Sikertörténet: "Megbetegedtem a fogyasztó tablettától" Tímea végül a helyes módszerrel 30 kilót fogy

Sikersztori sikertörténet életmódváltás tabletta tudatos étkezés egészséges életmód Ez Zsír! pilates fogyókúra mozgás túlsúlyos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szabó Tímea 12 évesen már hatvan kilón felül járt, s most felnőttként ismét 63 kiló, de ehhez útközben harminc kilótól kellett megszabadulnia.

ADJ ERŐT MÁSOKNAK! TE HOGYAN FOGYTÁL LE?

Írjátok meg nekünk az info@life.hu e-mail címünkre nevetek, lakóhelyetek, életkorotok és jelenlegi testsúlyotok kíséretében, hogy hány kilót sikerült leadnotok és milyen módszerrel. Pár sorban írjátok meg a történetet, és nagyon fontos, hogy csatoljatok hozzá fényképet: fogyás előtt - fogyás után.


Ahogy a legtöbb túlsúlyos felnőtt, úgy Tímea is duci kisgyerek volt, és felnőve csak szaporodtak a zsírpárnái. "Duci kislány voltam, bár én ezt a csontozatomnak is köszönhetem. Szüleim ugyan fiatal korukban nem voltak kövérek, de hordozták magukban a 'ránézek egy sütire és hízok'-gént, és mára sajnos már a családom nagy része túlsúlyosnak mondható. Gyerekkoromban nem foglalkoztam a ducisággal, habzsoltam a sütiket, a csokit, chipset, hiszen ezt láttam normálisnak, ennek köszönhetően 12 éves koromban már 62 kg voltam.

Majd jött a tinédzser korszak, természetesen nagyon nem tetszett, amit a tükörben láttam, sokat sírtam miatta, de ahhoz túl lusta voltam, hogy nekiálljak mozogni, illetve fogyókúrázni. Néha-néha ugyan eljártam egy-egy aerobikórára, de gyorsan beleuntam. Majd 19 évesen és 76 kilósan összejöttem egy fiúval, akinek úgy tetszettem, ahogyan voltam, de a vele tölött évek alatt is folyamatosan kúsztak fel rám a kilók, akkor a fogamzásgátlóra fogtam a dolgot, de ma már tudom, hogy az esti nasiknak, pizzázásoknak és a mozgásszegény életmódnak volt köszönhető."

Tímea többféle fogyókúrával is próbálkozott, de tartós sikert nem hoztak, egy fogyókúrás gyógyszer pedig még szívpanaszokat is okozott a fiatal lánynál. "23 éves koromban már 88 kg-t nyomtam, akkor határoztam el, hogy most lefogyok! Abbahagytam a fogamzásgátlót, nekiálltam a 90 napos diétának, aminek köszönhetően a harmadik hónap végére 7 kg-tól szabadultam meg, és nagyon büszke voltam magamra. Sajnos az öröm nem tartott sokáig, mert amint abbahagytam a diétát, két hónap múlva már 90 kg-t mutatott a mérleg nyelve, sőt még egy hormonzavarnak köszönhetően a fogamzásgátlóra is vissza kellett állnom. Akkor teljesen összeomlottam, már-már depressziós lettem, de egy kis idő után úgy döntöttem, a 'lusta megoldást' választom: felkerestem a háziorvosomat és felirattam vele egy fogyasztó tablettát, aminek ugyan rengeteg mellékhatása volt, de az étvágyat teljesen megszüntette. Nem foglalkoztam a kockázatokkal, a fogyást tartottam szem előtt. Nagyjából két hétig szedtem a tablettát, olyan erősen vert éjjelente a szívem, hogy majd' kiugrott a helyéről, a hajhullásról, orrvérzésről nem is beszélve."

Amikor sem a gyógyszer, sem a diéta nem hozott eredményt, Timi úgy döntött, elfogadja magát úgy, ahogy van. Ebbe az idilli állapotba egy bokaműtét szólt bele, s végül ez indította el Timit a fogyás útján.

"Akkoriban megbeszéltem elsősorban magammal és a párommal a fogyókúrát, azt mondta, hogy ő így szeret, és elfogad ilyen kereknek, amilyen vagyok, ne akarjak változtatni magamon. Majd 2011 januárjában egy rossz járdáról való lelépés következtében elszakadt a bokaszalagom (a mai napig nem tartom kizártnak, hogy a túlsúlyomnak is köszönhetem), és meg kellett műteni. A rehabilitáció során gyógytornára küldtek, ami 20-20 perc vizes és száraz tornát foglalt magában, de én a tüdőmet majd kileheltem tőle. Akkor májusban döntöttem el, hogy ez így nem mehet tovább, hogy még egy gyógytornát sem bírok végigcsinálni, akkor már a 170 cm-hez 93 kg-t nyomtam.

Először nekiálltam kalóriát számolgatni: napi 1500 kcalt vittem be a szervezetembe, próbáltam a fehérkenyeret leváltani graham zsemlére, kenyérre és 6 óra után már nem ettem. Mivel még a bokám nem volt 100 százalékos, úgy döntöttem, nekiállok pilatesezni 2-3 alkalommal hetente, ezzel a módszerrel 4 hónap alatt a súlyom lement 84 kg-ra. Nagyon boldog voltam, hiszen a célom nem volt más, mint lefogyni a 19 éves versenysúlyomra: 76 kg-ra. Teltek a hetek, de aztán a súlyomban további változás nem történt. Akkor úgy gondoltam, itt az ideje a váltásnak, a szervezetem hozzászokott a kalóriabevitelhez és ide a pilates már nem elég. 2 naponta tornáztam 20 percet, majd felváltottam ezt heti 5 alkalomra, hiszen 20 percem mindig van, akár lefekvés előtt is egy kis tornára."

További tíz kiló mínuszt követően Tímea az otthoni tornázást kipótolta konditermes edzésekkel is: "A mozgásnak és az étkezésnek köszönhetően decemberre már 74 kg voltam, de nem voltam elégedett az alakommal, így elhatároztam, hogy itt nem állok meg. Új kitűzött célom lett: a 65 kg. Idén januártól elkezdtem hetente konditerembe járni, és egy nyereményjátéknak köszönhetően megismerkedtem a zumbával is, ami azóta a szenvedélyemmé vált. Hetente kétszer járok zumbázni, emellett a konditermes edzés is megmaradt, időnként pilatesezek, és a napi 20 perces otthoni tornákat is megtartottam az új étkezési szokásaimmal együtt. Mindennek köszönhetően májusra elértem a 65 kg-t, sőt - jelenleg - elmondhatom, hogy sikerült 14 hónap alatt 30 kilótól megszabadulnom, és ezt tartom is. Ma már a fogyás helyett inkább az alakformálás érdekel."

A fogyásnak és az életmódváltásnak viszont ára volt: Tímea elvesztette a párját. Viszont a környezetéből érkező visszajelzések kárpótolják, ahogy a sport hozta öröm is. "Ugyan a páromat 7 év után elvesztettem, nem esek kétségbe: ezzel az új külsővel sokkal magabiztosabb vagyok, mint valaha. Biztos vagyok benne, hogy 93 kilósan sokkal jobban megviselt volna a szakítás.

Hihetetlen nagy örömmel tölt el az a rengeteg pozitív visszajelzés, amit kapok, és a mozgás öröme: soha nem gondoltam volna, hogy én valaha is élvezni fogom a sportot. Ha valaki azt mondja nekem másfél évvel ezelőtt, hogy ennyit fogok napi szinten sportolni, biztosan kinevetem!

Mindenkinek azt üzenem, hogy megéri sportolni és életmódot váltani, hiába mondják azt, hogy ilyen az alkatod, el kell fogadni. Ha valamit nagyon akarsz, megéri változtatni! Én ma már tudom, hogy a sok kifogásnak és a rossz életmódnak köszönhettem a túlsúlyomat és az sem kifogás, hogy a fogamzásgátló miatt hízik az ember, hiszen én a mai napig szedem és mégis fogytam/fogyok a szedése alatt.

Hihetetlen érzés egy ruhaboltba úgy bemenni, hogy leveszek egy ruhát, és jó, vagy éppen nagy rám - már csak ezért az egyért is megéri kitartani! Már elmondhatom, hogy van S-es méretű felsőm is, ami hihetetlen!

Egy nagyon kedves barátom mondta nekem az alábbiakat, ami azóta is a mottóm, ezzel biztatnék mindenkit arra, hogy soha nem késő elkezdeni: "Ha képes voltál arra, hogy olyan gyökeresen megváltoztasd az életed és voltál olyan kitartó, hogy megszabadulj 30 kg-tól, akkor te már elértél mindent, amit lehetett az életben, most már csak az a dolgod, hogy kövesd az álmaidat. Az életben most már minden sikerülni fog, hiszen ilyen kitartó embernek minden sikerül, amit csak elképzelt."

Elindult az Ez zsír! fogyókúrás- és
életmódprogramunk!

REGISZTRÁLNI SZERETNÉK!

Csatlakozz hozzánk iWiW-en és Facebookon!



Sikertörténet: Minden egy uszodabérlettel kezdődött - Közel 40 kilót fogyott Krisztinahttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20120725-sikertortenet-minden-egy-uszodaberlettel-kezdodott-kozel-40-kilot-fogyott.htmlSikertörténet: összesen 100 kilót fogyott Edit és Péterhttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20120719-fogyokuras-sikertortenet-agyalapi-mirigy-daganat-miatt-hizott-el-edit-de.htmlSikertörténet: 128 kilóról indult Adrienn - Már nincs messze a 75 kilós álomsúlyhttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20120712-fogyokuras-sikertortenet-egy-tragedia-miatt-lett-tulsulyos-adrienn.htmlSikertörténet: Tibi fél év alatt 40 kilót fogyotthttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20120613-sikertortenet-tibi-fel-ev-alatt-40-kilot-fogyott.htmlSikertörténet: 40 évesen sem késő elkezdeni! Zsuzsa csak 5 kilót fogyott, de évtizedeket fiatalodotthttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20120503-sikertortenet-zsuzsa-csak-5-kilot-fogyott-de-evtizedeket-fiatalodott.htmlSikertörténet: Dóra: Nem akartam a kövér és csúfolható lány lennihttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20120615-fogyokuras-sikertortenet.htmlSikertörténet: Roland: Ha lett volna 3 kívánságom, az lett volna az első, hogy fogyjak le!http://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20120606-sikertortenet-roland-nehany-honap-alatt-35-kilot-fogyott.htmlSikertörténet: Judit: Utáltam magam és meg akartam halnihttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20120530-sikertortenet-utaltam-magam-es-meg-akartam-halni-judit-35.htmlSikertörténet: Íímea: Nem a mérlegen látszik a fogyáshttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20120705-sikertortenet-timea-31-kilotol-szabadult-meg.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.