étterem Anglia angol bíróság per Gordon Ramsay
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kirakta tulajdonostársa Gordon Ramsay-t közös, kanadai éttermükből, mert a celebséf fél év alatt egyszer sem dugta be az orrát a saját vendéglője konyhájára.

Danny Lavy, az étterem eredeti tulajdonosa azonnali hatállyal felbontotta a szerződését, kivásárolta az üzletből és már le is szereltette a Ramsay nevét hirdető reklám-feliratokat. A 75 éves szakembernél állítólag akkor szakadt el a cérna, amikor a sztárszakács töröltetett több, bevált menüt az étlapról - írta meg a Bors. A sztárséf most visszavágott, 1,7 millió fontra (kb. 600 millió forintra) perelte be volt vendéglőjét, vagyis annak tulajdonosait - írja a Daily Mail.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A sztárséf szerint a montreali Laurier Gordon Ramsay étterem tulajdonosa szerződést szegett, amikor februárban küldött neki egy levet arról, hogy a megállapodásuk ezennel véget ért. Merthogy, magyarázta Ramsay a Quebeci Fellebviteli Bíróságnak benyújtott keresetében, ő aztán sikerre vitte az étteremet, decemberben egyértelmű növekedésnek indult a forgalom, a tulajdonos azonban mégis mindenféle, szerinte megalapozatlan panasszal élt, és végül kivágta őt az étteremből, megfosztva így Ramsayt a havi 30000 fontos (kb. 10,5 millió forintos) fizetésétől, amit a névhasználatért kapott.

Az étterem tulajdonosa, Danny Lavy azt állítja, hogy sok mindenben nem értettek egyet a sztárséffel, aki egyébként feléjük sem nézett az előző év augusztusában tartott nyitóbuli óta. Lavy viszontkeresettel élt Ramsay ellen egy másik probléma miatt, amiért 40 millió fontot (kb. 14,1 milliárd forintot) követel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.