Kilométer-számlálás: A leghatékonyabb diéta!

diéta kísérlet kutatás élelmiszer kalóriabevitel fogyókúra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fogyókúra során hiába tudjuk, hány kalóriát tartalmaz egy adott étel, a legújabb kutatási eredmények szerint nagyobb hatással van ránk, ha az étel energiatartalma mellett azt is feltüntetik, hogy a kalóriák elégetéséhez hány kilométert kellene gyalogolnunk.

Az elmúlt években az élelmiszerek címkézése jelentősen megváltozott, a gyártók ugyanis már nemcsak az összetevőket, hanem az élelmiszerek kalóriatartalmát is jelzik. De hogy ezek a címkék valójában hogyan érintik a táplálkozási szokásainkat, arról keveset tudunk.

Thinkstock
Thinkstock

Az Észak-Karolina Egyetem szakértői ezért 800 önkéntest kértek fel egy átfogó kísérletre. A jelentkezőket négy csoportra osztották és arra kérték őket, hogy válasszanak maguknak valamilyen gyorséttermi ételt. Az első csoportnak semmilyen információt nem adtak az ételekről, a második résztvevőinek megadták a kalóriatartalmat, a harmadik csoport tagjainak azt árulták el, hogy hány perc gyaloglással tudják ledolgozni az ennivalót, a negyedik csoport tagjai pedig azt láthatták a címkén, hogy hány kilométer sétába kerülne az adott étel.

Az eredményekből kiderült, hogy azok, akik semmilyen információt sem kaptak, átlagosan 1020 kalóriát vettek magukhoz, ez a felnőtt napi ajánlott kalóriabevitel körülbelül 40 százaléka. A második csoport tagjai, akik tudták az ételek energiatartalmát, csak 927 kalóriát fogyasztottak, míg a harmadik csoport tagjai 916-ot. A legkevesebb energiát azonban a negyedik csoport tagjai vitték be a szervezetükbe, átlagosan 826 kalóriát.

A tudósok szerint bár a kutatás kis létszámú volt, az eredményekből úgy tűnik, hogy a kilométer-számlálós címkézés a leghatásosabb. Az emberekben ugyanis így jobban realizálódik az ételek energiatartalma. A résztvevők 82 százaléka egyébként azt mondta, hogy a fizikai aktivitást mutató címkék hatnak rájuk a legjobban. A tanulmány az Appetite oldalain jelent meg.

Halálosan veszélyes! Terjed a diabulimiahttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20130128-diabulimia-egy-ujabb-halalosan-veszelyes-betegseg-az-etkezesi-zavarok-kozott.htmlNe dugd el a gyerek elől a csokit!http://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20130128-az-edessegek-szerepe-az-etrendunkben-es-az-eletunkben-biztonsegerzetet-es.htmlMiért nem úgy nézel ki, mint a többi anyuka?http://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20130125-76-kilotol-szabadult-meg-egy-tulsulyos-edesanya-a-fia-miatt.htmlKóstold meg Katalin hercegnőt!http://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20130124-katalin-hercegno-kate-middleton-portrejat-pizzabol-is-elkeszitettek.htmlGyetván Csaba 10 éves kora óta focizikhttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20130125-ez-zsir-magazin-40-adas-gyetvan-csaba-10-eves-kora.htmlKatalin hercegnő pilatesedzésekre járhttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20130121-pilatesszel-jogaval-es-kutyasetaltatassal-tartja-magat-formaban-katalin-hercegno.htmlA zsír, amire szükséged vanhttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20130117-tobbszorosen-telitetlen-zsirok-az-omega-3-es-omega-omega6-zsirsavak.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.