Beverley Michell szülés Hetedik mennyország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Hetedik mennyország egykori sztárja, Beverley Mitchell életet adott első gyermekének.

Megszületett a 32 éves színésznő és férje, Michael Cameron közös babája. Kislányuk március 28-án látta meg a napvilágot. A pici lány 2,5 kilóval és 46 cm-rel jött világra Santa Monicában és a Kenzie Lynne nevet kapta. A baba nevét illetően a pár egészen a szülésig kivárt és csak akkor döntöttek, amikor már karjukban tarthatták a csemetéjüket. A színésznő korábban elárulta, hogy már van néhány lehetséges névváltozatuk, de csak akkor hozzák meg a végső döntést, amikor már kislányuk szemébe tudnak nézni.
"Találkozni akartunk vele először. Azt már tudom, hogy egy igazán aktív gyerek, hiszen végig mozgolódott és rugdosott az egész terhesség alatt" - mesélte szülése előtt Beverley.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A színésznő azt is elárulta, hogy a legközelebbi barátai közül ő az első, akinek gyereke születik, de nem fél attól, hogy jó tanácsok nélkül marad. A kolléganői - a Maffiózók sztárja, Jamie-Lynn Sigler és Channing Tatum dögös felesége, Jenna Dewan követendő példaként állnak előtte.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.