Optimista vagy pesszimista a gyermeked? Így olvass a színeiből!

színek rajz pesszimizmus optimizmus gyermek rajzelemzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Minden szülő szeretné tudni, hogyan látja csemetéje a körülötte lévő világot, hogy vajon a valódi derű és optimizmus, vagy esetleg a pesszimizmus szürke lencséjén keresztül szemléli-e környezetét. A választ viszonylag könnyű megtalálni - mégpedig nem máshol, mint a gyermek rajzaiban.
Így árulkodnak a rajzok

Szakértőnk, Pappné Tamás Zsuzsanna óvodapedagógus több mint húsz éve követi nyomon az óvodás gyerekek rezdüléseit a gyerekrajzokon, és mivel közelről ismeri is a gondjaira bízott gyerekek életét, a színekkel kapcsolatos elméletek igazságát napi szinten ellenőrizheti a munkája során.

Véleménye szerint a színek leginkább a gyerekek aktuális érzelmeiről árulkodnak, például hogy éppen nyugtalanok, feszültek-e valami miatt, vagy éppen tobzódnak az örömben. Máskor a derű, az egyensúly finom színei jelennek meg a gyerekrajzokon, vagy a várakozás és a remény. Ez utóbbi hozható kapcsolatba a gyermeki világképpel, világábrázolással, vagyis a rajzok utalhatnak arra is, hogy a gyerek a jó vagy a kevésbé jó dolgokra helyezi a hangsúlyt. Jelezheti azt is, hogy a kicsi mit vesz észre először, mire figyel fel a világból - de persze ettől nem feltétlenül kerül még optimista vagy pesszimista kategóriába a gyerek. Véleménye szerint a gyermek személyiségvonásaira erőteljesen rámutat a rajzok színtérképe, a rajzokból világosan kiolvasható például, hogy visszahúzódó vagy domináns, bátortalan vagy erőteljes személyiségű gyerekről van-e szó.

Thinkstock
Thinkstock

"Néhány éve volt a csoportomban egy kisfiú, aki az óvodában örökké háttérbe vonult, keveset beszélt, nehezen lehetett feladatokba bevonni. Rajzain azonban kifejezetten harsány, erős színekkel dolgozott, és ez valahogy nem passzolt az általam ismert halvány viselkedéséhez. Aztán persze fény derült a titokra, a kicsi ugyanis csak az óvodában vonult háttérbe, a családjában és közvetlen környezetében a valódi, erős és bátor vonásai kerültek elő. Saját otthonában, szüleivel és testvérével szemben kifejezetten erőteljesen, sőt erőszakosan viselkedett. Ez volt számomra az egyik legerősebb bizonyítéka annak, hogy a gyerekrajzok üzenetének hitelességéhez nem férhet kétség. Vagyis tökéletesen tükrözik a gyerekek aktuális érzelmi állapotát, világlátását, és megmutatják személyiségük valódi színeit is."

Átalakítunk! Magabiztos nőt varázsoltak Szilviából. Kattints a galériáért!


Milyen színeket használ az optimista gyerek?

Mindenekelőtt erős, melegséggel és fénnyel teli színekkel dolgozik. Az optimista gyerek ábrázolásában a legdominánsabb szín a napsárga, de erős lehet a narancs és az élénk pipacspiros is. A fényre és reményre utal a kék használata is, de a fehér szín is elő-előkerül a ceruzás dobozból, mint a jövőbe vetett tiszta hit, az ártatlan várakozás színe.

A harsány színek erőteljes alkalmazása azonban nemcsak optimizmusra utalhat, hanem elrejtett feszültségek, el nem vezetett agresszió is színezheti vörösre, narancsra, ibolyakékre a papírt, ahogy a 36 éves szociálpszichológus, Anna kislányának a rajza is tanúsítja.

" Két éve váltam el a páromtól, a kislányom akkor volt kilencéves. Csengét derűs, kiegyensúlyozott, reményeket dédelgető kislánynak ismertem, és ebben erősítettek meg pedagógusai is. Ő valahogy örökké tervezett, fejben örökké utazott, mindent előre elképzelt. Meséket is írt, és gyönyörű, színes rajzokkal illusztrálta azokat. A válás után persze aggódva figyeltem, mennyiben változnak a rajzai, hogyan jelenik meg a családi törés a kis alkotásokon. Eleinte úgy tűnt, hogy semmi gond, ugyanolyan színesek, élettel teliek maradtak a rajzok, és mivel én magam is nyűgös voltam, fáradt és gondterhelt, csak néhány hónap múlva figyeltem fel a színek valódi üzenetére. Ugyanis színesek maradtak a rajzok... de túl színesekké váltak. Nem optimizmust sugároztak, hanem valami makacs, boldogtalan ragaszkodást ahhoz, hogy a világ mindenen túl szép kell, hogy maradjon. A sárga nap szeme vörösen izzott fel, és bár felhők úsztak a bársonykék égen, csak később vettem észre, hogy azok a felhők nem az optimizmus ártatlan bárányfelhői, hiszen Csenge rajzainak égboltján tintakék viharfelhők gomolyognak."

Thinkstock
Thinkstock

Milyen színekkel operál a pesszimista gyermek?

Két irányból közelíthetjük meg a "pesszimista" gyerekek ábrázolásra használt színeit. Egyrészt sötétebb színekkel festik a világot. Domináns a szürke, a fekete, a barna, a fakókék, de a zöld mohaárnyalata is pesszimizmusra utalhat. Másrészt nincs fény, nincs élet a "pesszimista" kicsi rajzain. A pesszimista világlátással kézen fogva jár az aggódás és a kudarckerülő magatartás is, a ceruzahasználat is erről árulkodik, hiszen nemcsak fénytelen a rajz, de halvány is, a komor színű ceruzák hegye alig érinti a papírt, mintha attól félne az alkotó, hogy felsérti a lapot.
Mindez igaz azonban az önbizalomhiánnyal küzdő gyerekek szín- és ceruzahasználatára is, ahogy a búslakodó színek a legtöbb esetben azt üzenik, a rajz készítője is szomorú, magányos vagy olyan dologgal küzd, amely túl nagy feladat számára.

Szakértőnk szerint azonban soha nem szabad egy rajz "elemzéséből" messzemenő következtetéseket levonni, hiszen a kicsi több rajzának és a gyermek viselkedésének megfigyelése, a pedagógusok és a szülők konzultációja után lehet csak alapozni a színek üzenetére.

Tipp! Exkluzív képek a népszerű humoristáról. Kattints a galériáért!



Elindult az Ez zsír! fogyókúrás- és
életmódprogramunk!

REGISZTRÁLNI SZERETNÉK!

Csatlakozz hozzánk iWiW-en és Facebookon!




Az anyjához vagy az apjához kötődik a gyerek? Olvass a rajzából!http://www.life.hu/anyaskodj/20120425-az-anyjahoz-vagy-az-apjahoz-kotodik-a-gyerek-olvass-a.htmlRajzolj, és menjetek ingyen a Vidámparkba! - A Life.hu és a Vidámpark közös gyermekrajzpályázatahttp://www.life.hu/anyaskodj/20120419-rajzolj-es-menjetek-ingyen-a-vidamparkba-a-lifehu-es.htmlRajzod árulkodik érzelmeidrőlhttp://www.life.hu/szeress/szerelem/20110503-ez-a-legfontosabb-a-magyar-nonek.htmlÍgy lehet egy életre tönkretenni a gyereket - Egy rajz eléghttp://www.life.hu/anyaskodj/ovisoklettetek/20110428-igy-lehet-egy-eletre-tonkretenni-a-gyereket-egy-rajz.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.