Sikertörténet: Tamás 54 kilót adott le - Így már a lányoknak is bejön a 21 éves fiú

Sikersztori diéta fogyás sikertörténet életmódváltás egészséges életmód Ez Zsír! fogyókúra mozgás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tamás fiatal kora ellenére hatalmas változáson van túl: gyermekkorától kialakult jelentős túlsúlyát 17 évesen adta le, összesen 54 kilót fogyott, ráadásul azóta is tartja a súlyát.

A most 21 éves Tamás 6 évesen már 40 kilót nyomott, köszönhetően a sok finomságnak, no meg a genetikának.

"Már 3 éves koromtól kezdve kövér voltam, a szüleim kivizsgálásokra is elvittek, de semmiféle betegséget nem fedeztek fel a háttérben. Egyrészt apai ágról valószínűleg örököltem az alkatomat, másrészt nagyon szerettem enni. Annyira duci voltam, hogy első osztályba 40 kilósan mentem, és utána is folyamatosan rakódtak rám a kilók. Anyukám nagyon vékony, folyamatosan figyelmeztetett, hogy ne egyek esténként, de én imádtam enni: először ettem egy jót otthon, utána meg átmentem a nagymamáékhoz, és ott is jól laktam. Hiába tett anyukám erőfeszítéseket, én lázadtam, és ahogy egyre jobban kitágult a gyomrom, egyre többet ettem. Persze csúfoltak az iskolában, de ez sem érdekelt, ahogyan az sem, hogy kövér vagyok: 14-15 évesen már 121 kilót nyomtam."

A kamaszkorral azonban Tamásban is elindultak a változások, 16 éves korában elkezdett diétázni és sportolni, aminek igen hamar megmutatkozott az eredménye.

"Középiskolában egy idő után feltűnt, hogy a többieknek már van barátnőjük, míg nekem nincs, illetve elkezdődtek a a rosszulléteim: nagyon magas vérnyomásom alakult ki, a családom is szenved ettől, és engem is utolért. A háziorvos javasolta, hogy próbáljak meg lefogyni, mert a már kialakult magas vérnyomás mellett a cukorbetegség is fenyeget. Hazaérve belenéztem a tükörbe, és akkor először valóban megláttam magam. Szélesebb voltam, mint a tükör, és ezen igencsak elgondolkodtam, majd eldöntöttem, hogy le kell fogynom. Elkezdtem nézegetni az interneten, hogy milyen fogyókúrák elérhetők, és megtaláltam a 90 napos diétát. Ebben megszabják, hogy az ember mit ehet reggel, délben és este. Kicsit átalakítottam a magam szájízére, a délelőtti gyümölcsevést betartottam, de ebédre azt ettem, amit anyukám főzött, csak jóval kevesebbet, illetve sok levest. Tésztát, kenyeret egy évig nem is láttam, és este is csak gyümölcsöt ettem, meg levest. Ma már szerintem nem bírnám ezt betartani, nem tudom, akkor mi történt velem, de bírtam. Az első két hét nehéz volt, míg a gyomrom is összeszűkült, de aztán szerencsére hamar megindult a fogyásom, volt olyan hét, hogy 7 kilót fogytam."

ADJ ERŐT MÁSOKNAK! TE HOGYAN FOGYTÁL LE?

Írjátok meg nekünk az info@life.hu e-mail címünkre nevetek, lakóhelyetek, életkorotok és jelenlegi testsúlyotok kíséretében, hogy hány kilót sikerült leadnotok és milyen módszerrel. Pár sorban írjátok meg a történetet, és nagyon fontos, hogy csatoljatok hozzá fényképet: fogyás előtt - fogyás után.




Egy év alatt végül Tamás több mint 50 kilótól szabadult meg, és rengeteget sportolt is. A sikertől megmámorosodva egy időre ugyan átesett a ló túloldalára, de ma már a számára ideális testsúllyal él.

"A diétámat nagyjából egy évig csináltam, először 100 kiló volt a kitűzött álomsúly, majd mikor ezt hamar elértem, jött a 90, aztán a 80... végül 67 kilóra fogytam csupán az életmódváltással, semmiféle gyógyszert nem szedtem. Ilyen vékonyan viszont már borzasztóan néztem ki, az immunrendszerem teljesen legyengült, amit el lehetett kapni, azt el is kaptam, állandó fejfájás gyötört, össze voltam esve. Anyukám ezt már nem nézhette, ezért beszélt velem, hogy egy kicsit hízzak az egészségem érdekében. Kicsit változatosabban, többet ettem, és 75 kilóra híztam, amit egy évig tartottam is, most pedig 75-80 kiló között vagyok. Ma is odafigyelek arra, mit eszek, bár nagyon szeretem a tésztákat, egy éve nem ettem belőle, nem akarok visszahízni. Korábban napi hat szelet fehér kenyeret ettem, ma beérem három szelet magvas rozskenyérrel, és továbbra is rengeteg gyümölcsöt eszem, szerencsére mindig is szerettem mindenfélét.

A fogyásban egyébként a sport is rengeteget segített. Gyermekkorom óta futballozom, a fogyókúra kezdetekor ehhez hozzávettem minden reggel a futást is, kicsit speciális módon: még nyáron is hosszúnadrágban, két pulóverben, folpackkal körbetekerve futottam a köröket. Uszodába pedig minden délután elmentem, ott egy órát úsztam intenzíven, pár perces pihenőkkel. Este pedig, ha maradt még energiám, akkor lementem focizni: nem is csoda, hogy ennyi programmal alig jutott eszembe az evés. Ma már nem sportolok ennyit, a foci megmaradt, ahogy a heti egyszeri úszás is, időnként pedig, ha látom, hogy felszedtem pár kilót, futok is."

A nagy változást mások is észrevették, és a mai napig sokan kérnek tanácsot Tamástól a fogyókúrához. A megfelelő kinézethez viszont Tamásnak a fogyás mellett két műtéten is át kellett esnie.

"Kisvárosban élek, így sokaknak feltűnt, hogy mennyire lefogytam. Némelyek viszont nem ismertek meg, megkérdezték anyukámat, hogy ki ez itt mellette, ő meg mondta, hogy a fiam. Az ismerősök meg csak csodálkoztak, hogy nem ilyennek láttak utoljára. Akik megismertek, azok sokszor megállítottak az utcán, hogy meséljem el a fogyásom történetét, és megdicsértek, ez nagyon jólesett, és motivált is. Észrevettem, hogy a lányoknak is sokkal jobban tetszem vékonyabban, ez is erőt adott a fogyókúra folytatásához - kell a pozitív visszajelzés. Viszont a fogyáshoz a bőröm nem tudott idomulni, olyan melleim voltak, mint egy nőnek, és a hasamon is megnyúlt a bőr. Így addig keresgéltem, míg találtam Magyarországon egy kórházat, ahol akkoriban ingyen végezték el a korrekciót a lefogyott embereknél. Bár a szüleim nagyon ellenezték, én rászántam magam, mert nem tudtam úgy levetkőzni a strandon, hogy ne nézzék a bőrömet. A hasamat és a melleimet is megműtötték, igaz, a nyomai látszanak, de sokkal jobban nézek így ki. Teljes értékű életet akartam élni, és ez csak így, műtéttel ment."

Elindult az Ez zsír! fogyókúrás- és
életmódprogramunk!

REGISZTRÁLNI SZERETNÉK!

Csatlakozz hozzánk iWiW-en és Facebookon!




Sikertörténet: Judit: Nyolc éve nem voltam ilyen jó formában, mint most, három gyerek utánhttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20120906-fogyokuras-sikertortenet-judit-100-kilorol-fogyott-le-csaladanyakent-bombaformaban.htmlSikertörténet: Ötvenkilós csinos nő lett a duci kismamából - 16 kilót fogyott Krisztina gyerekszülés utánhttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20120829-fogyokuras-sikertortenet-16-kilot-fogyott-a-duci-kismama.htmlSikertörténet: Nem ismernek meg az osztálytársaim az utcán - Zsófi 30 kilót fogyotthttp://www.life.hu/ez-zsir/20120823-fogyokuras-sikertortenet-zsofi-30-kilot-fogyott.htmlSikertörténet: Anna: Most már bátran kifekszem napozni a strandon!http://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20120806-sikertortenet-anna-a-lassu-de-biztos-fogyasban-hisz-6-kilotol.htmlSikertörténet: Megbetegedtem a fogyasztó tablettától - Tímea végül a helyes módszerrel 30 kilót fogyotthttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20120725-sikertortenet-timea-megbetegedett-a-fogyaszto-tablettatol-majd-a-helyes-modszerrel.htmlSikertörténet: Minden egy uszodabérlettel kezdődött - Közel 40 kilót fogyott Krisztinahttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20120725-sikertortenet-minden-egy-uszodaberlettel-kezdodott-kozel-40-kilot-fogyott.htmlSikertörténet: összesen 100 kilót fogyott Edit és Péterhttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20120719-fogyokuras-sikertortenet-agyalapi-mirigy-daganat-miatt-hizott-el-edit-de.htmlSikertörténet: 128 kilóról indult Adrienn - Már nincs messze a 75 kilós álomsúlyhttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20120712-fogyokuras-sikertortenet-egy-tragedia-miatt-lett-tulsulyos-adrienn.htmlSikertörténet: Tibi fél év alatt 40 kilót fogyotthttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20120613-sikertortenet-tibi-fel-ev-alatt-40-kilot-fogyott.htmlSikertörténet: 40 évesen sem késő elkezdeni! Zsuzsa csak 5 kilót fogyott, de évtizedeket fiatalodotthttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20120503-sikertortenet-zsuzsa-csak-5-kilot-fogyott-de-evtizedeket-fiatalodott.htmlSikertörténet: Dóra: Nem akartam a kövér és csúfolható lány lennihttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20120615-fogyokuras-sikertortenet.htmlSikertörténet: Roland: Ha lett volna 3 kívánságom, az lett volna az első, hogy fogyjak le!http://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20120606-sikertortenet-roland-nehany-honap-alatt-35-kilot-fogyott.htmlSikertörténet: Judit: Utáltam magam és meg akartam halnihttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20120530-sikertortenet-utaltam-magam-es-meg-akartam-halni-judit-35.htmlSikertörténet: Íímea: Nem a mérlegen látszik a fogyáshttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20120705-sikertortenet-timea-31-kilotol-szabadult-meg.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.