4 hely Lengyelországban, amit nem szabad kihagyni

utazás szórakozás program szabadidő Lengyelország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Lengyelországba induló magyar turisták leggyakrabban Krakkót vagy Zakopanét választják úti célul. Pedig e két - egyébként valóban gyönyörű - helyen kívül is van még látnivaló bőven a hatalmas országban.  

1. Wieliczka: Szent Kinga sóbányája

A Krakkótól nem messze fekvő, 300 kilométernyi bányalabirintusnak magyar vonatkozása is van. IV. Béla király lánya, Kinga 1239-ben ment feleségül Boleszláv lengyel királyhoz. A királyné megszerette második hazáját, így amikor a tatárok Lengyelország ellen támadtak, hazatért, hogy apjától kérjen segítséget. Ekkor kapta meg Erdélyben a máramarosi sóbányát. Úgy tartják, hogy a királyné ekkor bedobta a gyűrűjét egy aknába, és csodák csodájára a gyűrű nem sokkal később az általa alapított wieliczkai sóbánya egyik sótömbjéből került elő. Ma közel két órán át barangolhatsz vezetett túrák keretében a sóbányában: megcsodálhatod a Kinga gyűrűjének megtalálását ábrázoló szobrot, a föld alatti kápolnákat, amelyekben minden szobrot és díszt sóból készítettek, a 122 méter mélyen fekvő Varsó-termet, ahol bálokat, esküvőket, koncerteket rendeznek, majd a túra végén gyorslifttel térhetsz vissza a felszínre. Érdemes tudni, hogy a bányában sosem megy a hőmérséklet 14 Celsius fok fölé, és az sem baj, ha nem tűsarkúban kényelmetlenkeded végig az útvonalat - amely egyébként a kitermelt aknáknak mindössze egyetlen százaléka!

Thinkstock
Thinkstock

2. Wadowice és Czechostowa: lelki úti célok

Elsősorban a katolikus hívőknek lehet érdekes a Krakkótól szintén nem messze fekvő Wadowice, a néhai II. János Pál pápa, eredeti nevén Karol Wojtyla szülőhelye. A 20.000 lakosú településen a pápa szülőházában múzeum működik. Czechostowát Lengyelország lelki fővárosaként is emlegetik, ez az ország első számú zarándokhelye. A Jasna Góra-i kolostorban őrzött Fekete Madonna Európa egyik legismertebb Szűz Mária-ábrázolása. A legenda szerint Szent Lukács evangelista festette egy cédrustáblára, amely a Szent Család otthonából származott. Egy irat szerint Jeruzsálemből Konstantinápolyon és Belzen keresztül került a kolostorba 1382-ben.

AFP
AFP

3. Gdansk: Észak gyöngyszeme

A Balti-tenger partján, a Gdanski öbölben elhelyezkedő Gdansk a szomszédos Gdyniával és Sopottal együtt alkotja a közel egymillió főt számláló Trójmiastót, azaz Hármasvárost. Gdansk a középkor egyik fontos kikötővárosa, a Hanza-szövetség tagja volt Danzig néven. A történelmi belváros nevezetességei, amelyek az Ulica Dluga és a Dlugi Targ területén, az úgynevezett Királyi úton helyezkednek el, ezt a korszakot tükrözik. A 14. századi, monumentális városháza és később hozzáépített tornya, a gótikus Mária-templom, amely Európa legnagyobb téglatemploma, valamint Gdansk legrégebbi temploma, a gótikus Szent Katalin-templom mind a város középkori gazdagságát dicsérik. Sopot a szórakozást kedvelők városa, Gdynia pedig a Balti-tenger mai egyik legnagyobb kikötője. 1980-ban Gdanskban indult a Szolidaritás nevű mozgalom története is, amely később a kommunista rendszer bukásához vezetett: a gdanski hajógyár sztrájkját Lech Walesa vezette.

Thinkstock
Thinkstock

4. Torun: Kopernikusz városa

A Visztula két partjára épült Torun szinte teljesen megőrizte középkori arculatát, és a mai Lengyelországban a gótikus építészet egyik legnagyobb összefüggő tárháza. Nem véletlen, hogy óvárosa az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. Egyik legfontosabb látnivalója a gótikus Városháza, amelynek tornyából felülnézetből is megcsodálhatod a kisvárost. De érdemes felkeresni a keresztes lovagvár romjait, a Ferde-tornyot, a középkori városfalakat, városkapukat és a három óvárosi gótikus templomot is. A Kopernikusz-ház és a Kopernikusz-szobor a város híres szülöttére emlékeztet.

Thinkstock
Thinkstock

Nápoly - 6 titok, amit tudnod kell a városrólhttp://www.life.hu/lifeutazas/20121030-utazas-szorakozas-program-napoly-6-nagy-titka.htmlA világ legmeghökkentőbb éttermeihttp://www.life.hu/lifeutazas/20121026-szorakozas-gasztronomia-utazas-ime-a-vilag-legmeghokkentobb-ettermei.htmlA 4 legjobb úti cél Csehországbanhttp://www.life.hu/lifeutazas/20121024-szorakozas-utazas-program-pragan-kivul-is-van-elet-avagy-a.htmlKödös vámpírromantika, férjgyilkos úrnő - 4 legendás vár Magyarországon, amit ne hagyj kihttp://www.life.hu/lifeutazas/20121019-szorakozas-utazas-program-4-izgalmas-var-magyarorszagon.html4 különleges tengerpart, ahol ősszel is meleg vanhttp://www.life.hu/lifeutazas/20121017-utazas-szorakozas-program-4-tengerpart-ahol-osszel-is-meleg-van.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.