spórolás rezsi forint tippek költségvetés főzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Közeledik az új év kezdete, s vele az újfajta adók is, melyek ismét megterhelik az amúgy is szűkre szabott családi költségvetést. Néhány trükk segítségével azonban még így is ezreket spórolhatsz: megmutatjuk, hogyan!

Átgondoltabb költségvetés

Ha hó végén fogalmad sincs, hová folyt el a havi fizetésed, akkor érdemes háztartási könyvet vezetned a kiadásaidról. A módszer egyszerű, ám betartani már nem olyan könnyű: minden bevételedet és kiadásodat kíméletlenül fel kell írnod egy kis noteszbe, a kávéra és péksüteményre költött pár száz forintos tételektől kezdve az épp meglátott, csak most, csak itt akciós ruhákra, könyvekre, cipőkre költött összegekig. Ha sikerül lelkiismeretesen vezetned a könyvecskét, hó végén megdöbbenve látod majd, összesen mennyi pénzt költöttél olykor szükségtelen apróságokra, és honnan tudsz még lefaragni. Az átgondoltabb költségvetés átgondoltabb költekezéshez vezet majd, te pedig végre úgy érezheted, hogy a kezedben tartod pénzügyeid irányítását.

Thinkstock
Thinkstock

Kétszáz forintosokból akár egy nyaralásra való is kikerekedhet!

Az aprópénz lehúzza a pénztárcádat, vagy párod zsebében csörög állandóan? Keressetek egy nagyobb, zárható ládikát vagy perselyt, és dobáljátok bele! Ma már sokan a húsz- vagy ötvenforintosokat is otthagyják vásárlás után a pulton, de a sok kicsi sokra megy elv itt is érvényesül: az összegyűjtött kétszáz forintosokból akár a nyaralásra szánt költőpénz vagy egy rég vágyott drágább termék ára is összegyűlhet.

Csökkenő rezsi

Ha már bevezették a csekkadót, akkor muszáj lesz azt a pénzt kigazdálkodni a fogyasztás csökkentésével. A villanyszámla máris kisebb lesz, ha energiatakarékos izzókat vásárolsz, és rászoktatod a család tagjait arra, hogy ne hagyják égve a villanyt üres helyiségekben, és a tévé vagy számítógép se menjen feleslegesen. Ha villanybojlerrel melegítitek a vizet, akkor hosszú távon érdemes spórolni egy gázos változatra, de addig is köttessétek át az alacsonyabb költségű éjszakai áramra. A csöpögő csapokat is érdemes elzárni, kádban fürdés helyett zuhanyozni, a mosdóba vagy mosogatóba helyezett műanyag tálban összegyűlt vízzel pedig le lehet önteni a vécét: apróságnak tűnhet, de sok kicsit itt is sokra megy. A fűtésen is tudtok spórolni, ha éjszakára rászoktok az egyébként egészséges 18 fokban alvásra, és szőnyegekkel, meleg ruhákkal, papucsokkal a nappali húsz fokot is elviselitek a 22-23 helyett.

Csináld magad!

Ha eddig különböző cégektől rendelted az ebédet, szokj át a főzésre: ha már ketten vagy hárman vagytok, sokkal olcsóbban ki lehet jönni némi pepecselés árán. Érdemes figyelni a boltok akcióit, átgondoltan bevásárolni, és két-három naponta főzni egy nagy adagnyi ételt: amit nem esztek meg, mehet a fagyasztóba. Fodrászhoz, kozmetikushoz, manikűröshöz sem muszáj minden hónapban elmenni, hiszen a csináld magad hajvágással, hajfestéssel vagy az otthoni köröm- és bőrápolással havonta több ezer forintot spórolhatsz. Az új ruhák is sokba kerülnek, helyettük ma már egyre több minőségi turkálóban válogathatsz a szebbnél szebb - és olcsóbb - darabok között, és tizedannyiból megoldhatod akár magad, akár a család ruházkodását.

Mihez kezdjünk a nyakunkon maradt ünnepi menüvel?http://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20121217-mit-csinaljunk-a-karacsony-alkalmaval-megmaradt-unnepi-etelmaradekokkal.htmlMihez kezdjünk a nemkívánt ajándékokkal?http://www.life.hu/anyaskodj/20121217-a-nemkivant-karacsonyi-ajandekok-sorsa-jotallas-csere.htmlGarancia kontra jótállás: mi a különbség?http://www.life.hu/anyaskodj/20121217-garancia-kontra-jotallas-te-tisztaban-vagy-a-fogalmakkal.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.