virtuális tér cyberbully közösségi oldalak kamasz zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyre nagyobb figyelmet kap a cyberbullying, ami nem véletlen. A kifejezés ugyanis elrabolt identitást, zaklató vagy lejárató levelek tömegét, gúnyos üzeneteket, gúnyrajzokat ugyanúgy jelenthet, mint Photosoppal eltorzított, lejárató fotók fellövését a netre.

Az elkövetők kamaszok, az áldozatok szintén kamaszok. Gyerekek, akik szinte fel sem mérik, mit tesznek, és gyerekek, akik életre szóló sebeket szereznek felelőtlen és sokszor könyörtelen társaik virtuális agressziója miatt.

Thinkstock
Thinkstock

Anna, 13 éves, egy vidéki iskola 7. osztályos tanulója

"Egy kicsit mindig kilógtam a sorból. Talán azért, mert a többiekkel ellentétben én imádok olvasni, egy kicsit befelé forduló voltam és vagyok. Velem nem nagyon tudott a többi lány mit kezdeni. Nem vagyok csúnya, de valahogy egyre többször ért a külsőm miatt megjegyzés. Először szóban, aztán elkezdődött a neten is. Egy közösségi oldalnak vagyok csak a tagja, illetve csak voltam, mert onnan is le kellett jelentkezzek a zaklatások miatt. Eleinte a hajamra tettek megjegyzést, azt írták, hogy vékonyszálú, kese. Aztán jött a bőröm, meg a szemem: 'Albínó vagy?' - kérdezték ismeretlenek. Illetve én nem tudom, kik kérdezhették, mert a profil, ahonnan jöttek a zaklatások, számomra ismeretlen volt. Én nem válaszoltam semmit, és ez talán még jobban feltüzelte őket: arra vonatkozóan tettek fel kérdéseket, hogy szexeltem-e már. (Megdugtak már téged? Szoptál már? Meg ilyenek.) Még később az egyik fiú osztálytársam szólt, hogy velem kapcsolatos pletyka kering a közösségi oldalon. Valaki vagy valakik azt terjesztették rólam, hogy egyszerre öt fiúval szexeltem a falunapon. Ekkor már nagyon elegem volt. Töröltem is magam a netről, és szóltam a szüleimnek is."

Bianka, 12 éves

"Én sejtem, kik kezdtek ki a neten, mert a való életben is haragban vagyok néhány lánnyal. Féltékenyek rám azért, mert jobban tanulok náluk, meg azért is, mert az egyik népszerű lány az osztályban egyre többet lógott velem, őket meg hanyagolta. Szerintem ezt nem tudták elviselni: kommentelni kezdték a fotóimat, a megjegyzéseimet. Gusztustalan kijelentéseket tettek rám, leleszbiztek, meg fenyegetőztek, hogy megvernek, kiütik a fogamat, ilyenek. Mindezt persze valami álprofil mögül, mert a valóságban nem merték ezt bevállalni. Nagyon sokat sírtam akkor, meg igazából féltem is, mert mi van, ha tényleg elkapnak valahol, amikor egyedül vagyok."

Thinkstock
Thinkstock

Milyen formái vannak a cyberbullyingnak? Néhány a sok közül:

1. Felzaklató tartalmú névtelen üzenetek, amely lehet kép, fotó, akár videó is. Érkezhet neten, mobilon, SMS, MMS formájában is. A legjellemzőbb mégis a közösségi oldalakon való garázdálkodás.

2. A személyes felhasználói fiók feltörése, akár úgy, hogy előzetesen trükkösen kicsalják a jelszót, esetleg kilesik azt. Sok estben azonban minden gond nélkül feltörik a gyerekek a kiszemelt áldozat fiókjait.

3. Az áldozat személyes adatainak felhasználásával, akár fotókkal együtt új profilt hoznak létre. Az áldozat nevében sértegetnek másokat, vagy önmagára nézve megalázó, kínos kijelentéseket tesznek, például szerelmet vallanak, szexet kínálnak fel idegen személyeknek.

4. Gyakori, néma telefonhívások, vagy obszcén, félelmet keltő bekiabálások.

5. Rosszindulatú pletyka virtuális útnak indítása, amely gyakran érzelmi vagy szexuális jellegű.

6. Mások megkeresése, netes szervezkedés annak érdekében, hogy az áldozatot ki tudják rekeszteni a közösségből.

Virtuális vesszőfutás

Egy 2006-os, a hagyományos és a virtuális zaklatás hatásait tanulmányozó kutatás arra mutat rá, hogy a netes zaklatás érzelmileg megterhelőbb, mint hagyományos formája. Ennek elsődleges oka, hogy kevésbé van mód elbújni előle. A közösségi oldalak átszövi a mindennapjainkat, a kamaszok életét pedig még inkább, hiszen életük jelentős része ott zajlik: társas kapcsolataik netes felületen bontakoznak ki, a számukra jelentős információikat ott szerzik be, és szórakozásuk is egyre inkább a nethez kötődik.

Thinkstock
Thinkstock



Az érzelmi terhet erősíti, hogy a zaklatások jelentős része névtelen, a kötekedő, a gúnyolódó vagy a személyes információkkal visszaélő személy vagy személyek rejtőzködnek. Az áldozat nem tudja, hogy közösségének tagjai közül kiben bízhat, kiben nem. Kicsúszik a lába alól a talaj, gyanakvóvá válik, örökké résen van. Érzelmileg olyan instabil állapotba kerülhet, amelyet csak kevesen tudnak nyom nélkül elviselni.

A harmadik ok, hogy mindez széles körű nyilvánosság előtt zajlik. Azok is szemtanúi az áldozat megaláztatásának, akik arra még csak nem kíváncsiak. Akit azonban kiszúrtak, akit virtuális vesszőfutásra ítéltek, az széleskörű kitaszítottságot kénytelen megélni.

Hogyan védekezhet az áldozat a cyberbullying ellen?

1. Ne válaszolj a zaklató tartalmú üzenetekre, de ne töröld azokat. Ha fokozódik a "terror", bizonyítékként szükség lehet rá.

2. Blokkold azokat, akik bántanak téged, korlátozd adatlapod hozzáférhetőségét. Változtass e-mail címet, ha kell, telefonszámot is.

3. Kérj felnőttől segítséget - segítsenek neked meghúzni a határt, egy felnőtt el tudja dönteni, hogy be kell-e vonni a hatóságokat, vagy sem. Lehet, hogy rendőrségi feljelentésre is sor kerül majd. Sok zaklató még csak nem is érti, hogy simán bevádolható becsületsértés, hitelrontás vagy a személyiségi jogok megsértése miatt.

A rosszgyerek és az áldozat - Iskolai zaklatás pszichológiájahttp://www.life.hu/anyaskodj/mariskolabajartok/20110921-a-rosszgyerek-es-az-aldozat-iskolai-zaklatas-pszichologiaja.htmlMeghalhat valaki azért, mert túl szép?http://www.life.hu/anyaskodj/20121107-veszelyes-lehet-a-vonzo-kulso-ongyilkos-lett-zaklatas-miatt-egy.html"Neked nem adok puszit" - Kiközösítés az iskolábanhttp://www.life.hu/anyaskodj/mariskolabajartok/20121119-kikozosites-okai-az-iskolaban.htmlRossz iskolát választottunk?http://www.life.hu/anyaskodj/mariskolabajartok/20121029-agressziv-tuneteket-produkal-vagy-visszahuzodo-lesz-az-a-gyerek-akinek.htmlIskolaköpeny: ciki vagy büszkeség? Brazíliában még a lógást is jelzihttp://www.life.hu/anyaskodj/mariskolabajartok/20120903-bevezethetik-az-iskolakopenyt-vedelmi-es-osszetartozast-segito-funkcioja-is-lehet.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.