Mauritánia - egy ország, ahol minél hájasabb egy nő, annál kívánatosabb

kövérség párkapcsolat hízás szépségideál Mauritánia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mifelénk a jelenlegi nőideálnak megfelelő lányok karcsúak, illatosak, ápoltak és szépek. Egy afrikai országban, Mauritániában pedig iszonyú kövérek. Az ottani férfiak számára a szépség egyenlő a hájhurkákkal, így a 100 kiló alatti hajadonok nem is reménykedhetnek a kérőkben. A lányok pedig tényleg mindent meg(t)esznek értük.

Ahol a kislányok csak 6 liter tej után mehetnek aludni

Ahhoz, hogy majdan férjhez mehessenek, a családok a kislányokat már 6-8 éves korukban elkezdik rabszolgákkal hizlaltatni. Külön személyzet gondoskodik arról, hogy a lányok megigyák a napi húsz liter tevetejet, megegyék reggelire a hatalmas tálnyi tejben főtt búzát, és aztán egyék a rizst, a szárított húst, és mindezt zsíros tejjel öblítsék le. Ha a lány csak a térdére le meri tenni a tálat, a hizlaló asszony fadarabok segítségével fájdalmat okoz neki, így az ellenkezőknek sincs más választása, mint a napi 13.000 kalóriát elfogyasztani. Ha pedig hányni merészelne a rengeteg ételtől, akkor még azt is megetetik vele.

AFP
AFP

"Egyél, egyél, mert vékony maradsz!"

Karcsúnak lenni Mauritániában a legnagyobb bűn. Az ottani férfiak szerint egy normál súlyú nővel lefeküdni olyan, mintha férfival lenne dolguk, míg az ideális asszony puha párnát jelent boldog férje számára. E nézet ellen senki sem berzenkedik, sőt, a vékony nőket társai is kigúnyolják, kinevetik, és a férfiak is kerülik. A hizlalótáborokban senkit nem érdekel, hogy a meggyötört, állandóan tömött lányok hogy érzik magukat, hiszen így érik el a hőn áhított célt - az ottani kislányok nem járnak iskolába, az ő egyetlen feladatuk a hízás.

A kissé bizarr hájimádat valószínűleg a mauritániai emberek őseitől, a móroktól származik, amikor is a kövér nő a jólétet szimbolizálta. Ma ez kiegészül a "párna-funkcióval", de persze a kövérré válás mellett megmaradt a két régi feladat is: a gyermekek szülése és a főzés. Az ottani férfiaknak persze nem kell hízókúrán részt venniük, így legtöbbjük kimondottan vékony testalkatú.

Rengő hájak tánca

A sikeres hízókúra után a lányok aztán férjhez mennek, gyermekeket szülnek, akiket - ha lánynak születtek - ugyanúgy hizlalótáborba küldenek majd. Sőt, a városban egyesek a hízásnak másfajta módszerét választják: illegális gyógyszereket szednek, például olyanokat, amik tehenek étvágyának növelésére valók. Persze a mellékhatások is jelentkeznek bőven, de még ha rosszul is érzik magukat a lányok, a céljukat elérik, és szép kövérré válnak. Pedig a gyógyszerek mellékhatásai mellett az elhízásnak is rendkívül komoly következményei vannak, ezek a lányok szó szerint megrövidítik a saját életüket. Az elhízott nőknek a magas vérnyomásra, cukorbetegségre, vagy a rákra sokkal nagyobb esélyük van, így a hizlaló kúra egészségügyileg sem veszélytelen - ez azonban ugyanúgy nem érdekli a nőket, mint a gyógyszerek mellékhatásai.

AFP
AFP

A szépség a világ minden táján mást jelent

A kövérség nemcsak Mauritániában jelenti a szépséget, a tradicionális kultúrák szinte mindegyikében a gazdagság és furcsa módon az egészség szimbóluma. Ennek egyik oka a gyakran jelentkező éhínség: aki megteheti, hogy meghízik, az irigylésre méltó helyzetben van. Indiában is így gondolkodnak, ott például a vékony szó jelentése: szegény.

De nemcsak a szokatlanul vastag zsírréteg, hanem a lógó mell is egészen mást jelent Afrikában: míg mifelénk mindenki inkább megműtteti megereszkedett kebleit, ott a kemény, feszes mellű lányok éretlennek számítanak, hiszen aki már szült és szoptatott, az megtette a kötelességét, értékes ember.

Indiában ennél nehezebb megfelelni az ideálnak: a gömbölyű karú-csípőjű, darázsderekú tökéletes nőnek három bőrredő húzódik a köldöke alatt - hogy ezt hogyan lehet elérni, arról egyelőre nincsenek feljegyzések.

Amerikában és Európában a szépséget és a jólétet nem a kövérség vagy a bőrredők, hanem az a képesség fejezi ki, hogy az ideális nő bármilyét átszabathatja, ha akarja. Persze emellett akár magától is maradjon vékony, hamvas bőrű és ránctalan ötvenévesen is, és eszébe se jusson például megizzadni.

Mindent a férfiért

Minden őrült vagy kevésbé őrült szépségideál - Mauritániától Magyarországig - a hőn áhított férfi figyelmének felkeltése céljából alakul ki. Emiatt aztán a nők ha kell, csontsovánnyá fogynak, ha kell, hatalmasra híznak, követve az elvárásokat. Nekünk az afrikaiakhoz képest talán annyi szerencsénk van, hogy választhatunk: beállunk-e a sorba, vagy sem.

Nézd meg az On The Spot elképesztően érdekes riportját a mauritániai nők életéről!



MAGYARORSZÁGON NEM A KÖVÉR A SZEXI - FOGYJ VELÜNK, AZ EGÉSZSÉGEDÉRT IS!

Elindult az Ez zsír! fogyókúrás- és
életmódprogramunk!


REGISZTRÁLNI SZERETNÉK!

Csatlakozz hozzánk iWiW-en és Facebookon!





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.