközben, emiatt nézeteltérések, problémák alakulhatnak ki a társas kapcsolatokban - legyen szó munkahelyi vagy baráti viszonyról -, a nehézségek pedig még inkább a játék felé terelik az illetőt, ahol a játszótársakkal garantáltan megvan a közös pont: az adott számítógépes játék, az elérendő célok, a különböző trükkök és taktikák.

Thinkstock
Thinkstock

A függőség fogalma a WHO szerint

"Függőség alatt értjük azt a magatartásmódot, mely bizonyos anyagok rendszeres fogyasztását foglalja magába, és mely szertől függőség alakul ki. A személyiség nem tud lemondani róla még akkor sem, ha ennek testi, lelki és szociális ártalmait érzi vagy a környezete tiltja." Függőség nemcsak droggal vagy alkohollal kapcsolatban alakulhat ki: a szerencsejátékoktól kezdve a számítógépes játékokon át a társfüggőségig több válfaja létezik.

Tipp! Exkluzív képek a kíméletlen kritikusról! Kattints a galériáért!


"Kellenek külső fékek"

Majsai László pszichológus szerint a számítógépesjáték-függőség kialakulásának mechanikája nem másabb, mint a kábitószerfüggőségé. A megszokástól egy idő után eljutunk az elvonási tünetekig, melyek fizikailag és pszichésen is egyaránt megjelenhetnek. Éppen ezért nagyon fontos az, hogy kontroll nélkül a gyermek ne használhassa a számítógépet, megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy az ettől való eltiltás sem megoldás, hiszen a mindennapi élet részét képezi már az internet és a számítógép, viszont arra kell törekedni, hogy "ne csak ez az egy szín legyen a palettán". Ha a gyermek számítógép előtt töltött ideje más tevékenység rovására megy, nagyobb figyelmet érdemes szentelni a fiatal eme tevékenységére. Az ugrálás a virtuális és a való világ között megzavarhatja a gyermeket, ráadásul a mindennapi életben nincsen "game over-effektus", mely szerint ha valamit elrontunk, azt újra lehet kezdeni. Ez pedig legvégső esetben könnyen bűncselekménybe is sodorhatja a gyermeket.

A függőség a pszichés tünetek mellett fizikai károsodást is okozhat a fejlődő szervezetnek. Majsai szerint a sok számítógép előtt töltött idő miatt megjelenő testtartásbeli problémák kihatnak a bélrendszerre, a gyomorra, de károsodhat az idegrendszer és a látás is. A szakember úgy véli, ha a függőség kialakulása még kezdeti stádiumban van, a szülő sikerrel beavatkozhat: más színeket is fel kell vinni a palettára.

Thinkstock
Thinkstock

"Lehet, hogy ez sok időbe kerül, esetleg anyagi vonzatai is lesznek. Persze a siker nagyban függ a szülő-gyermek kapcsolatától is, hiszen egy bizalmas viszonyban sokkal könnyebb megértetni a gyermekkel, hogy miért kellenek kontrollok. A gyermeknél sincs ez másként, mint a felnőttek világában: minden olyan dolog, ami szenvedéllyé válhat külső fék nélkül, olyan hatásokat eredményez, mint a felnőttek világában. Ha pedig a folyamat már előrehaladott állapotban van, akkor mindenképpen szakember segítségét kell kérnie a szülőknek" - hangsúlyozta Majsai.

Átalakítunk! Dögös nőt varázsoltak a háromgyerekes anyukából! Kattints a galériáért!



Kábítószer vagy személyiségzavar? Ez lehetett a kulcsi tragédia okahttp://www.life.hu/legykepben/20120407-kabitoszer-vagy-szemelyisegzavar-ez-lehetett-a-kulcsi-tragedia-oka.htmlAgresszivitást keltő játékok - A te gyereked mivel játszik?http://www.life.hu/anyaskodj/20111006-agresszivitast-kelto-jatekok-a-te-gyereked-mivel-jatszik.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.