Aki kövér, az ne vállaljon gyereket?

kövér gyermekvállalás autizmus elhízás egészséges életmód Ez Zsír! fogyókúra túlsúlyos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A túlsúlyos férfiak és nők gyakran találkoznak megalázó helyzetekkel, gondokkal a pár- és munkakeresésnél, emellett nehezebben születik gyermekük, de most egy túlsúlyos amerikai férfitől még a gyermekeit is elvették - vajon jogosan?

Túl kövér apának

A 38 éves ottawai férfi feleségével öt- és hatéves fiaikat nevelték, míg a gyerekeket egy éve állami gondozásba nem vették az asszony idegösszeomlása és túladagolás gyanúja miatt. Az egyébként 163 kilós férfi vissza szerette volna kapni fiait, de a Fellebviteli Bíróság másképp döntött: szerintük a kórosan kövér, az általuk előírt vizsgálaton rossz egészségi állapotot mutató, egy rövid séta alatt is kifulladó férfi nem alkalmas két mozgékony kisfiú nevelésére. A döntéshez orvosi szakvéleményt is figyelembe vettek, ahogy azt is, hogy a férfi korábban marihuánát fogyasztott, és több dühkitörése is volt. A döntés igazi oka azonban 163 kilója volt, mivel a bíró szerint nem lehet egyszerre lefogyni, és két eleven fiút nevelni. Pedig az apa szívesen megpróbálta volna, már 68 kilót fogyott is a cél érdekében, azonban a bíróságnak ez sem volt elég, a fiúk valószínűleg nevelőszülőkhöz kerülnek.

Thinkstock
Thinkstock

Nagyobb az esély az autizmusra és a metabolikus szindrómára is

A túlsúlyos szülőknek nem csak a mozgékonyságukkal van probléma, eleve nehezebben születik gyermekük, kockázatosabb a terhesség és a szülés, és nagyobb arányú a csecsemőkori halandóság is. Emellett új kutatási eredmények szerint az anya jelentős túlsúlya az autizmus kialakulásában is szerepet játszhat: a súlyfelesleggel, magas vérnyomással és -vércukorszinttel küzdő várandós anyukák 67 százalékkal nagyobb valószínűséggel hoznak világra autista gyermeket, mivel ezek a kóros állapotok a magzat idegrendszeri fejlődését nagyban befolyásolják.

Emellett a túlsúlyos, étrendjére nem ügyelő anyáknak nagyobb eséllyel születik kiugróan nagy súlyú, vagy már eleve túl magas vércukorszinttel élő gyermeke, de a koraszülés kockázata is nagyobb körükben. Így a gyermek nagyobb eséllyel szenved majd később metabolikus szindrómában, mely magas vérnyomással, inzulinrezisztenciával, hasi zsírpárnákkal, magas koleszterinszinttel járó betegség, mely kezeletlenül nemcsak az élet minőségét rontja, de a hosszát is csökkenti.

Kövér szülők kövér gyereket nevelnek?

Azokban a családokban, ahol mindkét szülő túlsúlyos, tizenkétszer nagyobb eséllyel lesz a gyermek is az. Ennek oka rendkívül egyszerű: a gyermek a szülei példáját követi, s ha azok egész nap egészségtelen, kalóriadús ételeket-italokat fogyasztanak, a gyermeknek is az válik természetessé - nehéz lenne elvárni egy ötévestől, hogy otthon a hamburger vagy a sütemények helyett több zöldséget követeljen magának. De a gyerekek hizlalása gyakran már a hozzátáplálásnál elkezdődik: a "minden problémára megoldás egy finom falat" felfogást már kisgyermekekbe is beleplántálhatják a szülők, ha minden esetben étellel vigasztalják, jutalmazzák vagy hallgattatják el. Emellett hazánkban főleg az a kényszer káros, mely szerint a tányéron lévő összes ételt meg kell enni, akkor is, ha már tele a pocak, és az a jó gyerek, amelyik párnásra hízik. Óvodás- és iskoláskorban pedig a cukros, szénsavas üdítők, a csokik cukorkák és chipszek tesznek azért, hogy a gyermek kórosan elhízott legyen: aki egy kicsit is törődik gyermeke egészségével, jobban teszi, ha óva inti ezektől a termékektől és a túletetéstől.

Thinkstock
Thinkstock

Elhízott ember is lehet jó, vékony is lehet rossz szülő

Bár a túlsúlyos szülők igenis felelősek azért, hogy gyermeküket hogyan és mivel táplálják, ez korántsem jelenti azt, hogy minden molett anyától és pocakos papától el kéne venni a gyermekét, hiszen eltekintve attól, hogy nem tudnak annyira gyorsan és sokat mozogni, ők is lehetnek jó szülők. Nem is beszélve arról, hogy sok nő pont a terhesség és a gyermekágy időszakában hízik meg, vagy eleve olyan betegséggel küzd, mely nagyon megnehezíti a fogyást. Azt, hogy valaki jó szülő-e vagy rossz, nemcsak a súlya határozza meg, de minden szülőnek, legyen ötven vagy százötven kiló, kötelessége lehetőségeihez mérten a legegészségesebben táplálni gyermekét, és biztosítani számára a napi testmozgást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.