Takács Nóra szakács főzés Amerika Julia Child Meryl Streep konyha
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Él a sztereotípia: az amerikaiak kövérek, egyfolytában hamburgert és gyorséttermi kaját esznek. Nos, ez részben igaz, részben viszont hülyeség. Az azonban bizonyos, hogy nemzetük kulináris felemelkedésében nagyban közrejátszott egy korántsem dekoratív nő, a '60-as évek híres szakácsnője, televíziós személyisége, Julia Child.
Cikkünk szerzője Takács Nóra, a Hogyan legyek jó nő? sorozat háziasszonya

Csatlakozz Nórához az iWiW-en és a Facebookon!


Julia 1912. augusztus 15-én született Pasadenában, egy meglehetősen jómódú család első gyermekeként. Apja egyetemet végzett, édesanyja pedig egy nagy papírgyár örököse volt, így megélhetési problémáik nemigen akadtak. Julia jó gyerek volt, jól tanult, jól viselkedett, szeretett sportolni. Elsősorban a kosárlabdát kedvelte, ami a maga 188 centiméterével teljesen logikus választásnak tűnt. Történelem szakon végzett, a diploma megszerzése után pedig rögtön munkába állt. Különböző cégek reklámosztályán dolgozott, újságot írt, reklámforgatásokon vett részt évekig, így volt ideje alaposan megismerni, tanulmányozni a tévés szakma háttérmunkáját. Teljesen ésszerű lenne azt gondolni, hogy televíziós szereplése valahonnan innen indult, azonban Julia élete sokkal érdekesebb fordulatot vett, és csak később kanyarodott vissza a tévé világához.

AFP
AFP



A második világháború alatt Julia a hadseregnél és a tengerészetnél is jelentkezett szolgálatra, magassága miatt azonban sehová sem vették fel. Ekkor került az OSS (Office of Strategic Services - a CIA egyik elődszervezete) washingtoni irodájához gépírónőnek, ahol többéves tapasztalatának hála hamarjában előléptették szigorúan titkos munkakörbe, közvetlenül William Donovan tábornok alá. Bizalmas iratokat gépelt, katalogizált, és továbbított olyan szakmai alázattal, megbízhatósággal és profizmussal, hogy 1944-ben Sri Lankára küldték, ahol szintén a titkos iratok, információk kezelése volt a fő feladata. A munka és a háború viszontagságai közben jutott némi ideje a magánéletére is: beleszeretett egyik kollégájába, Paul Cushing Childba, akiben végre megtalálta mindazt, amire mindig is vágyott. Szerelmük erősnek bizonyult, még akkor is sziklaszilárdan kitartott, amikor Juliát áthelyezték Kínába. Ő lett az ottani OSS iroda vezetője, szolgálataiért kitüntetésben is részesült. A háború végeztével a szerelmesek együtt tértek haza Amerikába, és 1946-ban, nagy örömükre összeházasodtak.

Isteni, mégis egészséges ételek receptjeivel vár a Webszakács! Katt ide!





AFP
AFP


1951-ben a három nő megnyitotta első főzőiskoláját, ami nagy sikert aratott. A könyv kiadásával azonban még vártak egy kicsit, egyre csak keresték és tökéletesítették a recepteket, hogy a könyv hibátlan legyen. Így is lett. Közel 10 év tapasztalatát sűrítették a szokatlanul vaskos, 700 oldalas kiadványba, ami végül 1960-ben jelent meg Mastering the Art of French Cooking címmel. A könyvet szinte azonnal elkapkodták, szédületesen nagyot szólt. Mindenki dicsérte: vásárló, fogyasztó, kritikus, kezdő háziasszony egyaránt. Részletes, jól illusztrált, könnyen érthető, követhető alapművet sikerült alkotniuk, amit még most, ötven évvel később is meg lehet venni a könyvesboltokban. Jó példa ez arra, hogy az alapos munkához idő kell. 10 évbe telt ugyan, de megérte várni, a könyv tökéletesre sikerült. Ezt jól kifőzték a lányok.

Juliát a könyv megjelenése után egyre több helyre hívták interjúra, köztük egy főzőbemutatóra is, ahol mindenki nagy örömére omlettet készített. Hogy mi volt ebben annyira különleges, mai szemmel nehéz megérteni, de akkor secperc alatt megszerették a magas nőt - és a főztjét is. A WGBH csatorna azonnal lecsapott rá, és felajánlották, hogy vezessen saját főzőműsort, amit Julia természetesen örömmel elfogadott. Így indult útjára 1963. február 11-én a The French Chef, azaz a Francia főszakács című műsor, ami 10 évig sikeresen futott a tévében. Miközben egyre több nézőt szerzett magának a műsor, a konyhára is szépen hozott. A következő években Peabody- és Emmy-díjjal jutalmazták Julia munkáját, közvetlen, kedves személyiségét hamar megszerette az egész ország és a szakma is rajongott érte. Tévés szereplései mellett, amikor csak tudott, szakított időt az írásnak is. Életében közel 20 könyvet írt, hol egyedül, hol társszerzőként vett részt a munkálatokban. Számtalan díjat nyert a kiadványokkal, a kiadók pedig versenyeztek érte. Ugyanis amint megjelentetett egy újabb könyvet, az biztosan bestseller lett napokon belül. Julia megdöbbentően hosszú és sikeres karriert futott be, még 2000-ben is készültek főzőműsorához újabb epizódok. A közönség pedig épp olyan szeretettel fogadta az új részeket, mint negyven évvel korábban. A főzés az élete részévé vált, mivel gyermeke sosem született, munkáját tekintette annak. 1994-ben elveszítette szeretett férjét, ami nagyon megrendítette az idős asszonyt, de nem tört meg. Hat évig még aktívan dolgozott, de a 2000-es forgatásokat követően úgy döntött, ideje nyugdíjba vonulni. Önszántából beköltözött egy kaliforniai idősotthonba, ahol végül 2004. augusztus 13-án meghalt. Két nappal 92. születésnapja előtt.

Juliát munkájáért cserébe tiszteletbeli doktori címmel tüntette ki a Harvard Egyetem, a Művészeti és Tudományos Akadémia tagjává választották, és megkapta a francia becsületrendet is. Életéről 2009-ben Meryl Streep főszereplésével film is készült Julie & Julia címmel. Konyháját ma múzeum őrzi, benne az ikonikussá vált rézedényekkel, tányérokkal, kanalakkal és a szokatlanul magasra szabott konyhai bútorokkal. Munkásságát mindenki nagyra tartja, nincs olyan amerikai, aki ne tudná, ki is az a Julia Child. Mindenki ismerte, mindenki szerette, és senki sem tudott betelni vele.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.