házasság kislány bűncselekmény meghalt nászéjszaka Jemen
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Valósággal sokkolta a világot annak a nyolcéves kislánynak a halálhíre, aki belehalt a nászéjszakájába. A felnőtt férjével való közösülés következtében ugyanis szabályosan kiszakadt a kislány méhe és belső vérzés következtében elhunyt. Hogyan történhetett meg ez és egyáltalán, milyen törvények szabályozzák Jemenben a kiskorúak házasságát? A Life.hu ennek járt utána.

Nemzetközi emberjogi aktivisták most azt követelik, hogy a kislány 40 év körüli férje és szülei, akik erre a frigyre áldásukat adták, bíróság előtt feleljenek tettükért. Emberi jogi szakértők szerint Ravánért 10.000 riált (hozzávetőleg 600 ezer forintos összeget) kapott a mostohaapja - azért ő, mert a jemeni emberi jogi központ tájékoztatása szerint a kislány vér szerinti apja már nem él.

Thinkstock
Thinkstock

Illusztráció

A házasság Jemenben nem egyenlő a nászéjszakával

Iványi Tamás, egyetemi docens szerint a házasságkötéskor a kislány életkora, azaz a 8 év, iszlámjogi szempontból megfelelő, mert a síita iszlámban, ahogy azt a néhai iráni Khomeini ajatollah is megírta, ez tekinthető a legális alsó korhatárnak a házasságra. "A középkor óta érvényes iszlámjog azonban megkülönbözteti a házasságot, mint szerződést, az elhálástól, vagyis a nászéjszakától. Tehát lehet fiatalon, a nemi érés előtt férjhez adni egy lányt, de nem szabad vele nászéjszakán közösülni addig, amíg meg nem jön az első menstruációja vagy más szempontok alapján nem bizonyul nemileg érettnek." Ennek értelmében egy hagyományos iszlámjogi bíróság nem találná bűnösnek ebben az esetben a nevelőapát, a bűnös egyértelműen a férj, aki idő előtt foganatosította az elhálást - véli az ELTE arab tanszékén oktató Iványi Tamás. A szakértő szerint tévedés, hogy a kislány apja eladta volta a gyermekét a felnőtt férfinak: az iszlám világban nincs hozomány, hanem jegyajándék (mahr) van. Ez a férj halála vagy a válás után is megmarad az asszonynak, mint ellátás - azaz ez a pénz a jövőben majd az asszonyt illeti (illetve ebben az esetben már csak illette volna) meg.


Kislányok milliói vannak férjnél, a legtöbb Indiában

A kisgyermekkorban történő kiházasítás nem csak Jemenben elterjedt: a világon 57 és fél millió nő él, akiket gyermekként adtak férjhez. Negyven százalékuk Indiában él, ahol a nők majdnem 50 százaléka 18 éves kora előtt megy férjhez. De a gyermekkorban történő házasságnak nagy hagyománya van Afrikában és Latin-Amerikában is. Az emberi jogi aktivisták most azt követelik, hogy csak 18 év felett lehessen házasságot kötni Jemenben és szerte a világon. Ez már csak azért is nehéz lesz, mert Jemenben korábban már érvényben volt egy törvény, mely megtiltotta a 15 évesnél fiatalabbak megházasítását, ám a parlament a kilencvenes években ezt a szabályozást eltörölte, arra hivatkozva, hogy a szülőknek jogukban áll akkor férjhez adniuk lányaikat, amikor csak akarják. A jemeni szociális minisztérium adatai szerint 2010-ben minden negyedik menyasszony még nem töltötte be a 15. évét, amikor megköttetett a házasság. "A 18 év túlzott követelmény" - mondja Iványi Tamás. "Más arab országokban a 16-17 évet jelöli meg az állami törvény, de Egyiptomban például, ahol nagymértékű lett a lányok iskoláztatása, az iskolaidő automatikusan kitolta a házasulási évet, általában 17-18 éves korra. És akik egyetemre mennek, azok még később mennek férjhez. Emellett minden országban nagy különbség van a falusi és a városi népesség szokásai között, faluhelyen még most is gyakori a 15-16 éves lányok kiházasítása."

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Illusztráció

12 évesen halt bele a háromnapos vajúdásba

A nyugati világnak nagyon nehéz mindezt megértenie, hiszen a férjhezadás fogalma teljesen mást jelent az arab országokban, mint nálunk. A házasság első lépcsőfoka a jegyesség, ami akár nagyon fiatalon is megtörténhet. Ezután a lány a saját anyjánál maradt, de ritkább esetben a jövendő anyósához ment lakni, hogy megismerkedjenek. Utána következett a házassági szerződés megkötése, ezt követte később a menyasszonymenet (a lány átvitele a férj házához) és a lakodalom, majd utána, ha erre tényleg érett volt a lány, a nászéjszaka. Ezt a folyamatot mindkét rokonság felügyelte, és valószínűleg ez az, ami hiányzott a jemeni kislány esetében - ezért történhetett meg az, ami történt.

Egy, az arab világban is ritkának számító gyerekkorban elhált házasság híre már 2010-ben is körbejárta a világot: akkor egy 12 éves jemeni feleség a három napig tartó vajúdásba halt bele.

Belehalt a nászéjszakába a 8 éves menyasszonyhttp://www.life.hu/anyaskodj/20130910-egy-nyolceves-menyasszony-nem-elte-tul-a-naszejszakajan-a-ferjevel.htmlAhol a lányok mellét forró kővel vasalják (18+)http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130521-kamerunban-gyakori-a-barbar-modszerek-alkalmazasa-a-nem-kivant-terhesseg.htmlIndia - ahol még a vécé is luxusnak számíthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130422-uj-noi-mozgalom-jott-letre-indiaban-az-elheto-es-higienikus.htmlAhol szűzhártya nélkül nincs boldog házassághttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130730-tomegesen-vegeznek-a-szuzhartyavisszaallito-mutetet-albaniaban.htmlMauritánia - egy ország, ahol minél hájasabb egy nő, annál kívánatosabbhttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20120507-mauritania-ahol-a-vekony-lanyokkal-szoba-sem-allnak.htmlIndia: Egy veszélyes hely a nők számárahttp://www.life.hu/anyaskodj/20130523-india-a-4-legveszelyesebb-hely-a-nok-szamara-gyerekkereskedelem-gyerekrablas.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.