Az emberi méltóság és a szabad választáshoz való jog fontosabb, vagy a kísérleti eredmények, melyek tudományos tapasztalataikkal előreviszik az emberi társadalmat? Sokan az utóbbira szavaztak, mikor kiszolgáltatott gyerekeken végeztek olykor kegyetlen teszteket: a teljesség igénye nélkül íme 4 példa arra, mikor gyerekek voltak a szenvedő alanyai az emberkísérleteknek.

Éheztették az árvaház lakóit

A kanadai kormány kutatói még a 1940-50-es években kísérleteztek gyerekek százaival az alultápláltság hatásairól. A manitobai bennszülöttek ugyanis meglehetősen soványak voltak, s ez adta az ötletet, hogy különböző vitaminok, táplálékkiegészítők hatásait teszteljék rajtuk. Az alultápláltság a bennszülöttek gyermekeinek kötelezően előírt bentlakásos iskolákban is gyakori volt, így majdnem ezer kis tesztalanyon kísérleteztek a kutatók. Az egyik iskolában a tejfogyasztás hatásait vizsgálták: a gyerekek egy része csak a napi ajánlott mennyiség felét kapta, később ezt megháromszorozták. A másik iskola tanulóin a C-vitamin-megvonás, illetve -adagolás következményeire voltak kíváncsiak, míg egy harmadikban olyan lisztből készült kenyeret kaptak a diákok, melyet Kanadában nem is engedélyeztek, és végül sokaknál vérszegénységet okozott. Mindeközben a kísérletek évei alatt a gyerekek fogorvosi ellátást sem kaphattak, hogy a kutatók a száj és a fogak állapotából levonhassák a kísérletek következtetéseit.

Forrás: Thinsktock

Vajon gyógyítja a dadogást a megszégyenítés?

Miközben Kanadában a bennszülött gyerekek éheztek, 1939-ben dr. Wendell Johnson sem volt túl kedves a rábízott gyerekekkel: 22 árván tesztelte, hogyan hat a dicséret és a szidás a beszédhibák kialakulására. A gyerekek egyik felét folyamatosan támogatták, biztatták, ha folyékonyan beszélt, míg a másik felüknek csak a szidás és a megszégyenítés jutott. Nem meglepő, hogy ezeknek a gyerekeknek a nagy része élete végéig cipelte magával egyébként kinőhető beszédhibáját és a kísérlet során kialakult lelki problémákat. Bár az Iowai Egyetem 2001-ben nyilvánosan bocsánatot kért, ez már nem fordíthatja vissza az idő kerekét.

A kék szeműek okosabbak, vagy a barna szeműek?

Az egyik legismertebb, s szerencsére nem túl kegyetlen kísérlet, melyet gyerekekkel végeztek, Jane Elliot nevéhez fűződik. A tanárnő 1968-ban Martin Luther King meggyilkolása után döntött úgy, hogy testközelből mutatja meg a rasszizmust tanítványainak. Egyik nap azt mondta a csoportnak, hogy egy új tudományos felvetés szerint a kék szeműek okosabbak és magasabb rendűek, mint a barna szeműek. A gyerekek viselkedése természetesen azonnal megváltozott: a kék szeműek nagy része elutasítóan kezdett bánni barna szemű társaival. A két pártra szakadást az is erősítette, hogy nem volt elég csupán barna szeműnek lenni, szegények megkülönböztető gallért is kaptak, és nem játszhattak az udvaron a kék szeműekkel. Egy nap után a tanárnő fordított a helyzeten, és most a barna szeműeket állította be felsőbbrendűnek. A gyerekek nagy része persze azonnal bosszút állt előző napi sérelmein, és még az intelligensebbek is kegyetlen, elutasító viselkedést mutattak. A kísérletet - melynek részleteibe végül a gyerekeket is beavatta a tanárnő - ma már nem engedélyeznék, hiszen nem kérte ki előzetesen sem a szülők, sem a gyerekek beleegyezését, mindenesetre a rasszizmus káros hatásairól bizonyítottan komoly tapasztalatot adott nekik.

Forrás: Thinsktock

Génmódosított rizzsel etették a kínai gyerekeket

A Greenpeace véleménye szerint Kínában a szülők és a gyerekek engedélye nélkül próbálták ki, hogy a génmódosított, úgynevezett aranyrizs káros-e az emberi szervezetre. A kísérlet pikantériáját az adja, hogy elvileg egy kínai-amerikai közös projektről volt szó, melyben több mint húsz iskoláskorú gyerek kapott fél éven át rendszeresen aranyrizst  - a Greenpeace szerint anélkül, hogy előzetesen bármiféle mellékhatásokról lettek volna alapinformációik. Az aranyrizs egyébként gazdag béta-karotinban, mely hatékonyan alakulhat át a fontos A-vitaminná a gyerekek szervezetében: a kutatás során erre szerettek volna bizonyítékot kapni. Azt azonban a vádak szerint előzetesen nem is vizsgálták, hogy a génmódosított rizs egyáltalán mérgező-e, okozhat-e károkat a fejlődő szervezetben.

Szépségkirálynő fogant a lombikprogram kísérleti fázisábanhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120719-szepsegkiralyno-fogant-a-lombikprogram-kiserleti-fazisaban.html Agyátültetés, élveboncolás és a kétfejű szörnyek - A 20. század legkegyetlenebb emberkísérletei (18+)http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111220-agyatutetes-elveboncolas-es-a-ketfeju-szornyek-a-20.html Halált hozó magassági kísérletek - Emberkísérletek a náci haláltáborokban (18+)http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111219-halalt-hozo-magassagi-kiserletek-emberkiserletek-a-naci-halaltaborokban.html "Öngyilkos akartam lenni a lágerben!" - Emberkísérletek a náci haláltáborokbanhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111217-ongyilkos-akartam-lenni-a-lagerben-emberkiserletek-a-naci-halaltaborokban.html Emberkísérletek a náci haláltáborokban (18+)http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111213-emberkiserletek-a-naci-halaltaborokban-1.html Kísérleti nyúlnak használták a nyolcas ikreket szülő nőthttp://www.life.hu/gyogyulj/nyugatiorvoslas/20101123-kiserleti-nyulnak-hasznaltak-a-nyolcas-ikreket-szulo-not.html