Miért olyan sok Borsodban a csecsemőhalálozás?

halál koraszülött Miskolc csecsemőhalál kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Alig több mint egy hét alatt kilenc csecsemő halt meg Miskolcon - előbb nyolcról szóltak a tudósítások, majd szerdán érkezett a kilencedik koraszülött csecsemő halálhíre is. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke az MTI-nek azt nyilatkozta, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a koraszülések és a csecsemőhalálozások aránya eleve kiemelten magasnak számít, és kitért a koraszülések okára is.

A koraszülés aránya a legmagasabb, 11 százalék körüli Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyében. Borsod és Heves koraszülöttjeit is a miskolci perinatális centrumban látják el, ott, ahol augusztus 5. és 14. között kilenc csecsemő halt meg - mondta a kórházszövetség elnöke. A magas koraszülési aránnyal összefüggően a csecsemőhalálozások száma is ebben a három megyében a legmagasabb. Tavaly például Borsod-Abaúj-Zemplénben a csaknem hétezer szülésre 49 csecsemőhalál jutott, míg Vas megyében kétezerre 12.

A koraszülések okáról azt mondta, hogy a tanulmányok általában azt állapítják meg, hogy a szociálisan rosszabb helyzetű, rosszabb higiéniai viszonyú, rosszabb táplálkozású, rendezetlenebb életformájú nőknél, például a túlságosan fiatal anyáknál, illetve mindezen körülmények halmozódása esetén nagyobb a koraszülés esélye. A koraszülöttek - különösen a kis súlyúak - már születésükkor olyan állapotban vannak, mint az intenzív osztályon kezelt, legsúlyosabb állapotú felnőtt betegek, azaz rosszak az életesélyeik - tette hozzá.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Illusztráció

A halálesetek miatt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn rendkívüli vizsgálatot rendelt el az intézményben, amelynek koraszülött-osztályát nem zárták be, mivel ezt egyelőre nem indokolták a vizsgálatok. Ezek egyébként még folyamatban vannak. A kórházszövetség elnöke azt mondta: a másfél hét alatti kilenc halálozás soknak számít, de úgy véli "könnyen lehet véletlen egybeesés is". Például a melegfront mindig fokozza a koraszüléseket - jegyezte meg, hozzátéve: az egyik budapesti kórházban is előfordult olyan, hogy az átlagosnál jóval több koraszülött miatt már nem tudtak újabbakat felvenni.

Szerdán újabb koraszülött, az egyik kritikus állapotban lévő csecsemő, hunyt el a miskolci kórház koraszülöttintenzív-osztályán. A csecsemő már hónapok óta intenzív kezelés alatt állt, és többszörös súlyos hasi műtéteken esett át. A gyermek a korábban meghalt koraszülöttekkel semmilyen közvetlen kapcsolatban nem volt. Ápolása során mindvégig izoláltan kezelték, külön ápolói személyzet figyelte, egyébként a gyermeksebészeti osztályon is hosszan kezelték. Születésétől kezdődően igen alacsony volt az életesélye - hangsúlyozta a kórház.

Kórházban ünnepel a 95 éves Nelson Mandelahttp://www.life.hu/legykepben/20130718-nelson-mandela-volt-delafrikai-elnok-95-eves.htmlKórházba került Placido Domingohttp://www.life.hu/legykepben/20130710-placido-domingo-spanyol-operaenekes-tudoemboliaval-kerult-korhazba.htmlKórházba került Mariah Careyhttp://www.life.hu/gyogyulj/20130709-mariah-carey-enekesno-vallserules-miatt-kerult-korhazba.htmlKiengedték a kórházból a hercegethttp://www.life.hu/gyogyulj/20130617-fulop-edinburghi-herceget-ii-erzsebet-brit-uralkodo-ferjet-kiengedtek-a.htmlKórházban a brit uralkodó férjehttp://www.life.hu/gyogyulj/20130606-korhazban-a-brit-uralkodo-ii-erzsebet-kiralyno-ferje-fulop-edinburghi.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.