Kate Moss hetedhét országra szóló kokainbotránya

Kate Moss fashion week címlap drog kokain Pete Doherty botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kate Moss sosem arról volt híres, hogy ő az egészséges nő megtestesítője. Többen anorexiával is vádolták, bár ez némiképp túlzás, úgy érzem. A '90-es években erősen kilógott a Cindy Crawford, Claudia Schiffer, Helena Christensen és Naomi Cambell által képviselt szupermodell típusból, valami miatt mégis a csapat része lett. Különleges volt.

Olyannyira, hogy ez a véznának tartott rút kiskacsa vált a legsikeresebb és legkeresettebb modellé mind közül. Kate Moss amellett, hogy keményen dolgozott mindig is, a bulira sem sajnálta az energiát. Ami a legnagyobb érdeklődést váltotta ki esetében, azok a korántsem kiegyensúlyozott párkapcsolatai. Kate Mossnak ugyanis van egy olyan szokása, hogy a rosszfiúkra bukik, és emiatt már többször bajba került. Ehhez a kis defekthez köthető az egyik legnagyobb kokainbotrány, ami megrengette az egész világot.

AFP
AFP

2005. szeptember 15-én a Daily Mirror címlapján hozott le egy képet, ahol a modell éppen néhány gondosan kiterített fehér csík fölé hajol a Babyshambles stúdiózásának helyszínén. Az aktuális pasija, a kábítószerekkel igencsak jó barátságban álló Pete Doherty ennek a zenekarnak volt az énekese. A kép azonban nem volt elég, a riportból azt is megtudhattuk, hogy Kate-nek 40 perc alatt sikerült öt csíkot felszippantania a kokainból, ami gyakorlott fogyasztók között sem kis teljesítmény. Hogy hogyan került a fotó és az infó a Daily Mirror szerkesztőségébe, arról leginkább csak sejtések vannak. A gyanú a zenekar exmenedzserére, James Mulordra terelődött, aki állítólag 150 000 fontot kapott a képért, amit rendes kábítószeres módjára heroinra költött.

Az esemény egyből elindította a lavinát. Öt nappal később a H&M, amivel Kate-nek 4 millió fontos szerződése volt, kirúgta a modellt, majd másnap a Chanel adott ki egy nyilatkozatot, miszerint októberben nem hosszabbítja meg a modell szerződését - habár tagadták, hogy ennek bármi köze lenne a drogbotrányhoz. A Burberry azonban már nem volt ennyire finom, ők is dobták Mosst, aki talán karrierje egyik legnehezebb pontjához érkezett óvatlansága miatt, és amit bocsánatkérő nyilatkozattal próbált jóvá tenni. A divatszakmában eltöltött sok év azonban igaz barátokat is hozott, és volt, aki kiállt mellette. Alexander McQueen a védelmébe vette, sőt a Dior is felvállalta és megtartotta legújabb kampányának arcának. Persze a modell tudta, hogy egy bocsánatkéréssel nem ússza meg a dolgot, észhez tért, novemberben szakított rosszhírű barátjával, Dohertyvel és bevonult a világ egyik legmenőbb drogelvonójára.

Northfoto
Northfoto

A terápia sikeresnek bizonyult, de ezzel még nem volt vége a sztorinak, hiszen visszatérve a szigetországba még egy tárgyalás is várt rá. Végül a vádakat ejtették - a brit jogrendszer alapján az még nem bizonyítható drogfogyasztás, ha valaki egy kupac kokain fölé hajol. Ezzel az ítélettel 2006 júniusában a divatvilág fellélegzett, és feloldozta a modellt bűnei alól. Az egész botrányban az a legnagyobb fricska, hogy egy évvel a lebukás után Moss keresettebb lett, mint valaha, éves jövedelme pedig egyenesen megduplázódott.

Nem Kate Moss az egyetlen, aki belesétált a kokain csapdájába. Naomi Campbellt is meggyanúsították, hogy túlságosan szeret partizni. A szupermodell később be is ismerte, hogy problémái vannak a kábítószerrel és az itallal egyaránt. A kokain azonban mindennapos jelenség a divatvilágban. A stresszes munka és az egészségtelen életmód mellett sok modell partiról partira jár, ahol szinte kikerülhetetlen a kábítószerrel való érintkezés. Van, akinek mégis sikerül nemet mondania, de sokan belecsúsznak, és legtöbbször a lejtőn már nincs megállás.

Divatbotrányok: Már 11 évesen prostit alakított a modellként ismertté vált Brooke Shieldshttp://www.life.hu/legytrendi/20120803-brooke-shields-szineszno-a-kek-laguna-sztarja-11-evesen-kurva.htmlDivatbotrányok: Elhízott lúzer srácból pillanatok alatt szexszimbólum lett Marc Jacobshttp://www.life.hu/legytrendi/20120719-marc-jacobs-botranyos-atalakulasa-luzer-sracbol-pillanatok-alatt-szexszimbolum.htmlDivatbotrányok: 15 éve gyilkolták meg Gianni Versacéthttp://www.life.hu/legytrendi/20120712-divatbotranyok-15-eve-gyilkoltak-meg-a-hires-divattervezot-gianni-versacet.htmlDivatbotrányok: Hitler szabójahttp://www.life.hu/legytrendi/20120706-divatbotranyok-hitler-szaboja-hugo-boss.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.