válság Bordeaux vörösbor bor bordeaux-i
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Válságban a bordeaux-i? A 2011-es évjárat elmarad a korábbiaktól, ugyanakkor továbbra is több száz eurót kóstál palackja!

Francois Léveque grand cru-re specializálódott Bordeaux-i kereskedő szerint ezeknek a nagyon nagy márkáknak az ára sohasem csökkenhet túlságosan alacsony szintre, ő a bort még a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben is biztos értéknek tekinti. A 2011-es évjárat éghajlati feltételei előre vetítik: kevésbé lesznek homogének a vörösborok, mint az előző két esztendőben, ezért a júniusban kezdődő árusítás árcsökkenést hozhat - vélte ugyanakkor Denis Dubourdieu, egy befolyásos ökológus úgy véli, hogy ennek mértékét azonban ma még nem lehet megjósolni, mivel a fényűzés jelképei között a bor előkelő helyen áll, és a délnyugat-franciaországi, bordeaux-i borok megelőzik versenytársaikat. "2000-ben történt a fordulat, akkor azt mondták, soha többé nem lesznek hasonló árak.

Thinkstocphotos
Thinkstocphotos

"Csakhogy az azóta eltelt tíz év alatt ötször változott az árszint" - mondja Léveque. A 2008-as világválságban azt lehetett volna gondolni, hogy a legcsodásabb nektárok ára is esni fog. Nem ez történt, bár a 2007-es évjárat, amely 2009-től került forgalomba, nem lelkesítette fel a bordeaux-i kereskedőket, akik a grand cru borok 90 százalékát veszik meg.

A véletlen azonban úgy hozta, hogy 2009-ben és 2010-ben kitűnő időjárási viszonyok közepette két egymást követő kiváló évjárat következett. Az, hogy erre akkor került sor, amikor éppen megrendült a bizalom a tőzsdében, magasra srófolta a legismertebb Bordeaux-i borok árát. A biztos menedéknek tekintett márkákba ázsiai és amerikai nyugdíjalapok is befektettek. Az Idealwine internetes borászati portál összehasonlító táblázata szerint 2005-ben a primőr vásáron 538 eurós áron forgalmazott Petrus 2010-ben 2457 eurót ért, ami 356 százalékos többletértéket jelent. Egy palack Lafite-Rothschild ára 490 euróról 1037 euróra nőtt (+111 százalék), a Chateau Margaux palackja 600 euróról 694-re (+15 százalék), a Latouré 600 euróról 784-re (+30 százalék) emelkedett.

A Bordeaux-i bor számára ez valóságos aranykor, és a tulajdonosok meg vannak győződve arról, hogy a trend tartós lesz. "Általános az egyetértés abban, hogy a bordeaux-i borok fogyasztói bázisa a feljövő országoknak köszönhetően tovább fog bővülni, ez táplálja a spekulációt" - jelentette ki Jean-Guillaume Pratts, a Cos d'Estournel birtok tulajdonosa, amely Saint Estephe nevű második grand cru boráról nevezetes. Lilian Barton, a Léoville-Barton márka tulajdonosa lehűti a lelkesedést: igaz ugyan, hogy gyarapodik a fogyasztók száma, de egyre hozzáértőbbek lesznek. Ha a legdrágább fajták ára nem csökken eléggé, a vevők képesek lesznek arra, hogy nemet mondjanak és más nagy bordeaux-i borokhoz pártoljanak át. A bornak azonban van egy olyan tulajdonsága, amellyel a többi luxustermékek nem rendelkeznek. Egy évjárat, különösen egy rendkívüli évjárat csak egyszer létezik - hangsúlyozta Barton asszony. És ha a vevők nem tudják pénzzé tenni, a legrosszabb esetben még mindig megihatják - fűzte hozzá Francois Léveque.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.