kommunikáció Majsai László beszéd beszédfejlődés pszichoterápia Life.hu szakértő Fekécs Éva szakértő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Life.hu két szakértője is Mariann segítségére sietett, aki nagyon aggódik, amiért a kétéves kislánya még nem beszél. Majsai László pszichopedagógus, nevelési tanácsadó, terapeuta és Fekécs Éva védőnő is ellátta tanácsaival a fiatal anyukát, aki így a probléma lelki és fizikai oldalát is megismerhette.

"Tisztelt Szakértő!

Azért fordulok önhöz, mert kezdek aggódni a kislányom miatt. Március közepén betöltötte a kétéves kort, azonban még nem szólalt meg. Van hangja, gügyög és olyan, mintha kitartóan magyarázna, értelmes szavakat azonban még nem hallottunk tőle. A védőnő szerint talán nem hall jól, ezért hallásvizsgálatra küldött minket. A kicsi azonban szerintünk jól hall, a nevére is hallgat, táncol, telefonról zenéket válogat magának. Tévét is néz, hallgat.

Minden másban teljesen egészséges, ezért kezdtünk el aggódni. A fiam sokkal hamarabb kezdett el beszélni, és mindent ugyanúgy csináltunk akkor is, mint most. Mi lehet az oka, hogy nem szólalt még meg? Szülőként mit tehetünk, hogy valahogy segítsük a fejlődési folyamatot? Milyen játékokkal, képzéssel, módszerekkel lehetne segíteni neki?

Várom a válaszát!
Mariann, egy aggódó anyuka"

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Majsai László szakértő válasza:
Kedves Anyuka!

Az általad leírt jelenség oka több minden lehet. Elengedhetetlen elsőként a szervi illetve egészségügyi problémák kizárása (hallás, beszédszervek fejlettsége, állapota, esetleges agyi, idegrendszeri sérülések), hogy ezután - természetesen szakember bevonásával (logopédus, pszichológus, fejlesztőpedagógus) - megkezdődhessen a kislány beszédfejlesztése.

Az jó kiindulás, hogy a gyermek érti a beszédet, kéréseket, utasításokat végrehajt, feladata szerint "használja" a hallását, amikor zenét hallgat és láthatóan élvezi azt. Az is pozitívum, hogy próbálja megértetni magát, hogy sajátságos "babanyelven" kommunikál a környezetével. Ezekkel a tényekkel kizárható jó néhány feltételezhető diagnózis, olyan is, amely a súlyosabbak közül való.

Nézzünk két lehetséges okot - természetesen a teljesség igénye nélkül:
1. Lassabb ütemű beszédfejlődés
Vannak gyermekek, akik fejlődési üteme a kortársaihoz képest lassabb, de az is előfordul, hogy a különböző részterületek tekintetében (mozgásfejlődés, értelmi fejlődés, szociális érettség, szobatisztaság) saját érési folyamatait tekintve sem egyenletes. "Az én okos gyermekem, már épít, egyedül eszik, de még mindig nem beszél!" - hallhatjuk egy-két szülőtől. És igen, ez lehetséges, sőt hétköznapi jelenség.

2. Megkésett beszédfejlődés, illetve afázia
Ennek hátterében a beszédszervek működési elégtelenségei (orrmandula, lenőtt nyelvfék, "nyelvbénulás"), ill. lélektani gondok is lehetnek (traumák, kevé, vagy szegényes kommunikáció a környezetében, megfelelő érzelmi biztonságérzet hiánya stb.).

Hogyan segíthetjük gyermekünket?
Beszéljünk hozzá sokat. Először vonjuk magunkra biztosan a figyelmét, és alakítsuk ki a szemkontaktust! Meséljünk neki, de ne csak esténként! Mondjunk neki ritmikus szövegeket (versikék, mondókák), beszélgessünk vele a napi teendők közben is (főzés, vásárlás, házi munkák)! Próbáljuk megérteni a "babanyelvi kifejezéseit", de mi sohase használjuk. Jelezzük, hogy értjük, amit mond, de rögtön mondjuk ki annak közérthető alakját is! Kövessük a szakemberek tanácsait, végezzük az általuk előírt, otthoni gyakorlatokat "rendületlenül", de sohasem kierőszakolva azt a gyerektől, mert az ellenállást válthat ki belőle! És nem csak a fejlesztő gyakorlatokkal szemben.

Ami a legfontosabb, hogy igyekezzünk türelemmel, elfogadással, szeretettel fordulni hozzá. Foglalkozni vele, hiszen a kommunikációs zavarok miatt feltehetően sok benne a szorongás, elkeseredés,vagy düh, ami amúgy is nagy teher a számára.

Üdvözlettel,
Majsai László


Fekécs Éva szakértő válasza:
Tisztelt aggódó Anyuka!

Megértem aggódását a kislánya beszédfejlődésével kapcsolatosan.
Javaslatom szerint először körültekintő vizsgálatra van szükség, amely alapján eldönthető, hogy szervi oka van-e annak, hogy a kétéves kislánya még nem beszél. A kivizsgálás jellegére és helyszínére vonatkozóan a helyi gyermekgyógyász szakorvos és védőnő tud megfelelő segítséget adni. Amennyiben szervi ok nincs, és a kislánya beszédfejlődése az eddigi szinten marad, akkor javasolt kérni a pszichológus segítségét.

Üdvözlettel:
Fekécs Éva, védőnő



Tedd fel kérdéseidet a szakerto@life.hu címen! Kérdéseddel együtt azt is írd meg, hogy a Life.hu melyik szakértőjétől szeretnél választ kapni. Ezt követően hamarosan megjelenik a cikk, amely segítséget nyújthat számodra.

Kövesd a Life.hu-t a Facebookon is!



Most megtudhatod, mennyire vagy stresszes!

Téged könnyen zavarba lehet hozni, vagy ember legyen a talpán, akitől megfutamodsz? Elemésztenek a gondok, vagy rugalmasan kezelsz mindenféle változást? Most kiderül!

Töltsd ki az ország nagy stressztesztjét!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.