plasztikai műtét kozmetika botox fiatalság csiga hideg fiatalok szépségtrükk
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy fest, hamarosan új korszak kezdődik a ránctalanításban. Míg évekkel ezelőtt a botox és a hialuronsav volt a sláger, ma már csigákkal és mínuszokkal illik szépülni. Persze a furcsaságokban élen járnak a japánok - íme a legmeglepőbb szépészeti eljárások 2013-ban.

Botox helyett ráncfagyasztás?

A botoxkezelés régóta ismert eljárás azok körében, akik nem szívesen viselnek ráncokat magukon, ám könnyen lehet, hogy hamarosan népszerűségében felülmúlja egy új eljárás, amely még azokat sem riasztja vissza, akik nem szívesen fecskendeztetnek idegmérget arcizmaikba. Az új technológia lényege - mely a krioneuromoduláció nevet kapta -, hogy apró tűk segítségével lefagyasztják a homlokon keresztül futó főbb idegeket, amivel a botoxhoz hasonló hatást érnek el. Az alacsony hőmérséklet ugyanis átmenetileg károsítja az idegeket, melyek így ellazult állapotban maradnak. Amint arról dr. Yannis Alexandrises kozmetikai sebész beszámolt, az eddigi kísérletek során az érintettek 90 százaléka kifejezetten elégedett volt az eredménnyel, 10 százaléknál azonban semmi hatás nem volt érzékelhető.

A fagyasztásos módszert már szabadalmaztatták, fájdalomcsillapító eljárásként pedig már az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyezési Hivatalának (FDA) jóváhagyását is megkapták. Maguk a fejlesztők is úgy gondolják azonban, hogy az eljárás még további finomításokra szorul, és egyelőre az sem pontosan ismert, hogy meddig tart a hatása. Az érintett szakemberek egyelőre nem felhőtlenül lelkesek a technológiával kapcsolatban, hiszen a botoxkezelések jól működnek, ezért nem valószínű, hogy sokan fognak egy új, ismeretlen módszerhez folyamodni helyette, amely egyelőre nem hoz tartósabb eredményt, és semmivel sem olcsóbb.

A japánok kedvencei az arcon mászó csigák

A kerti kártevőnek tartott csigák az öregedés elleni küzdelmünkben inkább szövetségesnek, mint ellenségnek számítanak. A forradalmian új arckezelés során ugyanis csigák másznak végig a kliensek arcán. A csiga nyálkája, amely fehérjéket, antioxidánsokat és hialuronsavat tartalmaz, segíti a bőr hidratálását, enyhíti a gyulladást, és eltávolítja az elhalt bőrt. A tokiói Klinikai Szalonban kínált hatvanperces kezelés keretében az arcot alaposan megtisztítják, majd csigákat helyeznek az orcákra és a homlokra, és az állatok kedvükre mászkálnak ide-oda. A Sztár Csigakúrának nevezett kezelés átszámítva körülbelül 55.000 forintba kerül, és egy sor arcmasszázzsal és pakolással is kiegészül.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Yoko Miniami, a szalon kereskedelmi igazgatója a Sunday Telegraph újságnak azt nyilatkozta, hogy a csiganyálka elősegíti az arcbőr regenerálódását, így a remények szerint a csigakúra a bőrkárosodás gyógyulását is ösztönzi. Miniami szerint az anyag ráadásul a napfény ultraibolyasugárzása által okozott károsodás ellen is jó. Sőt, a szalonban olyan krémeket is használnak, amelyeket csiganyálkával kevernek ki. Az alapanyag a szalon saját öt csigájától származik, amelyeket kizárólag bio élelmiszerekkel, többek között sárgarépa, spenót és japán saláta zöldjével táplálnak.

Tudtad?

Az első hallásra kissé gusztustalannak tűnő csiganyálka korántsem számít újdonságnak az emberiség öregedés elleni küzdelmében: már több mint kétezer éve hozzátartozik a fegyverarzenálhoz. Már Hippokratész is lejegyezte, hogy a tejföllel összekevert zúzott csigával eredményesen kezelhetők a bőr gyulladásos megbetegedései.

Gumiajkakkal a szarkalábak ellen

Szintén a japánok kreativitását tükrözi a Face Slimmer névre keresztelt gumiajak, melynek segítségével állítólag plasztikai műtétek nélkül is megőrizhetjük arcunk tökéletes állapotát. A körülbelül 14.000 forintért forgalomba került eszköz a gyártók szerint megoldást jelent arra a mindenkit régóta foglalkoztató problémára, hogy hogyan lehet a petyhüdt arcbőrt és az arc izmait edzésben tartani és újra fiatalossá varázsolni. Az eszközt naponta három percig kell alkalmazni a szájba véve.

Forrás: www.japantrendshop.com
Forrás: www.japantrendshop.com

A legjobb hatás elérésének érdekében a gyártó azt ajánlja, hogy az eszközzel a szánkban "hosszan és fennhangon próbáljunk magánhangzókat megszólaltatni". Az eszköz azért is népszerű, mert a gyakorlatokat bárhol és bármikor elvégezhetjük, még a reggeli készülődés közben, a tükörbe nézve is. A napi gyakorlatok elvégzésével állítólag karban tarthatjuk és megerősíthetjük a 12 legfontosabb arcizmunkat, sőt, a szájgyakorlatok idővel még a szemkörnyéki ráncokat is képesek eltüntetni.

Jónő blog: A természet lányahttp://www.life.hu/hogyanlegyekjono/20130716-jono-blog-a-termeszet-lanya.html6 tévhit a bőrrák leghalálosabb típusárólhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130625-melanoma-tenyek-es-tevhitek-a-borrak-leghalalosabb-tipusarol.htmlEzt edd, és fiatal maradsz! Bőrszépítő finomságokhttp://www.life.hu/szepulj/20130702-10-etel-amely-fiatalon-tartja-az-arcbort-turo-bogyos-gyumolcsok.htmlCukor nélkül boldogan? Így csináld!http://www.life.hu/ez-zsir/20130709-a-cukor-gatolja-a-dietat-es-nem-egeszseges-igy-kezelheto.htmlMáriatövis: az év gyógynövényehttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20130704-mariatovis-az-ev-gyogynovenye.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.